Technikailag ugyan az első magyar beköltözős valóságshownak a Bár számít még 2000-ből, de a VIASAT3 realityje valójában még csak óvatos előjátéka volt annak, ami két évvel később következett. A Bár ugyan sikeres műsor volt, de nem robbant tőle fel az ország, főképp azért nem, mert sokkal visszafogottabb volt a követőinél. Amikor 2002 szeptember elsején a TV2 bedurrantotta a Big Brother motorját, jól tudták, hogy nagyot kell gurítani, ugyanis másfél hétnyi előnyük volt csupán az RTL Klub Való Világához képest, tehát ennyi idejük volt megfogni a nézőket. Bónuszként a VIASAT3 is előrukkolt A farmmal, amire most 18 évvel később már alig emlékezünk, annyira elhalványult a két nagy valóságshow küzdelmében. A Big Brother és a Való Világ újdonsága elképesztő nézettséget hozott a két kereskedelmi csatornának, gyakorlatilag róluk szólt a televíziózás 2002 őszén, és nemcsak a bulvár tobzódott a műsorról és szereplőiről szóló anyagokban, hanem az értelmiségi média is versenyt futott abban, hogy ki tud jobban aggódni a magyar tévénézők és a műsorok szereplőinek jövőjéért és lelki épségéért.
Orwell forog a sírjában
Sokan már a műsor neve és a műfajmeghatározás hallatán elképedtek. Visszatérő téma volt a véleménycikkekben, hogy a TV2 holland licencműsora meggyalázza George Orwell híres regénye, az 1984 szellemiségét és mondanivalóját. A valóságshow elnevezés pedig amiatt vágta ki sokaknál a biztosítékot, mert rájöttek, hogy amit ezek a műsorok közvetítenek, az nem maga a valóság. A legtovább ebben a Veszprémi Napló merészkedett, melynek újságírója azon akadt ki, hogy a műsor nem lehet valóságshow, mert vágók dolgoznak rajta.
„A Nagy Testvér nemcsak figyel, vág is. A TV2 valóságshowja nem a valóságról szól, a műsor szerkesztői nem merik felvállalni az élő adást sem. Lehet, hogy nem való világot látunk, hanem (át)vágott világot?”
Sokan a megfigyelés erkölcsi oldalát húzták elő érvként, összehasonlítva a szocializmus évtizedeinek elnyomását a műsorok által kínált kukkolás lehetőségével. A 168 óra hasábjain drámai gondolatok fogalmazódtak meg:
„Tudjuk, milyen nyomorúságos megfigyeltnek lenni. Azt hihetnénk, ennek a kornak a megidézése ellenérzéseket szül. Senki nem akarja újra átélni. Igen ám, de most fordult a kocka: a néző a megfigyelő pozíciójába került. És aki megfigyel, hatalmat nyer a másik felett. Ráadásul ezúttal bűntudat nélkül élvezheti a hatalom érzését, hiszen a megfigyeltek önként mentek bele a játékba… Vagyis az emberiség egy része gyarló, pénzért mindenre kapható, a másik fele úgyszintén, hiszen élvezettel figyeli a többiek gyarlóságát”.
Intézményesített kukkolás
Több kritikában és véleménycikkben is visszatérő elem a kukkolás, és annak megfejtése, hogy mi lesz egy olyan országból, ahol mindenki kukkolóvá válik. A Kritika folyóirat hasábjain Kornis Mihály egyből megtalálja a felelősöket:
„Mindenki tudja, hogy másokra leskelődni, ha élvezetes is, attól még vacakság, rosszabbik énünket aktivizálja, ám ha egy nap az a helyzet, hogy a tévé, mely a társadalmi nyilvánosság része – ha ugyan nem a helyettesítője, a pótléka! – nem csupán eltűri, de még jutalmazza is azt, aki leskelődik, akkor a tévé: felbujtó”.
A Magyar Nemzet oldalain Dévényi István meg is mondta nekünk, hogy mit csináljunk inkább valóságshow-k ostoba bámulása helyett:
„Az intézményesített kukkolás ráadásul még inkább eltávolítja az embereket a saját életüktől, hiszen ahelyett, hogy a saját családjukkal, saját sorsukkal törődnének, inkább a sztárokkal foglalkoznak”.
