Szekeres András: „Rólunk akkoriban az járta, hogy balhézunk, beszólogatunk meg hangosak vagyunk”

Először ’98-ban találkoztam a Junkiesszal. Az egyetemi kollégiumban az egyik szobatársam volt nagy rajongótok. Elég lepukkant csávó volt, nem nagyon mosta a pólóit, csak váltogatta, hogy melyik legyen alul meg felül, a fürdés sem tartozott az erősségei közé és ti voltatok a példaképei. Akkoriban ti is ilyen palik voltatok?

Úgy gondolom, hogy nem, sőt, ha Rikit veszzük (Riki Church, a Junkies basszusgitárosa – a szerző), ő kifejezetten piperkőc volt. Pont a másik véglet. Tudnék említeni pár zenekart, akik ennek a hívei voltak (nevet), de mi pont nem ilyenek voltunk. Előfordult, hogy megkaptuk ezt a sztereotípiát, de ennek ellenére a style-lal mi mindig sokat foglalkoztunk. Ha Riki utazott Amerikába, mi mindig feladtuk neki a rendelést, hogy miket hozzon onnan, amiket itthon képtelenség volt beszerezni. Láttuk a kinti zenekarok fotóin, hogy mi tetszene nekünk, összeírtuk, és Riki ment a bevásárlólistánkkal Amerikába. Riki egyébként amerikai állampolgár. De visszatérve az eredeti kérdéshez: emlékeim szerint mindig fürödtünk, ezzel nem volt gond. Oké, vad figurák voltunk, főképp ’97-98 környékén, amikor szereztünk pár fekete pontot a szakmában. Pont a legnagyobb botrányhős zenekarok voltak a példaképeink, mint a Mötley Crüe, a Guns’n Roses és a Skid Row, és akarva-akaratlanul is próbáltunk hozzájuk hasonlóan viselkedni. Még a mai napig vannak olyan emberek, akik haragszanak ránk az akkori eseteink miatt.

Kitiltottak titeket helyekről?

Persze. Tök sajnálom az akkori szervezőinket és menedzsereinket. Ez egy kicsi piac, és ma már látom, hogy az ilyen meggondolatlan faszságok pillanatok alatt le tudják nullázni egy élet munkáját.

Fotó: Neményi Márton

A rajongók azért bírták, ugye?

Nekik ez az életmód szimpatikus volt. Mi egy elég hírhedt zenekar voltunk, a csajok meg bírják a rosszfiúkat. Rólunk akkoriban az járta, hogy balhézunk, beszólogatunk meg hangosak vagyunk…

Ha elcsesztetek egy fellépést, azért sem orroltak meg rátok?

Előfordult, hogy nem zenéltünk jól, de nagyon ritkán. A produkció általában rendben volt, az esetek 90 százalékában jól játszottunk. Persze sokkal beszédesebb a maradék tíz százalék. Akkor lesz téma egy zenekarból, ha a dolgok nem a rendes kerékvágásban mennek. Sokkal nagyobb híre volt annak, ha valami hülyeséget csináltunk, mint amikor egy jó koncertet adtunk.

Volt a csapatban olyan díva, mint a Guns-ban Axl Rose?

Mi együtt voltunk hülyék. (nevet) Olyanok voltunk, mint a szuperhősök hülyében. Rendkívül jó idők voltak, a rajongók imádtak bennünket.

Egy időben az is benne volt a pakliban, hogy a Tankcsapdához hasonló sikeretek lesz.

Alulmúlták az átlagot: így játszotta el húszéves lemezét a Junkies

Ezt mi is tudtuk, sőt a Tankcsapdáék is tudták. Mondtam is viccből Lukácsnak, hogy le fogjuk őket nyomni. (nevet) Mindig nagyon jóban voltunk, elvittek minket ’97-ben magukkal turnézni. Ehhez azonban a maradék tíz százalékban is jó bulikat kellett volna adnunk. Ez egy örök lecke, de azért nincs nagy hiányérzet bennünk. Végül is 25 éve létezik a zenekar, és máig van létjogosultsága. Egy ideje már sikerült kiküszöbölni ezt a tízszázaléknyi hibát, és azóta stabil, megbízható teljesítményt tudunk nyújtani. Jól érezzük magunkat a bőrünkben, kitűnően tudunk együtt dolgozni.

Annak idején a kiadóval is voltak konfliktusaitok a balhék miatt?

