Szabadidő

Végre megszabadulhatunk a Netflix legidegesítőbb funkciójától

A streaming-szolgáltató ma már egyre több háztartásból elérhető, a felhasználók azonban sokat panaszkodtak az egyik funkcióra, amit most végre ki lehet kapcsolni.

Aki előfizetett a Netflix szolgáltatására, bizonyára örömmel vetette bele magát a temérdek film és akár Magyarországon is forgatott sorozat – mint például a Witcher, azaz a Vaják – habzsolásába. A felhasználói fiókunkba belépve azonban azonnal elindul a legfelső helyen ajánlott mű egy részlete, illetve, ahogy lefelé görgetünk, további hasonló, az egész oldal szélességében megjelenő ajánlók borzolják a felhasználók idegeit, akik épp a két sorral lejjebb lévő filmre vagy sorozatra kíváncsiak. 

Hasonló módon, ha például egy sorozatot nézünk, az adott epizód végén azonnal elindul a következő epizód ajánlója, hogy ezzel vegye rá a nézőket, hogy tovább használják a szolgáltatást. A Netflix szerint azonban sok felhasználót zavart ez a fejlesztés, az elmúlt években azonban nem történt jelentősebb változás a Netflix felhasználói felületén.

Szerencsére ennek most vége, a BoingBoing értesülései szerint ugyanis a streaming-szolgáltató végre lehetővé teszi, hogy a felhasználók maguk döntsék el, akarják-e az automatikus lejátszást vagy sem. 

A megoldás egy picit nyakatekert, annyiban feltétlenül, hogy okostelefonról vagy táblagépről – pontosabban a Netflix applikációból – nem elérhető, hanem egy számítógépen vagy az okoskészülékünk böngészőjén keresztül kell bejelentkezni a felhasználói fiókunkba. Utóbbi esetben ráadásul érdemes beállítani, hogy az „asztali” verziót jelenítse meg a weboldalból, ne a mobilokra optimalizáltat. 

Ha ez megvolt, a Profilok kezelése (Manage Profiles) opcióra kattintva kiválaszthatjuk, hogy melyik felhasználói fiók beállításait szeretnénk módosítani. Vagyis, megoldható, hogy a család minden tagja a kedve szerinti beállítást használja. A megfelelő fiók vagy profil kiválasztása után pedig felugrik az alábbi ablak, ahol a két alsó sor elején látható négyzetekre kattintva be-, vagy kikapcsolhatjuk az előzetesek, illetve a következő epizódok automatikus lejátszását. 

A Netflix automatikus lejátszását a Profil szerkesztése menüpontban kapcsolhatjuk ki-be.

A Netflix ajánlói egyébként kissé furán működnek, mivel hol hagyományos előzetest, hol egy-egy részletet láthatunk a kiválasztott alkotásból. Ennek miértjéről tavaly októberi interjúnk során meg is kérdeztem Székely Dorottyát, a Netflix európai, közel-keleti és afrikai marketingért felelős vezetőjét, aki akkor elmondta, hogy a felhasználói visszajelzések alapján döntik el, hogy melyik filmnél, sorozatnál melyik lehetőséget választják. Innen üzennénk a Netflixnek, hogy ha lehet kérni, ezt is tegyék választhatóvá, az előzetesekkel szemben ugyanis a kontextus nélküli részletek gyakran nem árulnak el túl sokat a választott műről. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top