Régen minden jobb volt! Körülbelül 300 millió évvel ezelőtt, a paleozoikum korszakának vége felé például nem kellett a különböző földrészek neveit fejben tartani, hiszen – mint az közismert – csupán egy ilyen létezett: a hatalmas, száraz sivatagokkal és buja esőerdőkkel tagolt szuperkontinens, amelyet úgy hívtak, hogy Pangea. Persze, akkoriban senki nem hívta így, hisz 300 millió éve igencsak gyerekcipőben jártak még a természettudományok. Sőt 1912-ig, azaz amíg Alfred Wegener, a lemeztektonikai kutatások úttörője meg nem jelentette élete nagy művét a kontinensek és az óceánok eredetéről, igazából még a létezéséről sem tudtunk. A Panthalassza nevű világóceán által körülölet, egybefüggő, végeláthatatlan ősszárazföld úgy körülbelül bő 100 millió évig, a mezozoikum elejéig létezett, és jó ideig emlősszerű őshüllők és egyéb ősállatok, azaz a synapsidok uralták, amelyek többnyire úgy néztek ki, mint valami rosszul megrajzolt dinoszaurusz, szóval érthető, hogy később nem futottak be olyan nagy karriert a popkultúrában, mint a sárkánygyíkok.
Egy elég szerencsétlen külsejű synapsida, a Lystrosaurus (forrás: Wikipedia)
Aztán a paleozoikumból a mezozoikumba átlépve hirtelen drámai események rengették meg a Pangeát. Először is lezajlott a Nagy Kihalásnak (mi másnak) is nevezett ősapokalipszis, amelynek során kipusztult a szárazföldi gerinces fajok 70, illetve a tengeri fajok 96 százaléka; ilyen mértékű tömeges kihalás sem azelőtt, sem azóta nem fordult elő a Föld történetében. Ezt követően pedig maga a szuperkontinens is kezdett szép lassan darabokra hullani, akárcsak egy túl nagyra duzzadt, ám annál rosszabbul kormányzott birodalom. Beköszöntött a dinoszauruszok kora, és a világ többé már nem volt ugyanolyan – de hát a világ soha nem olyan, mint annak előtte, ezt az egyet igazán megtanulhattuk az elmúlt 4,5 milliárd év alatt.
A Pangea, ez a szó szerint felülmúlhatatlan és fokozhatatlan szuperkontinens ma már a történelem előtti idők egy legfontosabb szimbóluma, amelyre hajlamosak vagyunk úgy gondolni, mint afféle földtörténeti alapállapotra vagy édenkertre; a helyre, ahol minden elkezdődött. Nem csoda, hogy pár éve olyan nagyot ment az interneten az az illusztráció, amely a bolygó jelenlegi országait helyezte az ősföld térképére. Innen egyebek közt az is kiderült, hogy Magyarországnak szép, hosszú óceánpartja lett volna, ha pár száz millió évvel korábban jönnek létre a nemzetállamok.
A Pangea politikai térképe (forrás: reddit)
Pedig a Pangea már a sokadik szuperkontinens volt a sorban, noha tény, hogy ez nézett ki a legszuperebbül. Az első, úgy 3,6-2,7 milliárd évvel ezelőtt, a kissé Trónok harcába illő nevű, obskúrus Vaalbara lehetett, amely tulajdonképpen csak egy észrevehetetlen, magányos, és kissé talán csalódást keltő földdarab volt a fortyogó ősóceán közepén, és amelyet két ősmasszívum, a Kaapvaal és a Pilbara (ma: Afrika déli, illetve Ausztrália északnyugati csücske) alkotott. A földi élet meglehetősen eseménytelen, vagy mondjuk úgy, hogy kevéssé látványos volt még ekkoriban, az eoarchaikum és a kora neoarchaikum időszakában, ugyanakkor abban biztosak vagyunk, hogy a prokarióták és az egyéb mikroszkopikus ősapróságok mindet megtettek, ami tőlük telt, és ez sem csekélység.
