Szabadidő

Ufók, zombik, ősi istenség: ez vár ránk 2020 második felében

Legalábbis, ha így folytatjuk. Eljátszadoztunk a gondolattal, mi jöhet még idén, ha már eddig is minden hónapban emelte az emberiség az eleve magas tétet.

Pont most járunk 2020 felénél, de már most egészen biztosan kimondhatjuk – és abban a tudatban élhetünk tovább, már ha élünk tovább –, hogy éppen az emberiség történelmének talán legdurvább évét éljük. (Legalábbis, ami az újkori történelmet illeti, az özönvizet meg a bibliai hét csapást most hagyjuk.) Szívesen mondanánk, hogy ennél már csak jobb lehet, és jobb napjainkon mondunk is ilyeneket, de a helyzet az, hogy

ez tényleg még csak az év fele;

eddig minden hónapban elmondtuk, hogy ennél rosszabb már nem lehet, aztán mindig rosszabb lett.

Aki még emlékszik: janurában hatalmas bozót- és erdőtüzekkel kezdtünk (vagyis folytattuk őket tavalyról), nem győztünk sopánkodni, mi lesz a „Föld tüdejével” ezekben az eleve klímaválság sújtotta időkben. Februárban két részre szakadt a világ: azokra, akik aggódtak a koronavírus nevű új fertőzés miatt és azokra, akik arról győzködték az előbbieket, hogy médiafűtötte pánikkeltés az egész, ez Kína problémája és egyébként sem veszélyesebb, mint a rendes influenza. Márciusban elért minket is, kijárási korlátozásostul, gazdasági válságostul, áprilisban a szüleinket győzködtük, hogy maradjanak otthon, miközben próbáltuk egyben tartani magunkat, a családot és a munkahelyet, már ha volt még. Májusban kezdtünk először reménykedni, hogy minden a régi lehet, a korlátozásokat óvatosan oldogatták a kormányok, megnyitottak a kiülős, majd a beülős helyek. Éppen elkezdte felmérni a károkat az emberiség, amikor egy rendőr egy afro-amerikai férfi nyakára térdelt és kezdődött is a június: zavargásokkal, a rendszerszintű rasszizmus felszámolását követelő százmilliókkal, szó szerint és metaforikusan is lángoló városokkal, obligát (és tök jogos!) szobordöntögetéssel.

Itt tartunk most.

Hogy mi jön ezután? Azt az alábbiakban vesszük végig, képekkel és a hozzájuk járó magyarázatokkal, persze kellő iróniával, hiszen a legjobb, amit ilyenkor tehet az emberiség, hogy röhög egy jót magán, nem? Vagyis reméljük, hogy ez csak vicc. (Ha mégis igazunk lesz, természetesen hárítunk mindennemű felelősséget.)

Július: ufóinvázió

Április végén annyira súlyos volt a koronavírus-helyzet, hogy a Pentagon úgy érezte, eljött az idő, hogy megerősítsék az ufók létezését, úgysem veszi észre senki. Így is lett. A hó végén derült ki, hogy a védelmi minisztériumnak éveken keresztül futott az ufófelderítési (hivatalosan: azonosítatlan légi jelenségeket vizsgáló) programja, de az igazi szenzáció csak ezután jött. Megerősítették ugyanis, hogy három évekkel ezelőtt kiszivárgott, eléggé félreérthetetlenül „azonosítatlan objektumokat” ábrázoló, repülők fedélzeti kamerája által készített felvételekbizony valódiak és azóta sem tudják, mi látható rajtuk. Azaz: maguk a videók nem újak, „csak” az, hogy a Pentagon elismerte: nem hamisítványok, és ezzel gyakorlatilag megerősítette, hogy

az ufók itt vannak köztünk.

Illusztráció: Neményi Márton

Illusztráció: Neményi Márton

Azóta kiderült az is, hogy a pilóták egy ezüstös, bőröndméretű tárgyat láttak, ami hirtelen eltűnt a szemük elől. Éppen ezért kizártnak tartják, hogy drón volt.