A Romániai Magyar Szó újságírója, Dancs Artúr odáig ment, hogy szerinte a valóságshow-k miatt megfeledkezünk arról, hogy más opcióink is vannak a szórakozásra:
„Mi nézők meg csak kukkolunk, élvezkedünk mások sorsán, s annyira tompul az agyunk közben, hogy lassan az sem fordul meg fejünkben, hogy be lehetne tenni egy videokazettát egy jó filmmel vagy műsorral, amit korábban rögzítettünk magunknak, hacsak nem „közszolgálati” megjelölés mögé bújtatott egyhangúságra vágyunk tévézés gyanánt”.
Megront és nyomorba dönt
Általános vélekedéssé vált, hogy a valóságshow-k nézése rosszabb emberré tesz bennünket, és a kereskedelmi televíziók nemcsak a beköltöző szereplőket, hanem a realityk nézőit is csúnyán kihasználják. A több hónapnyi kamerák előtti létezésért egyedül a győztes kap pénzt, a többiek rabszolgamunkában szerzik a nézettséget a csatornáknak, sőt, maguk a nézők is rabszolgák. Galló Béla a Magyar Hírlapban ezt így fogalmazta meg:
„A „realityk” kiagyalói a névtelenség megszüntetésének emberi vágyával üzletelnek, úgy tesznek, mintha segítenének ezt a szükségletet kielégíteni. Azt az általuk folyvást sulykolt tévhitet használják ki, hogy a képernyőn megjelenni, nézve-nézetve lenni, egyúttal azt is jelenti: látszani. Sőt hogy minél többször, minél hosszabban néznek valakit, az annál inkább jelen van, annál jelentősebb. Azt sugallják, hogy aki még a legintimebb valóját is kitárja, arra biztosan sokan és sokáig fognak emlékezni. Hogy aki bekerül egy- egy ilyen show-ba, annak máris sikerült nyomot hagynia. Az rögtön olyan lesz, vagy majdnem olyan, mint a sztárok. Ha pénzt nem visz haza, napokig még akkor is róla szól a valóság, meginterjúvolják, utcán, közértben, metrón beszélnek róla, s amikor elhagyja a lombikot, fények kísérik kivonulását és szólnak a fanfárok. Pedig csak annyi történt, hogy a kápók, a rabszolgatartás szigorú szabályai szerint, megint rabszolgákkal csináltak főműsort, rabszolgáknak”.
Liptai Claudia és Till Attila a BigBrother műsorvezetői (Fotó: smagpictures.com)
Kornis Mihály a Kritika című lapban valódi börtönbüntetéshez hasonlította mindazt, ami odabent a játékosokra várt:
„Tudod, hogy a Big Brother- típusú műsorok szereplői nem tudják, hogy ebben a műsorban a tulaj anyagilag legszemérmetlenebb módon kizsigereli őket, amikor egy fillért se fizet az összes mínusz egy játékosnak 2-3 hónapi, önként vállalt, de hát mégiscsak nyilvánossá tett keserves börtönbüntetésért?”
Kornis azonban nemcsak a beköltözőket sajnálja, hanem a nézőket is:
„A Big Brother nézője is áldozat, ha nem is sajnáljuk őket – magunkat-eléggé. Hiszen a nézőnek, elvileg, nem KELL néznie a műsort, nincs bezárva kulccsal egy kalitkába a tévéje előtt. Az elején már megkíséreltem érzékeltetni, hogy ez sem igaz: elvileg ugyan nem kell néznie, de gyakorlatilag igen. Néznünk kell, mivel nem vagyunk istenek, akik kivétel nélkül azt tesszük, ami illő. De az igaz, hogy teljesen éber életvitel esetén fel sem merülhetne a tettestársi együttműködés tényálladéka. Mi, nézők tehát másodfokú tettestársak és harmadrendű áldozatok vagyunk”.
