2020. Október 04.

Meztelenre vetkőztették, véresre verték – így nevelték a leendő királyt 400 évvel ezelőtt

Persze akkoriban valószínűleg nemcsak a trónörökösnek kellett átmennie ezeken a rettenetes, gyakran fájdalmas és megalázó tortúrákon, hanem sok ezer más gyereknek. Csak az történeteikről senki nem írt részletes és aprólékos beszámolókat.

Szabó Sz. Csaba

XIII. Lajos alig tízévesen került a francia trónra, miután apját, IV. Henriket meggyilkolta egy François Ravaillac nevű vallási fanatikus, azonban még jó ideig – egészen pontosan hét évig – régenskirálynőként uralkodó zsarnoki anyja, Medici Mária, valamint az ő gátlástalan kegyencei gyakorolták a tényleges hatalmat az országban, ami igencsak megnehezítette a kiskorú király életét. De Lajos megpróbáltatásai nem szeretett atyja halálakor kezdődtek, hanem már jóval korábban.

Mindezekről pedig rendkívül részletes beszámoló áll a rendelkezésükre, hála a király hűséges és megbízható, habár szakmailag talán nem mindig kifogástalan udvari orvosának, Jean Héroard-nak, aki a születésétől kezdve felelt Lajos egészségéért (mármint Lajos születésétől kezdve, Héroard akkor már ötvenéves volt), és csaknem harminc évig gyakorlatilag el sem mozdult mellőle.

A jó doktor mindennap alapos, habár kissé száraz feljegyzéseket készített a kis Lajos egészségi állapotáról, valamint mellékesen arról, hogy éppen milyen válogatott szenvedéseket és megaláztatásokat kellett átélnie. Merthogy ezekből kijutott neki bőven (ahogy valószínűleg kijutott még sok-sok kortársának is, csak róluk nem írt össze több ezer oldalt az udvari orvosuk, egyebek mellett azért, mert nem volt nekik udvari orvosuk). Nézzük csak meg, milyen nyomasztó egyhangúságban teltek a boldogtalan trónörökös napjai 417 évvel ezelőtt.

„1603. október 9. Keltik reggel nyolc órakor. Makrancoskodik, nem akar fölkelni. Megkapja az első vesszőzést. December 22. A király délben érkezik, megöleli, s megcsókolja. A király távozása után kiabálni kezd; dühös, nem akar szót fogadni — megvesszőzik. 1604. február 22. A király lakosztályában illetlenkedik, maga a király fenyegeti meg, hogy vesszőzést kap. Makacsul kijelenti, hogy nem akar tovább ott maradni. Bevezetik a királynéhoz, ott se akar maradni, akaratoskodik. A király meghagyja, hogy meg kell vesszőztetni; Montglat asszony elveri. Március 4. Tizenegy órakor ebédelni óhajt. Az ebédet felszolgálják. Ekkor azt rendeli, hogy vigyék vissza az ebédet. Miután kivitték az ebédet, követeli, hogy hozzák vissza. Tombol. Erősen megvesszőzik.”

A gyermek XIII. Lajos portréja (Forrás: Wikipedia)

Azért azt nem árt még tudni, hogy a dauphin mindössze 2-3 éves volt ekkor, és apja, a rettenthetetlen katonakirály rajongásig szerette őt; azonban ettől függetlenül szinte minden egyes nap olyan szigorú testi fenyítésben részesült, mintha csak valami háborús dezertőr lett volna, és nem egy kisgyerek. IV. Henrik így írt erről egyik levelében Montglat asszonynak, Lajos nevelőjének:

Azt kívánom és azt parancsolom, hogy vesszőzze meg minden egyes alkalommal, ha önfejűnek és makacsnak mutatkozik vagy valami rosszat csinál. Tapasztalatból tudom, hogy ez csak a javát szolgálja. Engem az ő korában mindig gondosan elvertek, ami határozottan jót tett.

