A mi kis falunk nézőinek bizonyára jól hangozhatott, hogy az RTL Klub a sorozat készítőivel és sztárjaival – sok új arccal kiegészítve – egy új, fikciós sorozatot hoz tető alá, ami nagyrészt a karanténbeli élet vicces, keserédes és nem a tragikus oldalát helyezi reflektorfénybe, ráadásul annyi ismert és jó magyar színész tűnik fel benne, amit egy nagyobb költségvetésű film is megirigyelhetne.
Érdekes gondolat, hogy pusztán webkamerákra kihegyezve, a technikát teljes mértékben a színészekre bízva készüljön egy sorozat, és mozifilmek is készültek már hasonló módon (például a hazánkban is sikerrel játszott Keresés című krimi/thriller), csakhogy a fikciós sorozatkészítés időigényes műfaj, és ez akkor is igaz, ha egy sorozat csak egészen minimális stábot igényel. A forgatókönyvírás- és fejlesztési fázist ugyanis nem lehet megspórolni, ahogy az írószobás ötletelést sem.
Csakhogy az RTL-nek most nagyon gyorsan kellett az új tartalom, nem volt idő a finomságokkal tökölni, így bátran mondhatjuk, hogy a Segítség! Itthon vagyok! egy nagy, tévés laborkísérlet, aminek a tétje, hogy kiderüljön: lehet-e úgy sorozatot csinálni, hogy nem tökölnek, és rögtön a forgatókönyv első (vagy legalábbis korai) változatát leforgatják.
Sorozatot összedobni? Na, még mit nem!
Ha nem akarom a választ túlspilázni, akkor annyit írok, hogy nem lehet. A Segítség! Itthon vagyok! ugyanis annyi gyerekbetegségtől szenved, hogy azt felsorolni is nehéz. Kezdjük azzal, hogy iszonyatos mennyiségű karaktert mozgat, és közülük a legtöbbre alig-alig jut idő. Folytassuk azzal, hogy – legalábbis az első rész alapján – története se nagyon akad, vagy inkább finomítsuk úgy, hogy sztori szinten egészen hajszálvékony, amit láthattunk. Egészen hosszúra nyúló percek mentek el például egy virtuális szülőértekezlet megszervezésére, ahol aztán az égadta világon nem beszéltek meg semmit, csak bénáztak a kamera előtt.
Egyébként a sorozat poénjainak nagy része arra épül, hogy milyen furcsa ez az állandó webkamerás kommunikáció, amibe most sokan belekényszerültünk, és olykor egészen vicces helyzeteket szül, ami egy-egy poén erejéig rendben is volna, de mintha Kapitány Ivánék jobb híján erre építették volna fel az egészet, márpedig ez a fajta humor 2-3 epizód után garantáltan hatástalanná válik a túlhasználat miatt. Kissé olyan érzése van az embernek a Segítség! Itthon vagyok! nézése közben, mintha rendesen megírt tévésorozat helyett improvizációs színészgyakorlatokat nézne fél órában, ahol a színészeknek a rendező csak az alapszituációt mondja el, felvázolja a karaktere néhány tulajdonságát, majd szabadjára ereszti őt, hogy a végeredményből aztán a vágószobában összerakjanak valamit, amit aztán le lehet adni a kertévén főműsoridőben vasárnap este.
Több Hevér Gábort kérünk!
Értem, hogy a karanténhelyzet egy kereskedelmi tévénél is radikális ötleteket hoz elő, és kellemetlen kompromisszumok sokaságát kényszeríti ki, és ugyan nem minden próbálkozásuk vállalhatatlan – a Made in Karanténnak elég sok jó pillanata akadt –, de a Segítség! Itthon vagyok! sajnos egyáltalán nem sikerült jól. A koncepció akár még működhetne is, de ehhez ennél sokkal jobb és következetesebb írói munkára lenne szükség, mert ha mindent ráhagynak a színészekre, abból csak tényleg egy ilyen kaotikus, történettelen és zavaros katyvasz lesz, mint amilyen az első epizód volt.
Jelenleg ez a sorozat semmi olyat nem tud felmutatni, amiért jövő vasárnap is vissza akarjak térni hozzá, de menthetetlennek azért még nem mondanám. Ha a forgatókönyvet gatyába tudnák rázni, a feelgood hangulat miatt lehetne ebből valami kellemes és nézhető dolog, de ehhez valószínűtlenül nagyot kellene fejlődni. És hogy valami pozitívumot is írjak: sokkal több Hevér Gábort kérek, ő ugyanis láthatóan nagyon érzi ezt a webkamerás bohóckodást.
Olvasnál még a kertévék karanténműsorairól?
Ő lett a Made in karantén első győztese: egymillió forintot ért a videója
Baukó Éva ezúttal az RTL Klubot ekézi, nem tetszik neki a csatorna új műsora
