Szabadidő

Rengetegen lecsúszhatnak a nyári szabadságról

A veszélyhelyzet alatti kényszerű szabadságok miatt sokan már a tavasszal elhasználták az éves szabadságuk nagy részét.

A kijárási korlátozás időszakában, illetve, amikor felfutóban volt a járvány, olyan sokan voltak szabadságon Magyarországon, mintha tombolt volna a nyár. Erről Hornyák József, a Portfolio gazdasági hírportál munkatársa beszélt az InfoRádiónak. A márciusi-áprilisi szabadságolások gyakorlatilag megfeleltek a júliusi-augusztusinak, sőt, talán egy kicsit meg is haladták azt. Áprilisban a foglalkoztatottak 12 százaléka volt szabadságon, miközben ebben az időszakban általában két százalék körüli a szabadságolási arány – mondta a szakértő.

Balaton

Balatoni nyaralás: lehet, hogy idén kevesebben engedhetik meg maguknak (Fotó: MTI/Varga György)

Számos vállalat küldte kényszer- vagy fizetés nélküli szabadságra a munkavállalóit, ami még így is sokkal szerencsésebb, mintha leépítették volna őket. Sokan ezt sem tudták elkerülni: a márciusi-áprilisi időszakban 150-160 ezer munkavállalótól váltak meg a vállalatok. Olyanok is rengetegen voltak, akik önszántukból választották a szabadságot, esetleg azért, mert otthon kellett maradniuk iskoláskorú gyerekükkel, a digitális oktatás időszakában vigyázniuk kellett rájuk, segíteniük kellett a tanulásban.

Emiatt sokan felhasználták az éves szabadságuk nagyobb részét. Még májusban is a dolgozók 7 százaléka volt szabadságon, miközben az elemzések ilyenkor általában 2 százalék alatti rátát szoktak mutatni.

Így alakította át a mindennapjainkat a járvány:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top