nlc.hu
Szabadidő
Szexelni mentek a kanos fiatalok, de pont az önmegtartóztatásért járt pénzjutalom

Szexelni mentek a kanos fiatalok, de pont az önmegtartóztatásért járt pénzjutalom

Ha az ember egy festői sziget mindentől elzárt medencés luxusvillájába költözik néhány kigyúrt srác és formás lány társaságában, joggal gondolhatja, hogy a tévétársaság pont azt várja, hogy minél többet flörtöljenek és szexeljenek. Az Ellenállhatatlan kísértésben pont az önmegtartóztatás a lényeg.

Ha a magyarok nagy részétől nem lenne idegen, hogy feliratos műsorokat nézzenek, a TV2 és az RTL Klub most igazán retteghetne, ugyanis a Netflix az utóbbi időben reality fronton is rendesen beerősített, és most az Ellenállhatatlan kísértéssel megmutatják, hogyan is kell ezt igazán jól csinálni. A magyar realityk régi rákfenéje, hogy túl lassan hömpölyög bennük a cselekmény, a műsoridő pedig végtelennek tűnik, és előszeretettel csinálnak heti adásra kitalált formátumokból naponta jelentkező műsort, egyszerűen azért, mert így gazdaságosabb. Ha már odaköltöztettek egy komplett stábot méregdrágán a világ végére, akkor az erre szánt pénzből minél több műsoridőt szeretnének kisajtolni, csakhogy ezzel a módszerrel sokszor még az egyébként jól működő formátumokat is sikerül kicsinálniuk, és unalomba fullasztaniuk. Az Ellenállhatatlan kísértést egy hónapon át rögzítették, mégis csak 9 epizód készült belőle egyszerűen azért, mert ennyi izgalmas tartalom fért bele, a Netflix pedig a magyar kertévékkel szemben nem vevő az időhúzásra, mert nem is szorul rá.

Csoportkép (fotó: Netflix)

Csoportkép (Fotó: Netflix)

Csak semmi szex, reality-szereplők vagyunk!

Az új realitynek már a kiindulópontja is nagyszerű. Vegyél egy Éden Hotelbe illő helyszínt, csődíts oda jó néhány alfahímet és alfanőstényt. Hagyd, hogy kivetkőzzenek magukból, elkezdjenek egymással flörtölni, majd még mielőtt megkezdődnének a vad párnacsaták, szólj rájuk, hogy hé, ez a játék nem erről szól, itt csak az kaphat a pénzjutalomból, aki a gatyájában tartja a péniszét/nem húzza le a bugyiját, és önmegtartóztató módon csinálja végig az egy hónapot olyan emberek társaságában, akiknek szinte minden gondolatuk a szex körül forog.

A csattanó tényleg óriási, a játékosok nem is számítottak rá, ráadásul a játéknak van egy nemesebb célja is a sima pénznyereményen kívül: az alkotók azt a célt tűzték ki maguk elő, hogy ebből a sok felszínes, csak a külsőségeknek, a testiségnek és az alkalmi kapcsolatoknak élő figurából megpróbálnak egy kicsit rendesebb embert faragni, hogy később az életben képesek legyenek igazi emberi kapcsolatokra, sőt akár szerelemre is, és ne álljon meg a tudományuk az egyéjszakás kalandoknál. Szép feladat, és tényleg elég nagyot vállaltak ezzel, és legalább a sok lealjasodásra épülő reality után az alkotók elmondhatják, hogy ők ennél kicsit nemesebb szándékkal utaztattak egy tucatnyi szépfiút és széplányt egy gyönyörű szigetre vakációzni.

Numera kontra pénz

Egy összeköltözős reality csak annyira lehet jó, amennyire jók az összeválogatott szereplők, és itt ebben nincs hiba. A magyar csatornákkal ellentétben a Netflixnél jóval tágabb körben válogathatnak, és nemcsak Amerikából, hanem Ausztráliából és Angliából is válogattak be szereplőket. Egészen elképesztő a választék, első blikkre nincs egyetlen unalmas figura sem, bár kétségtelen, hogy később azért akadnak, akik beleszürkülnek a történésekbe. Van itt Instagram-sztár jó csaj, aki soha életében nem dolgozott meg semmiért, akad floridai szőkeség, akinél negatívabb energiavámpírt én még életemben nem láttam. A Jézusra emlékeztető jógaguru igazán vicces figura, ahogy az ausztrál szörfös hülyegyerek is, aki még soha életében nem vállalt semmiért felelősséget, és nem itt akarja elkezdeni.

Romantika vagy szex? Ez itt a kérdés. (fotó: Netflix)

Romantika vagy szex? Ez itt a kérdés (Fotó: Netflix)

Tényleg csuda figurákkal van teli az Ellenállhatatlan kísértés, a Netflixnél pedig csavartak annyit a recepten, hogyha valaki nem bír magával, és megszegi a szexet és csókolózást tiltó szabályt, nemcsak az ő pénznyereményéből vonnak le, hanem a többiekéből is, ami ad némi extra feszültséget a műsornak, bár tény, hogy az itteni srácokat és lányokat – a Könyvelő kivételével – sokkal jobban izgatja egy jó numera lehetősége egy nagy adag pénznél.

Nyolcórányi trash

Tény, hogy a felpörgetett tempó miatt a szereplőket messze nem ismerjük meg annyira, mint mondjuk a Való Világban vagy az Éden Hotelben, és a vég nélküli csevegések a semmiről a vágószobában végzik, de ez nem igazán hiányzik, mert pont annyit kapunk belőlük, amennyi ahhoz kell, hogy élvezzük a show-t. Fondorlatokból és intrikákból is jól vizsgázik a műsor, mesteri szemétkedéseknek lehetünk szemtanúi, sőt még az is kiderül, hogy ugyan a játékszabályokban ezt nem ismertetik, de lehetséges a kiesés, sőt idővel új szereplők is érkeznek, hogy felkavarják az addigra beálló állóvizet. Sokáig szerettem az összeköltözős realityket a magyar kertévéken, de az elmúlt néhány évben rájuk untam és leszoktam róluk, de a Netflix új show-ja visszaadta a hitemet abban, hogy van még kraft ebben a műfajban. Ha valaki messziről köpköd a trashre, az inkább ebbe a műsorba se kezdjen bele, de ha valami látványos, de kellemesen vicces és üres kikapcsolódásra vágysz a karanténban, most kaphatsz belőle nyolcórányit.

Elmélyednél mélyebben az önmegtartóztatás témájában?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top