Tizenhárom évet voltunk a Warnernél, nagyon bírtak minket. Amikor eljöttünk tőlük, akkor sem küldtek el minket, hanem mi mondtuk, hogy szeretnénk már valami mást. Egyedül az első közös lemezünknél szóltak ránk, de akkor sem a balhéink, hanem a dalszövegeink miatt. A Nihilre írtunk néhány meredekebb dolgot, amitől eléggé megijedtek. Behívattak minket a Hűvösvölgyi útra, hogy „srácok, ez nagyon durva”. Féltek attól, hogy ha abban a formában kiadják, akkor perek tucatjait kapják a nyakukba. Az „Aki vasárnap betéve tudja a Bibliát, az hétfőn betépve dugja a kisfiát” soroktól eléggé kiakadtak. Csóválták a fejüket, szerintem egy pillanatra nagyon megbánták, hogy szerződtettek bennünket.

És mi lett a megoldás?

„Van, ki vasárnap betéve tudja a Bibliát”. Így már nem volt olyan általánosító. Játék a szavakkal. De a szövegeken felül is voltak velünk gondjaik.

Például?

Elkezdtünk felvenni egy 75 perces lemezt, amikor egy átlagos lemez nagyjából 45 perces volt. Barbaró akkoriban elképesztően termékeny volt, egyszerűen ontotta magából a dalokat. Abban az időben, ha az ember nem akarta a kiadót magára haragítani, érdemes volt 150 órán belül tartani a stúdiózást. A stúdió azután hívta fel a Warnert, miután átléptük a 200 órát. Ráadásul nem egy olcsó stúdióban voltunk, hanem a Bikinis Németh Lojzinál, aki aztán barátom és mentorom lett. Le is küldtek valakit a kiadótól, hogy megnézzék, egyáltalán mit csinálunk mi ott. (nevet)

Fotó: Neményi Márton

A zenekar története során pereltek be titeket dalszövegetek miatt?

Egyszer közel álltunk hozzá. A Sziget című dalunkban van egy olyan rész, hogy „Mert szója helyett húst ehetek, nem csak kibaszott smack levest”. Akkoriban jöttek be ezek a smack levesek, és fogalmunk sincs, hogyan, de valahogy megtalált minket ezeknek a forgalmazója, egy kínai faszi. Elkezdett minket csesztetni, hogy nem mondhatjuk a termékére, hogy kibaszott… Kidumáltuk valahogy, méghozzá annyira jól, hogy nemcsak a pertől állt el, hanem kaptunk tőle ajándékba egy nagy doboz smack levest. Ez Barbarónak nagyon jól jött, ő ette meg a nagy részét, mert akkoriban eléggé le volt égve.

Ti voltatok a legmenőbb fiatal rocksztárok idehaza, és ennyire le voltatok égve?

A pénz eleinte a zenekarba áramlott. Már voltak telt házas bulijaink, de ezekből finanszíroztuk például a videoklipeket meg a vidéki turnénkat. Évekig problémát jelentett vidéken közönséget építeni, és ebbe be kellett fektetnünk. A Tankcsapdával közös turné után lett jobb a helyzet. Örök hála a kiadónknak, hogy a turné alatt fizették a szállásunkat, a benzint és az étkezést, ha hoztunk róla számlát. Így egészen emberiek voltak a körülmények. Ne pezsgőt meg kaviárt képzelj el, hanem a jó ízlés határain belül. Jól neveltek voltunk, a piáról nem kértünk számlát. (nevet)

Mikor jött el az a pillanat, amikor éreztétek, hogy ez a fajta brutális rock and roll életmód nem mehet sokáig, és vissza kell venni egy kicsit?

A sikerünk nem könnyen, de gyorsan jött. Ellentétben a környezetünkben lévő sok zenekarral, mi tényleg mindent egy lapra tettünk fel. Mi a Junkiesnak éltünk, és ennek volt is hatása. Ugyanakkor a nagy siker hatására az egész elkezdte magát felzabálni, a viszonyunk is megromlott. Mindenkinek elege volt mindenkiből, szinte verekedésig fajultak a dolgok. Kétségtelenül az életmódunknak, a non stop koncertezésnek és rock and rollnak is szerepe volt ebben. Kénytelenek voltunk megváltozni, ha azt akartuk, hogy működjön a zenekar. Kicsit visszavonultunk, átgondoltuk, hogy mit is szeretnénk csinálni, aztán visszatértünk. Még az is benne volt a pakliban, hogy feloszlunk, mert már annyira el volt cseszve az egész. Egy csomó zenész kollégánk kihullott a pia, a drogok meg ilyenek miatt, láttuk ezt magunk körül, és mi nem akartunk erre a sorsra jutni.

A rajongók hogy fogadták a visszafogottabb Junkiest?

Szerintem ők nem érzékelték annyira a változást. Továbbra is rock and roll zenekar voltunk, a rock and roll mindig bennünk volt valamennyire.

Fotó: Neményi Márton

Gondoltad volna akkoriban, hogy a Junkies megéli a 25 éves kort?