Augusztus: zombik

A vámpírokkal, a vérfarkasokkal és Frankenstein szörnyével szemben a zombik kifejezetten a filmipar termékei: a harmicas évek megvuduzott alvajáróitól George A. Romero tántorgó élőhalottjain keresztül pár évtized alatt eljutottunk a Z világháború és a 28 nappal később őrjöngve rohangáló fertőzöttjeiig. Könnyedén el lehetne intézni az egészet annyival, hogy ezek csak hollywoodi fantáziák, de az elmúlt évek filmjei (például a fent említettek is) néhol egészen elképzelhető forgatókönyv mentén vázolják a világméretű fertőzést, amelynek a vége egy több milliárdos zombipopuláció és az ellenük harcoló markonyi (túl)élő. Ezzel párhuzamosan egészen riasztó kutatási eredmények láttak napvilágot.

Illusztráció: Neményi Márton

Illusztráció: Neményi Márton

Ezek közül a leginkább hátborzongató a Cordyceps nevű parazita gombafajról szól, amelyet David Attenborough dobott be a köztudatba a Planet Earth című sorozatában. Ebben egészen közelről, makrofelvételeken láthatjuk, amint a gomba spórái megfertőzik a dzsungelben élő pisztolygolyó-hangyákat. (A faj azért kapta ezt a nevet, mert nagyjából ennyire fájdalmas a csípése.) A szerencsétlen rovarok ezek után szó szerint megőrülnek, elveszítik uralmukat saját testük felett, hogy aztán agyatlan droidok módjára kezdjenek felfelé masírozni az idegrendszerüket eluraló gombák hatására. Ha felértek a lehető legmagasabb pontra, a gomba szó szerint felfalja őket belülről, csápjaival kibújik a kitinpáncél alól, hogy tovább szaporítsa magát, a hangya helyén groteszk, üres vázat hagyva. Megnyugtató, hogy az emberre nem veszélyes, vagyis egyelőre és jelenlegi tudásunk alapján. (Mindenesetre sokat hallhattunk mostanában arról, mit csinálnak előszeretettel a kórokozók: mutálódnak.) Arról, hogy mi történne, ha az emberrel tenné ugyanezt, éppen egy videojáték rajzolt borzasztó képet. A Last of Us című PlayStation-klasszikusnak épp a napokban jelent meg a második része, szóval már csak ezért is aktuális, hogy foglalkozzunk a kérdéskörrel.

Szeptember: a Föld mágneses pólusa megfordul

Azt hiszed, észak és dél mindig ugyanarra van? Nagyot tévedsz: lehet, hogy a nap ugyanarra kel és fekszik minden nap, de a Föld mágneses pólusai ettől még folyamatos mozgásban vannak, ebben nincs is semmi meglepő. Ahogy az sem, hogy az északi pólus nem az Északi-sark közepén van: most éppen Kanadából vándorol Szibériába és tovább. Az viszont már meglepő, hogy a szokásos vándorlás felgyorsult: az utóbbi húsz évben annyit mászott a pólus, mint az azt megelőző száz évben. Ha ez nem elég ijesztő: senki sem tudja, pontosan miért. Sokan ezért is a klímaváltozást okolják, de a Föld mágneses védőburkáért inkább a bolygó magjában zajló folyamatok a felelősek, az összefüggés tehát kissé zavaros.

Illusztráció: Neményi Márton

Illusztráció: Neményi Márton

Hogy mi lesz ennek a vége, nem tudjuk, az viszont biztos, hogy a két pólus párszázezer évente egyszerűen helyet cserél. Bár ez nem feltétlenül világvége-esemény, ne feledjük: a két pólus védi a bolygót a Naprendszerből érkező káros sugaraktól, nélkülük azonnal elpusztulna minden élet a Földön. Pontosan senki sem tudja, hogy néz ki egy ilyen váltás, hiszen a legutóbbi 750 ezer éve volt, azaz bőven az írott történelem előtt. Ja, azt elfelejtettük mondani, hogy egyébként 200-300 ezer évente cserélnek helyet a pólusok, tehát bőven itt az ideje a soron következőnek. Ami valószínű: megőrülő madarak, spontán, hatalmas ózonlyukak, öngyilkos műholdak és GPS-alapú rendszerek, globális káosz és válság. Ez utóbbi mondjuk nem lenne újdonság.