A meztelenség és a szex már túl sok
Máig legendaszámba megy BB Évi és BB Renato valóságshowban folytatott nemi élete, és ez, valamint a sokat mutatott meztelenség volt az, ami tényleg előhozta a dühös házmestert sok újságíróból. Andrassew Iván a Népszavában például felháborítónak találta, hogy míg ő nem pisilhet szabadon egy parkban, mert ha rajtakapják, megbüntetik érte, addig a valóságshow-szereplők ország-világ előtt megmutathatják mindenüket, és még pénzt is kereshetnek vele:
„Ennek a vége kultúravesztés lehet. Az európai kultúrában – mint mindenhol – vannak tabuk, érintkezési és illemszabályok. Ezek évezredek alatt alakultak ki, és abban segítenek, hogy betartásuk esetén még akkor is tehetünk szert némi emberi méltóságra, ha amúgy titokban nagyon is esendők vagyunk. Biztonságot adnak, tartást. Szintén praktikus okokból találták ki a közösségek, hogy nem illik leselkedni, hallgatózni, mások titkait megengedhetetlen eszközökkel kifürkészni. De nem illik a titkainkat sem másokra tukmálni. Ebből a szempontból érdekes, hogy amennyiben én holnap egy sötét park mélyén előveszem a vesszejemet, hogy enyhítsek kínzó hólyagnyomásomon, közszemérem elleni vétségért megbüntethet a rendőr. Ha ugyanezt a televízió nyilvánossága előtt teszem, akkor pénzt kapok érte. Valami itt nem stimmel”.
BB Évi és Renátó (Fotó: Story-Best Archívum)
Évi és Renato első légyottjára Stark R. László reagált a legszellemesebben a Magyar Hírlap hasábjain:
„Vasárnap még a Napló is leállította műsorát. Nem terrorcselekmény történt, nem is atomrobbanás, hanem az új értékrend szerint jóval fontosabb: a Big Brotherben Évát magáévá tette Renato, aki egy mondattal szétzúzta azt, amit eddig az AIDS ellen harcoló szervezetek fölépítettek, mondván: ő nem használ gumit, „ha már a csajt úgyis fölvállalta”. Kíváncsian várjuk, újabb aktus esetén megszakítja-e adását az egész országot megrázó hír kedvéért a Kossuth rádió, vagy az Ml?”
A cigányozó Pongó és a 27 éves szűzlány
Két további eset volt még a Big Brother indulásakor, ami alaposan felkavarta az állóvizet. A politikai sajtó minden szegmense rávetette magát a TV2-re, amikor a Big Brother egyik játékosa, Pongó az adásban gyakorlatilag lecigányozta és lefasisztázta Orbán Viktort, a Fidesz még pert is fontolgatott (más szelek fújtak akkoriban a csatornánál). Sokan firtatták az ügyben a szerkesztők politikai felelősségét, akik később megkérték a szereplőket, hogy odabent ne politizáljanak, ám ez a megoldás sem volt mindenki számára kielégítő: voltak, akik szerint ezzel a szabadságukat korlátozták, és ezzel is bizonyították, hogy az úgynevezett valóságshownak semmi köze a valóság megmutatásához. A másik eset pedig BB Andihoz kötődött, aki azzal borzolta a kedélyeket, hogy bejelentette: 27 éves kora ellenére még szűz, ami sokáig jelentett témát a műsorban, és természetesen a műsorral foglalkozó bulvármédiában is. Sudár Ágnes, a Kisalföld újságírója például így kelt ki Andi szüzességének kihasználása ellen:
„A Big Brother számomra másról szól, főképp azután, hogy Tyll Attila meglobogtatta Andi orvosi vizsgálatának eredményét (mert állítólag elvitték a lányt nőgyógyászhoz, aki megerősítette az érintetlenség tényét). A házba szerelt kamerák nemcsak a beköltözőket vesézik ki, hanem a készítőket is. Mert ez a műsor a hatalomról is szól: a szerkesztők mindent megtehetnek ezzel a tizenkét emberrel, kérdés, hogy az előttük álló három hónapban meg is teszik-e. Andi esete óta nincs kétségem a választ illetően”.
Pongó és Rita a BigBrother szereplői (Fotó: Steindl Gabriella/smagpix)
Keresztény Brother
Nem lehetett egyszerű a valóságshow-k kivesézése vallásos, keresztény szemszögből, de az Új Emberből Elmer István csillagos ötösre oldotta meg a feladatot: egyszerre szúrt oda a libsiknek, és dicsőítette Jézus Krisztust. Bravó!
