Tofut, a macskát annak idején az utcáról mentették meg, mikor mindössze néhány hónapos volt. Aki ideiglenesen befogadta, végül nem tudta vállalni a gondozását, ezért továbbajándékozta Mohammad Fahminak, akinél viszont a macska a legjobb helyre került: a család igazi kedvence lett.
Tofu ezt pedig bőven meghálálja nekik, többek között extrém kíváncsiságával és ragaszkodásával: folyton a család tagjainak közelében szeretne lenni. A gazdi, Fahmi mélyen hívő édesapja egy átlagos napon ötször elmegy a mecsetbe imádkozni, ám a koronavírus-járvány miatt most otthonról gyakorolja a bevett vallási rituálét. Tofu pedig minden egyes alkalommal csatlakozik hozzá, gyakorlatilag együtt mondják el az imát.
A család elmondása alapján az imában való részvétele igazi macskatempóban zajlik: Tofu ilyenkor is igyekszik gazdája édesapjának figyelmét magára irányítani, és próbálja az összes lehetséges módon kizökkenteni. Ezt leginkább úgy éri el, hogy az imaszőnyeg körül mászkál, majd amikor ezt megunja, mert látja, hogy trükkje nem vezet semmilyen eredményre, leheveredik a saját, pici imaszőnyegére, és ott dorombol tovább Mekka arányába.