Azt már elég régóta tudom, hogy egész életemben zenével szeretnék foglalkozni. A Junkiesról azonban nem gondoltam volna, hogy eddig fogja húzni. Úgy érzem, túl vagyunk már a veszélyeztetett koron, nem gondolom azt, hogy ez a zenekar fel fog oszlani. Csináljuk, ameddig akarjuk, bírjuk és élvezzük. Annyiféleképpen csináltuk már. Barbaróval az új hóbortunk, hogy nem iszunk semmit, kocsival megyünk a fellépésekre, és így is élvezzük. Barbaróból kevesen néznék ki, hogy heti három alkalommal 15 kilométereket fut. Mindenki a bulimanót látja benne. Rólam sem feltételeznék, hogy komolyan sportolok. Mindkettőnknek fontos, hogy kondiban maradjunk.

Nehezen fér ez össze a Junkies imidzsével.

Nyilván, és ezt azt imidzset sosem fogjuk tudni levetkőzni. Elfogadtuk, hogy rólunk így vélekednek, de ettől még nem feltétlenül vagyunk ilyenek.

A korai Junkiesszal, a régi dalszövegekkel még tudsz azonosulni?

A kérdés jó, mert nem mindegyikkel. Van például egy Akupunktúra című dal, amit Attila nagyon szeret, és azért van műsoron, de én már nem tudok azonosulni vele. Még 20-21 évesen írtam, és amikor éneklem, olyan, mintha nem is én csináltam volna. Eljátszani el tudom, csak nem tudom magam beleélni. Azonban van egy csomó ugyanilyen régi dalunk, ami még mindig sokat jelent nekem. Érdekes, hogy az idő vasfoga bizonyos témákat és bizonyos mondatokat mennyire megrág, másokat meg nem.

A zenei ízlésed is sokat változott. Van egy szóló pop-projekted, és azt is nyilatkoztad már, hogy egyáltalán nem hallgatsz rockzenét…

Mindenfélét hallgatok, ma reggel például Iron Maidenre futottam. Autóban legszívesebben klasszikus zenét hallgatok, mert megnyugtat. Mostanában megint több rockzenét hallgatok.

A lányod bírja a zenéidet?

Ő inkább Billie Eilisht szereti. (nevet) Ismeri a dolgaimat, de nem nagyon hallgatjuk együtt a saját zenéimet. Szerintem úgy van vele, hogy nem rossz. A Billie Eilish-korszakát éli, és ezáltal én is egy kicsit, gyakran hallgatjuk együtt. Tök jó zene. Megyünk majd koncertre is. Amik nekem tetszenek, azok általában neki is, és amik neki bejönnek, azok többnyire nekem is.

Fotó: Neményi Márton

Elég sok ember, köztük sok zenész is harmincöt-negyven felett nem nagyon hallgat már új zenéket, csak a régi kedvenceket. Téged ez a veszély sosem fenyegetett?

Nem igazán. Egyre inkább műfaji besorolás nélkül tekintek a zenére. Nyitott füllel járom a világot. De ismerem a jelenséget, amiről beszélsz, Barbaró Attila is ilyen. Ő eleve tíz évvel ezelőtt a múltban jár, nagyon analóg a csávó. Azért fejlődik, benne van a törekvés, például már tud csatolmányt rakni egy e-mailbe.

Az apró sikereknek is örülni kell.

Kis lépés az emberiségnek, nagy lépés Barbaró Attilának. (nevet) Néha ez vicces, néha meg borzasztó idegesítő. De őt így fogadjuk el. Ő például nem hallgat új zenéket. Próbáltam a Spotifyra rádumálni, de okostelefonja sincs. Vett egy mp3 lejátszót, amire feltöltötte a régi lemezeit.

A Junkies mostanában sok elfoglaltságot ad?

Mióta én vagyok a zenekar menedzsere is, mindenképp. De jól megy a szekér, Budapesten sosem jártak annyian a koncertjeinkre, mint mostanában, még a fénykorban sem. Igaz, ehhez az is kell, hogy évi négynél többször ne játsszunk a fővárosban. Jól megy a fesztiválozás is, a legtöbb nagyon ott voltunk tavaly. Idén például meghívást kaptunk a Fishing on Orfűre is, ami azért nagy siker, mert ez egy kifejezetten alternatív zenei fesztivál. Tíz éve próbálom rájuk sózni a Junkiest, de sosem kellettünk. Tavaly viszont megnézték a fellépésünket a Rockmaratonon, ami egy nagyon jó buli volt 8-10 ezer néző előtt, és azután jött a felkérés az idei évre. Ennek azért is örülünk, mert szerintem a Junkies zenéje is egyre inkább tolódik el a metál/rock irányából, kicsit átpozicionáltuk a zenekart, szélesítjük a közönségünket. Szerintem egy csomó embernek bejönne a zenénk, csak a régi imidzs meg a légből kapott sztereotípiák miatt meg sem próbálkoznak vele, nem hallgatnak meg minket.