Míg Vaalbara léte egyelőre csupán hipotézis, a 3 milliárd évvel ezelőtt létrejött Ur nevű, totális őshomályba vesző szuperkontinens alighanem tényleg létezett, habár erről sem tudunk elmondani sokkal több érdekességet, mint elődjéről: a neve németül azt jelenti, hogy ős, egykori darabjai pedig a mai India, Ausztrália és Madagaszkár területén találhatóak. A valamivel később, 2,7 milliárd éve felbukkant, lényegesen nagyobb (kb. Észak-Amerika méretű) Kenorland pedig már egy új korszak, a neoarchaikum hírnöke volt: ekkor jelentek ugyanis meg azok az oxigént termelő aerob élőlények, melyek számára az oxigén nem volt többé toxikus anyagcsere-melléktermék. Szép munka!
Fantáziakép az archaikumról (forrás: wikiwand.com)
Míg a fentiek inkább csak amolyan hipotetikus vagy tiszteletbeli szuperkontinensek tekinthetőek, addig a Columbia (vagy viccesebb nevén: Nuna) már egy egészen tisztességes, mondhatni modern szárazföld volt:
hosszát észak-déli irányban 12900 km-re becsülik és a legnagyobb szélessége körülbelül 4900 km lehetett. India keleti partja Észak-Amerika nyugati partjához kapcsolódott, Dél-Ausztráliával szemben pedig Nyugat-Kanada volt. Dél-Amerika legnagyobb része úgy fordult, hogy a mai Brazília nyugati széle Észak-Amerika keleti partjával volt egy vonalban, ami egy kontinentális határt alkotott, ami belenyúlt Skandinávia déli peremébe.
Kár, hogy akkoriban, a paleoproterozoikumban még nem akadt olyan ambiciózus ősélőlény, amely hosszú és kellemes sétákat tehetett volna rajta.
A Columbia, avagy a Nuna (forrás: Wikipedia)
Az első szuperkontinens, amelynek a teljesítményét muszáj megsüvegelnünk, az Rodinia (az orosz anyaföld szóból) volt, ez ugyanis körülbelül 500 millió éven keresztül állt fent, ami nagyon-nagyon sok idő. Csak hogy érzékeltessük, hogy nagyjából mennyi: körülbelül 500 millió év telt el azóta, hogy zöldbe borult a Föld, és az első állatok kimásztak az óceánból. Persze a Rodinia hosszú tündöklése idején még szó sem volt ilyesmiről, mivel ez a periódus nagyjából egybeesett a kirogén nevű földtörténeti időszakkal, így a szárazföldet gleccserek és jégmezők borították, a kontinens feldarabolódásnak hatására pedig az egész bolygó átalakult egy hatalmas, fagyott hógolyóvá, és így is maradt 6-12 millió évig (legalábbis állítólag). A Rodinia partjait nyaldosó világóceánt egyébként úgy nevezzük, hogy Mirovia, bár őszintén szólva fogalmunk sincs, pontosan mi különbözteti meg a későbbi Panthalasszától.
A Föd mint fagyott hógolyó (forrás: sciencemag.org)
És ezzel végre el is érkeztünk a Pangea előtti utolsó szuperkontinenshez: a Pannotiához (vagy Vendiához), amely egy egyelőre hipotetikus, rövid ideig – úgy 60 millió évig – létező ősföld volt, amely a földtörténet neoproterozoikum idejének ediakarai dőszakában, úgy 650 millió évvel ezelőtt, az akkori kontinentális kéreglemezek egyesülésével alakult ki. Bár a Föld továbbra is meglehetősen barátságtalan és sivár hely volt, azért a mélyben már mocorgott valami: lassan megjelentek az első bonyolultabb többsejtű organizmusok, és mikor végre átléptünk a paleozoikumba, hirtelen mindent elborított az élet. Kár, hogy a Pannotia ezt már nem érhette meg.
A fentieken kívül egyébként voltak más kisebb-nagyobb, akár szuperkontinensnek is nevezhető képződmények a Pangea kialakulása előtt; hogy pontosan mik, azt például ezen a listán lehet megnézni (kékkel jelölve).