Héroard doktor beszámolói szerint egyébként Lajos valóban kissé makacs és neveletlen gyerek volt, aki gyakran pimaszkodott a szüleivel (vagyis inkább csak Henrikkel, mivel a királyné alig foglalkozott vele – mondjuk egy királynénak tényleg nem a gyereknevelés a legfőbb dolga, és ezt minden irónia nélkül mondjuk), valamint a nagydarab, erőszakos és meglehetősen korlátolt Montglat asszonnyal, és hajlamos volt a dührohamokra. Ám abban talán megegyezhetünk, hogy ezért kár bárkit is napi rendszerességgel véresre verni. Önfejűsége később, tanulmányai során is megmutatkozott. Ami érdekelte – például a lantjáték, a hadászat vagy az olyan pórias-gyakorlatias dolgok, mint a kőművesség – azzal remekül haladt, amit meg utált – mint a vég nélküli, monoton latin-biflázást – azzal meg sehogy; és persze ilyen esetekben is rendre előkerült a vessző.

Lajos nevelésében nem a testi fenyítés volt az egyetlen furcsaság. Illetve pontosabban: mai szemmel furcsaságnak tűnő dolog. Csecsemőkorában például – akkori szokás szerint – vajjal és olajjal kenegették a testét. Ahogy Joël Cornette írta:

Héroard Lajost egy síró, szopó, székletét ürítő, visszataszító piciny testként jellemzi. S hogy a szerencsétlen csecsemő látványa és közelsége miért váltott ki undort, azt könnyen megmagyarázhatjuk a kor kissé furcsa mosdatási módszerével: a víz helyet olajat vagy vajat használtak tisztítószerként, mellyel könnyedén átdörzsölték a csecsemő testét. Mindezek után talán nem meglepő, hogy az újszülött lábát és hasát pirosas bőrhólyagok lepték el, feje rühes lett, fülei pedig bevéreztek.

A hűséges orvos, Jean Héroard arcképe (Forrás: Wikipedia)

Még bizarrabb volt a trónörökösi bögyörőt övező kultusz: nemegyszer előfordult, hogy konkrétan az egész udvar felvonult a kis Lajos ágya körül, és mindenki a hímvesszőjét csókolgatta, akár egy szerencsehozó talizmánt. Bizonyos, hogy ezen mindenki nagyon jól szórakozik – jegyzi meg Héroard.

Még bátorították is Lajost az efféle játékokra. Megesett, hogy a szolgák meztelenre vetkőztették a trónörököst és a húgát, majd egy ágyba fektették őket, hogy a leendő uralkodó hasznos tapasztalatokkal gazdagodjék. Lajos később elégedetten be is számolt róla, hogy a kisasszony nemi szerve éppen két ökölnyi nagyságú, és nedves.

Ausztrai Anna Rubens festményén (Forrás: Wikipedia)

Lajos aztán 15 éves korában feleségül vette Ausztriai Annát, két évvel később pedig meggyilkoltatta anyja kegyencét, Concino Concinit, az alávaló itáliai kalandort, úgyhogy végre ténylegesen Franciaország királya válhatott belőle. Persze, az élete továbbra is az udvar nyilvánossága előtt zajlott, és a megállás nélkül jegyzetelő Héroard is folyton a sarkában volt; de legalább már nem vesszőztette meg senki. A derék doktor természetesen a kis király nászéjszakájának alakulásáról is beszámolt:

„… Lajos fél hatkor a szobájába kísérte a királynét. Majd mivel fáradt volt, maga is visszavonult saját szobájába és lepihent. A kísérete, hogy önbizalmát fölkeltse, vaskos történetekkel szórakoztatta az ifjú férjet. De sajnos szégyellte magát és nagyon félt. Végül sikerült őt felbátorítani. Papucsát kérte, majd felvette hálóruháját, és nyolc órakor bement felesége szobájába, ahol az anyakirálynő jelenlétében befeküdt felesége mellé. Negyed tizenegykor tért vissza. […] Megkérdeztük tőle, hogyan csinálta, s Lajos így válaszolt: … megkérdeztem tőle, akarja-e, mire ő azt felelte, hogy nagyon szeretné…”