A szóló popos dolgaid közönsége a Junkies közönségéből kerül ki?

Nagyon kicsi az átfedés. Eleinte azt gondoltam, hogy sok Junkies-rajongónak bejön majd a dolog, de közben rájöttem, hogy sokkal szerencsésebbek azok a szólómunkák, amik közelebb állnak az anyazenekar stílusához. Viszont ha én Junkies-os dalt írok, akkor azt a Junkiesnak adom. Szólóban valami egész más dologra vágytam. A Junkies-rajongók legnagyobb része már az első pop-projektemmel, a Stereomilkkel sem tudott mit kezdeni.

Fotó: Neményi Márton

A szólóprojekted gyakorlatilag a Junkies melletti hobbi, vagy ez is komolyan hozzájárul a megélhetésedhez?

Egy zenésznek még a hobbija is valamilyen zenekar. Természetesen, ha játsszák a dalaimat, akkor jogdíjat kapok utánuk, amit nyilván elköltök. (nevet) De ez az egész arról szól, hogy ezek a dalok kikívánkoznak belőlem. Nem erőltetem a dolgot, jönnek ezek maguktól.

A Junkies és a szólóprodukciók mellett még milyen projektek töltik ki az életed?

Menedzselem a Junkiest, vannak Barbaró Attilával közös akusztikus gitáros estjeink, és ott van a Ladies First, ahol Takács Vilkóval, a Ganxsta Zolee és a Kartel gitárosával játsszuk női előadók dalait. Madonna, Lady Gaga, Whitney Houston satöbbi. Egy szál gitárral, rohadt jó, hisztérikus hatást képes kiváltani a nézőkből. Most raktam össze egy egy szál gitáros műsort is, ahol szólóban tolom. Ez már régi tervem volt. Nagyon intim dolog, ha valaki egy szál gitárral vagy egy szál zongorával áll ki, ez egy rohadt nehéz műfaj. Nem nagyon lehet hibázni, kevesen tudják ezt jól csinálni.

Volt egy olyan korszakod is, amikor Barbaróval egy csomó hazai popzenésznek írtatok dalszövegeket. Például hozzátok köthető a Hooligans gigaslágere is, a Királylány. Ennek miért lett vége?

Hű, ez már régi történet. Mostanában nem nagyon csinálok ilyet. Utoljára a Sziáminak írtam zenét, de annak is legalább egy éve. A Királylány után elárasztottak minket munkákkal, megoldottunk pár necces helyzetet néhány gyorsan megírt, ütős dalszöveggel, afféle popszakmai problémamegoldókká váltunk. Ha gond volt, és nagyon gyorsan kellett, akkor nekünk szóltak. Ez azonban azt eredményezte, hogy elég gyorsan kiégtünk. Már nem okozott örömöt a dolog. Nem állítom, hogy sosem fogunk még ilyet csinálni, de mostanában nem igazán érdekel bennünket. Az utóbbi években kihullottunk ebből a körből, de önszántunkból. Nem tudtunk már jókat írni, ezért sok munkát utasítottunk vissza. A kreatív energiáinkat inkább a saját dolgainkra fordítottuk. A gondolatok egy idő után elfogynak. Nem lehet egyfolytában kurva nagyokat mondani. Ha eszembe jut valami, én is azonnal beírom a telefonomba, hátha egyszer még refrén vagy verze lehet belőle. Ma is eszembe jutott egy dolog a reggeli futás közben, és egyből lejegyeztem.

A Junkiest addig akarjátok nyomni, amíg fel bírjátok emelni a gitárokat a színpadon?

Most azt érezzük, hogy jól bírjuk. A hangom például egyáltalán nem kopott meg, és azt is mondhatom, hogy vigyázunk magunkra, például sportolunk és nem iszunk. Persze ez nem azt jelenti, hogy sosem fogok inni, nem ez a normális állapot, csak most épp nem. Nekem a január a kedvenc hónapom, mert ilyenkor pihenhetem ki az egész éves pörgést, és a hétfő kedvenc napom, mert olyankor pihenhetem ki a hétvégi bulikat. Tök jó, hogy aktívak és egészségesek vagyunk, ráadásul 25 év után is történnek velünk izgalmas, új dolgok. Például tavaly felléphettünk Dél-Koreában egy fesztiválon, és a Tankcsapda vendégeiként játszhattunk az Egyesült Államokban is két koncertet, San Franciscóban és Los Angelesben. L.A.-ben a Whiskey A Go Go-ban játszhattunk, az a hely egy igazi legenda, egy csomó kedvencünk lépett fel ott. Barbaróval most az új tervünk az, hogy Ausztráliába kéne menni koncertezni. Ott is akadnak magyarok.

A Junkies péntek (02.14.) este koncertezik az Aurora zenekarral a Barba Negra Trackben.

Fotó: Neményi Márton