nlc.hu
Utazás

Kirándulóhelyek Budapesten

A legtutibb kirándulási lehetőségek Budapesten és a környékén

Egy séta, vagy egy kirándulás mindig jó ötlet, még akkor is ha csak fél napunk van rá. A rövid idő miatt igazán nem érdemes otthon maradni. Adunk pár tippet, ilyenkor hova induljunk.

Budapest környékén jónéhány 5-10 kilométeres kellemes túra, kirándulás várja a városból kicsit kiszabadulni vágyókat. Időnktől, edzettségünktől, vagy éppen kedvünktől függően választhatunk a könnyű séta, vagy éppen a komolyabb kirándulások között.

Budapest környékén számtalan túraútvonal várja a családokat (Fotó: gettyimages)

Budapest környékén számtalan túraútvonal várja a családokat (Fotó: gettyimages)

Csergezán Pál-kilátó, 100 lépcső boldogság

A Budai-hegység legmagasabb pontja, az 559 m-es Nagy-Kopasz. A kirándulóhely kilátó nélkül is remek célpontja lehetett a túráknak, de a Csergezán Pál-kilátó annyira jól sikerült, hogy már csak magáért az építményért is érdemes felmászni a hegy csúcsáig. A Nagykovácsi, Telki és Páty közös határán emelkedő, vörösfenyőből épült kilátón 18 méterrel magasabban gyönyörködhetünk a tájban, mint a lent maradó barátaink, és  ehhez pontosan 100 lépcsőfokot kell megtenni. (Extra tipp szülőknek: érdemes a gyerekekkel újra leszámoltatni a lépcsőfokokat, nehogy tévedjenek. Így garantált az alvás hazafelé a kocsiban.)

A kilátóban egyszerre 150 fő is gyönyörködhet a teljes körpanorámában, és tiszta időben a főváros 100 kilométeres környékét is megnézhetjük. Jól látszik a Pilis-hegység, a Visegrádi-hegység, a Mátra, a Vértes, a Gerecse és a Velencei-hegység is.
A Hidegvölgyi Erdészlaknál érdemes letenni az autót, és a zöld háromszöget követve felsétálni a kilátóhoz, visszafelé pedig a Tarnai-pihenőn át érkezhetünk vissza a kocsiig.

Farkaserdő, természet a lakótelep mellett

Akik nem ismerősek Újpesten, talán nem is hallottak még a Farkaserdőről. A káposztásmegyeri lakótelep szomszédságában elterülő közel 52 hektáros erdő nem csak a helyi kutyások, kedvence, de igazi kirándulócélpont is. Különös értéke, hogy ez egy visszatelepített erdő, a Pilisi Parkerdő munkája. Az erdőt két tanösvény is keresztezi, az egyik az Út az egészségért, amit kis piros szívecske jelöl, és különösen a szív- és érrendszeri problémákkal, magas vérnyomással és cukorbetegséggel küzdők számára javasolt, akár napi rendszerességgel is a végig járása. Nem csak sétálni lehet a tanösvényen, de szabadtéri edzést is végezhetünk az erdei edzőgépeken. A másik, a természeti értékekről szóló tanösvény ettől sajnos jóval szegényesebb, mindössze pár táblán mutatja be a tudnivalókat. A szabad időnktől függően 2,4 km, vagy 4,2 km hosszú kört tehetünk meg a tanösvényeken.

Kamaraerdő, Újbuda zöld szíve

Újbuda legnagyobb összefüggő erdeje a közel 200 hektáros Kamaraerdő. Központja a Nagyrét, a piknikezők kedvence, ahonnan a tanösvények indulnak, és ahol az ökojátszótér is található. Sokan nem is mennek tovább, csak leterítik a pokrócukat, előveszik az ebédjüket, és élvezik a jólevegőt, vagy tollasoznak, labdáznak, napoznak, ha éppen úgy tartja kedvük.
Az ökojátszótér egy olyan interaktív játszótér, ahol faxilofon, állatos-ugróiskola, illetve fatelefon is található, ami nem más, mint egy hosszú fatörzs, amit ha az egyik végén kopogtatunk, a másikon hallani lehet. A gyerekek imádják, még akkor is, ha először morognak, amikor ki kell mozdulni otthonról!
Érdemes innen kezdeni a T” jelzést követve a 8-as alakú tanösvény bejárását, aminek 12 állomásán keresztül megismerhetjük a Kamaraerdő élő-, és állatvilágát és a geológiai érdekességeit is. Nagyjából 2 óra alatt bejárható a 4 kilométer hosszú túraútvonal.
A Kamaraerdő legmagasabb pontja a Vadász-hegy 224 méter magasan található, ami sajnos csak egy mély ösvényen keresztül közelíthető meg, amit egy nagy részén apró, csúszós kavicsok borítanak. Így, bár nem túl hosszú, mégis elég meredek, ezért idősebbeknek nem ajánljuk.

Nagy-Kevély a legszebb panoráma-útvonal

Ez a legmagasabb csúcs, amit Budapestről akár gyalog is elérhetünk. A Pilis hegység 534 méter magas sasbérce szélén állva a dolomitsziklafalról csodálhatjuk a látványt, amiért igencsak megéri felkapaszkodni a magasba. Szó szerint a lábunk előtt hever Pilisborosjenő, de elláthatunk a budai hegyekig: a Gellért-hegyig, a Hármashatár-hegyig és a János-hegyig. Érdemes jobban szemügyre venni innen Budapestet, és megfigyelni, hogy távoltól milyen kacskaringós, a Duna.  Ha szerencsénk van, a hegycsúcs felett éppen siklóernyősök köröznek majd, ami külön kiemeli a környék csendjét.
Ha végig túráznánk a kevélyek gerincén, kicsit kevesebb, mint 10 kilométer vár ránk, amit a gyakran elénk táruló gyönyörű panorámák miatt szinte lehetetlen 4-5 óránál kevesebb idő alatt végig járni. De miért is tennénk?!

Közel a hegy lábához, a zöld jelzésen délkeleti irányba haladva, kihagyhatatlan – főleg gyerekekkel, az Egri csillagok című film forgatásához épített modellvár maradványai, ami mára tökéletesen belesimult a környezetbe, és remek helyszínt biztosít egy fantáziagazdag lovagi játékhoz a kicsiknek. Ha akék jelzés mentén délre fordulunk, akkor pedig a Teve-sziklákhoz juthatunk.

Kiránduljunk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top