Október: Dinoszauruszok

A Jurassic Park baromság, Alan Grant pedig csak kitalált személy? Oké, mondogasd csak magadnak. A helyzet az, hogy bár a filmben bemutatott módon képtelenség dínókat klónozni, a mozi és az alapjául szolgáló Michael Crichton-regény főszereplőjét egy valódi paleontológusról, bizonyos Jack Hornerről mintázták. A Montanai Állami Egyetem kutatója tanácsadóként volt jelen a forgatáson, a való életben, elismert kutatóként pedig nagyon is meggyőző elméletei vannak arról, mennyi valóságalapja van a dinoszauruszok visszatértének. Röviden: egészen sok.

Illusztráció: Neményi Márton

Illusztráció: Neményi Márton

A moszkitókból dinoszauruszvért kinyerni ugyan nem olyan egyszerű, mint ahogy a filmben tűnik, és a békák DNS-e sem alkalmas a hézagok kipótlására, de ez nem akadály. Horner inkább a madarakra esküszik, az ő génállományuk sokkal közelebb áll a dínókéhoz, mint bármely ma élő hüllőé. Moszkitóvadászat helyett ő a madarak DNS-ének visszafejtésével oldaná meg az ügyet: ha elég mélyre ásunk, igenis létrehozhatunk a triász-, jura- és kréta-korban élt óriáshüllőkhöz hasonló állatokat, vagy éppen ugyanolyanokat. (Arról nem is beszélve, hogy a valódi dínók a film által megteremtett közhiedelemmel ellentétben többnyire tollasak és színesek voltak.) Úgy tippeli, a technológia 2020 és 2025 között áll majd készen. Milyen évet is írunk? Na tessék.

November: Nukleárlis holokauszt

Jobb, ha nem is tudjuk, mennyi választja el az emberiséget egy atomháborútól. Alighanem nagyon kevés. Ehhez ugyanis két dolog kell: legalább kettő hatalmas arzenál és legalább egy labilis és paranoid világhatalom-vezér, keze alatt azzal a bizonyos piros gombbal. Tudunk ilyenről? Nekünk most így hirtelen három is eszünkbe jut.

Illusztráció: Neményi Márton

Illusztráció: Neményi Márton

Azt pedig nagyon jól tudjuk, hogy a mai atomrakétákhoz képest Hiroshima és Nagasaki diszkréten pukkadozó tűzijáték volt. Ne legyen igazunk, nyilván.

December: Cthuhlu érkezése

A DOLGOT lehetetlenség volt leírni – nincs az a földi nyelv, amelynek szavai lennének az elképzelhetetlen, bömbölő őrületnek ilyen mélységeire, a kozmikus rendnek és az anyag törvényeinek e gyalázatos tagadására. Egy eleven hegy mozgott itt óriás medúzaként, tekergő csápokkal imbolyogva ide-oda. Nagy Isten! (…) A bálványképek valósága, a csillagok iszapzöld, nyálkás szüleménye új életre kelt, hogy igényt emeljen arra, ami az övé. A bolygók állása ismét kedvező volt, s aminek előmozdításán egy évezredes kultusz hosszú időn át hiába fáradozott, azt merő véletlenségből elérte egy maroknyi mit sem sejtő tengere. A Nagy Cthulhu évmilliók óta először pillantotta meg a napvilágot, és tombolt pusztító mámorában!

Így írta le a vég kezdetét H. P. Lovecraft horrorszerző Cthulhu hívása című iskolateremtő novellájában majdnem száz éve. Sokat gondolkodtunk, mit tudunk elképzelni 2020 méltó befejezésének; végül erre jutottunk. Valószínűtlen, hagymázas őrület, persze, kizárt, hogy bármi valóságalapja legyen.

Illusztráció: Neményi Márton

Illusztráció: Neményi Márton

Éppen ezért tudjuk elképzelni.

nlc.világvége

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.