„A Nagy Testvér – mi, keresztények valljuk ezt – valóban figyel bennünket. A Nagy Testvér azonban nem a kamera, a nézők milliói vagy a tizenötmillió forint csábítása, hanem Jézus Krisztus, akiben felismerhetjük totális önmagunkat: a szellemi lélekkel élő ember lehetőség szerinti isteni voltát – az egyetlen és igazi szabadságot. Az ember „szabadság-játéka” valójában ez: felismerni Jézus Krisztust (az apostolok nagysága sem abban rejlett, hogy ismerték Jézus Krisztust, hanem, hogy felismerték benne a Megváltót), felismerni önmagunkban a krisztusit. Ha valaki nézi a televízió Big Brother műsorát, ezzel a figyelemmel tegye, ezzel a szabadság-igénnyel: a liberalizmus nyomor-szabadság-szenvedésén hogyan üt – hogyan üthet – át a mindenütt jelen lévő krisztusi szabadság. Csak ne hagyjuk, hogy figyelmünket elhomályosítsa az önelégült, önmagát istenpózba helyező – valójában önmegalázó – ember „szabadságba” fulladó kiáltása”.
BB kontra VV
A Való Világ másfél héttel a Big Brother után indulhatott csak el, és ez rendesen nyomot hagyott az amúgy sikeres műsor nézettségén. Bár Majka onnan emelkedett ki a magyar média fenegyerekévé, a Big Brother mégis sikeresebb volt, és a média is többet foglalkozott vele részben amiatt, mert több meztelenséget, szexet és bevállalósabb szereplőket mutatott fel a konkurenciánál. A VV szerkesztői odáig merészkedtek, hogy Maya Gold személyében egy pornószínésznőt is beköltöztettek egy időre a villába, csakhogy végre történjen már valami. Az RTL aztán nem követte el még egyszer az első évad hibáját: a másodikat nagyon gyorsan elindították, rommá verve ezzel a BB2-őt, és gyakorlatilag rákényszerítve a TV2-őt arra, hogy többet nem kísérletezzen a formátummal. A Big Brother és a Való Világ első évada közti különbségekről Krausz Barnabás a Népszabadságban írt a legizgalmasabban:
„Az RTL Klub bizonyára súlyos érvekre hagyatkozva szakított a Big Brother licenccel, és megpróbált saját lábra állni. Érezhetően egy igényesebb, kvázi humánusabb műsort akart készíteni, kevesebb zsigeri nézőcsábítással, összetettebb karakterekkel, természetesebb feszültségekkel. Ezzel szemben az egész műsor úgy fest, mint amikor egy kifinomult értelmiségi elvállal egy alantas munkát, és miközben az áldásos pénzre gondol, folyton fintorog és szörnyülködik az őt ért méltánytalanságon. Nem csoda, hogy ebből jó televíziós műsor nem születhetett. A Való Világ finomkodásának és riasztó fennhéjázásának eredménye egy kusza, karakter nélküli, zavarba ejtő műsor, amit az ember nemcsak azért nem néz szívesen, mert nem akar tanúja lenni egy ilyes fiaskónak, de azért sem, mert a Való Világ meglepően unalmas. Pedig a paraméterek lényegében ugyanazok, mint a versenytárs Big Brother esetében”.
Katka és Segal a ValóVilág 3-ból (Fotó: Smagpix)
A valóságshow-k érkezését tehát masszív kritikacunami kísérte, de érdekes módon a legszigorúbban nem is az értelmiségi újságírók, hanem a Bár egykori szereplője, Napsugár fakadt ki a Big Brother ellen a Magyar Nemzet újságírója kérdésére, mivel szerinte náluk sokkal színvonalasabb embereket válogattak össze, mint az utódok esetében:
„A Big Brotherbe nem jó embereket válogattak be. Szerintem lejáratják Magyarországot… Szerintem nagyon durva, és nem sok köze van a valósághoz, ha valaki már az első nap levetkőzik, és második nap már együtt fürdenek a fiúk és a lányok”.
Cikkünkhöz az Arkanum Digitális Tudástár segítségével válogattunk a magyar print sajtó 2002 szeptembere és novembere közt megjelenő cikkeiből.
