Szabadidő

Cannes: új formán gondolkodnak a fesztivál szervezői

Franciaországban július közepéig nem rendezhetnek tömegrendezvényeket.

A cannes-i fesztivál új megvalósítási formán gondolkodik idén – közölték kedd este a szervezők, miután Emmanuel Macron francia államfő előző nap május 11-ig meghosszabbította a koronavírus miatti kijárási korlátozásokat, és azt is jelezte, hogy fesztiválokat és egyéb tömegrendezvényeket legalább július közepéig nem lehet rendezni.

„Nehéznek tűnik ezek után a cannes-i fesztivált idén az eredeti formájában megrendezni – ismerték el közleményükben a szervezők –, ugyanakkor tegnap este óta számos konzultációt indítottunk szakmabeliekkel Franciaországban és külföldön is. Arra jutottunk, hogy minden lehetőséget meg kell vizsgálni annak érdekében, hogy a 2020-as cannes-i filmfesztivál valamilyen módon mégis megvalósuljon. Mindenki tudja, hogy még nagyon sok a bizonytalanság a nemzetközi egészségügyi helyzetben. Reméljük, hamarosan tájékoztatást tudunk adni arról, hogy milyen formát ölthet a 2020-as fesztivál.”

Nem tudják még, hogyan rendezzék meg az idei cannes-i filmfesztivált

Antonio Banderas a tavalyi Cannes-i filmfesztiválon (Fotó: Getty Images)

Thierry Frémaux fesztiváligazgató a Variety filmes szaklapnak nyilatkozva múlt héten kizárta annak a lehetőségét, hogy digitális formában rendezzék meg a fesztivált.

„Cannes esetében a lényege, a története, a hatása szempontjából egy ilyen (internetes) megoldás nem tudna működni” – mondta a fesztiváligazgató.

Hasonló véleményt fogalmazott meg korábban Alberto Barbera, a Velencei Filmfesztivál művészeti igazgatója is, amikor jelezte, hogy jelenleg nem mérlegelik a szervezéssel kapcsolatban a digitális lehetőségeket.

A világ első számú nemzetközi filmfesztiválját – amelynek filmvására mintegy 40 ezer szakmabelit, a filmbemutatók pedig 200 ezer nézőt vonzanak – idén május 12-23. között rendezték volna. A vezetőség már március közepén jelezte, hogy a tervezett időpontban nem tartják meg a rendezvényt, de fenntartották annak a lehetőségét, hogy június végén vagy július elején rendezik meg a seregszemlét.

További cikkeink a koronavírussal kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top