Szabadidő

A karanténhoz igazították Snoop Dogg egyik leghíresebb számát

Az eredeti változatban ömlik a pia és hajnalig pörög a buli. A társas távolságtartás idején azonban egy picit máshogy hangzik a gengszterhimnusz.

Közel három évtizede is van már, hogy 1993-ban megjelent az akkor még ismeretlen Snoop Dogg Doggystyle című albuma. A lemez hatalmasat robbant, a Whats my name? című számot pedig hetekig nem lehetett levakarni a slágerlistákról. Nyugodtan állíthatjuk, hogy Snoop karrierje innentől meredeken ívelt felfelé, miután több kritikus is az egyik legfontosabb hip-hop albumként hivatkozott a korongra, amely 2008-ra már négyszeres platinalemezzé vált. 

Ezen az albumon szerepel a Gin & Juice című dal is, amely a fent említett What’s my name? után a második volt, amelyből videoklip készült. Egy tipikus Long Beach-i házibuliról szól, amit Snoop rendez, miután a szülei leléptek otthonról. Folyik a pia, száll a gandzsafüst és természetesen a csajok sem hiányozhatnak a partiról. 

Mindez 2020-ban, a koronavírus-járvány közepén már-már utópiába illő vízió, hiszen a társas távolságtartás, a social distancing idején nem tanácsos sok embert összepasszírozni a nappaliban, de a körbeadott füves cigi sem kifejezetten javallott járványügyi szempontból. Ideje volt tehát, hogy a közel harmincéves számot valaki egy kicsit gatyába rázza, hogy a mostani korhoz is passzoljon. 

A „koronás" verziót valószínűleg Snoop Dogg is megtapsolná (Fotó: Getty Images)

A „koronás” verziót valószínűleg Snoop Dogg is megtapsolná (Fotó: Getty Images)

Ez a valaki Chris „Childish” Renois képében érkezett: a komikusként dolgozó srác csaknem tökéletes munkát végzett: bár az alábbi videóból nem derül ki, valószínű, hogy a „koronásított” szöveget ő maga rappelte el és különféle hangmérnöki trükkökkel hozta össze a saját hangját Snoopéval.

Ez azonban mindegy is, a lényeg, hogy a végeredmény önmagáért beszél: itt nem óvszerekkel van tele a srácok zsebe, hanem gumikesztyűvel, a nappaliban pedig nem a twerkelő csajok pörögnek hajnalig, hanem az XBox merevlemeze. A refrén pedig már nem a pénzközpontú gondolkodást – „With my mind on my money and my money on my mind” – helyezi előtérbe, hanem a szerző viszonyát az idei évhez: „I don’t like 2020, 2020 I don’t like”

Azt egyelőre nem tudjuk, hogy maga a mester mit szólt az újragondolt alkotáshoz, de nem lennénk meglepve, ha előbb-utóbb megjelenne a videó Snoop Twitter-oldalán is.

Addig pedig várjuk Ganxsta Zolee valamelyik számának karanténverzióját, ha lehet, Győrfi Pál közreműködésével. 

További zenei témájú cikkeink:

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése