nlc.hu
Szabadidő

Rövid kirándulások ősszel

3 könnyű, őszi kirándulás gyerekkel Budapesten

Ha Budapesten élsz, akkor sem kell messzire menni egy jó kis kirándulásért.

Budapestet elég előítéletesen csak betondzsungelnek szokták csúfolni, pedig tele van erdővel, kilátókkal, sőt, még barlangok is jutottak az itt élőknek, ha kirándulni támad kedvük. Az őszi hétvégéken pont megfelelő az időjárás ahhoz, hogy elmeneküljünk egy kicsit a családdal együtt a természetbe, távol a tömegtől, zajtól, és persze így egy kis friss levegőt is juttatunk a tüdőnkbe, ami manapság kincset ér. Mutatjuk azt a három budapesti kirándulóhelyet, ahova gyerekekkel is bátran el lehet indulni, mert nem lesz nyafogás belőle, simán bírja majd a lábuk a kirándulást.

Merzse-mocsár

Bármilyen meglepő, de a 17. kerületben, Rákoskerten, tájvédelmi körzetben található az a tanösvény, mely az erdőn és nádason visz keresztül, és ahol még táblák is a rendelkezésünkre állnak, hogy megismertessenek a helyi élővilággal. A Merzse-mocsár minden évszakban gyönyörű, de ősszel még inkább érdemes megnézni a színpompás természetet. Igazi kuriózum ez a hely, ugyanis a Merzse-mocsár a pesti oldalra egykor jellemző mocsaras területek egyik utolsó megmaradt túlélője. A tanösvény nagyjából hat kilométer hosszú – de le lehet rövidíteni, ha kisebb gyerekkel mennénk –, a mocsár szélén halad, 17 állomása van, és még egy gyönyörű kilátó is akad útközben. Izgalmas program egy szép szombat délutánra.

Pál-völgyi cseppkőbarlang

Aki Budapesten nőtt fel, biztos, hogy járt gyerekkorában a Szépvölgyi útról megközelíthető Pál-völgyi cseppkőbarlangban, ami a Szépvölgyi barlangrendszer egyik része. Bár az egész barlangrendszer nagyjából 30 kilométer hosszú, a Pál-völgyi cseppkőbarlang látogatható, végigjárható túraútvonala csupán 500 méter. Nem is a hossza, inkább a látnivalók miatt érdemes ide mindenképpen ellátogatni, olyan, mintha egy mesébe csöppennénk, amikor a cseppkövek között sétálunk. Fontos, hogy 5 éves kor és 115 centiméter alatt nem engedik be a gyerekeket, mert pár szakaszon meredekebb lépcsők vezetnek az útvonalon. Arra is figyelni kell, hogy évszaktól függetlenül csupán 11 fok van a barlangban, úgyhogy bármilyen kint az időjárás, legyen pulcsi és kényelmes zárt cipő mindenkinél.

Kirándulj a természetben Budapesten

Az egyik legjobb kirándulás: Pál-völgyi barlang, ahogy például a Szomorú-fűz nevű alakzattal is találkozhatunk (Kép: Wikipédia/Joxy)

Farkaserdő

Az újpesti Farkaserdő igazi kis kincs a városban, a káposztásmegyeri lakótelepen élők kedvenc kutyasétáltatós és kirándulós helye. A Pilisi Parkerdőnek köszönhetjük ezt a visszatelepített, közel 52 hektáros erdőt, ahol rögtön két tanösvényt is találunk. Az Út az egészségért tanösvényt a piros szív jelzés mentén járhatjuk végig, a nevét onnan kapta, hogy kifejezetten ajánlják a szív- és érrendszeri problémákkal, magas vérnyomással és cukorbetegséggel küzdők számára. A tanösvény különlegessége, hogy erdei edzőgépeket is találunk útközben. Kétféle túrát is tehetünk ezen a tanösvényen: a hosszabb túraútvonal 4,2 km, a rövidebb 2,4 km, ami akár egy óra alatt is kényelmesen teljesíthető. A másik tanösvény nem ennyire izgalmas, de a természetben sétáláshoz, tüdőtisztításhoz és a helyi élővilág felfedezéséhez tökéletes program.

(Kiemelt kép: Unsplash)

Még több kirándulás:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top