A Gilmore Girls – magyarul az eléggé szerencsétlen Szívek szállodája címet kapta – épp 20 éve indult (2000. október 5-én debütált), amitől csak még öregebbnek érzem magam, épp olyan ez az évforduló, mint amikor idén bejelentette Macaulay Culkin, hogy már 40 éves. Ez utóbbi nem is tudom, miért volt olyan elemi, letaglózó hatással rám, hiszen csak egy év a korkülönbség köztünk. Az pedig egyenesen felháborító, hogy a Gilmore Girls már 20 éves, hiszen a fejemben épp a minap kezdtem el rajongani érte. Érdekes módon ez a rajongás nem is múlt el a két évtized alatt, majdnem minden évben megnézem az összes évadot azóta is, és még mindig tudok rajta nevetgélni vagy épp tanulni belőle.
Nem vagy egyedül!
A megfejtés a vonzódásra valószínűleg az, hogy amikor Lorelai csetlésén-botlásán nevetek, akkor igazából saját magamon nevetek. Lorelai története volt az, ami az életem legnehezebb időszakában, a válás során is segítő kezet nyújtott. Mondanám, hogy még hozzá is járult, hogy legyen merszem beadni a válópert, de persze ekkora felelősséget nem raknék soha egy sorozat nyakába.
Az biztos, hogy az egyedülálló anya kalandjait nézve megfogalmazódott bennem, hogy nem kell annyira félni, nem leszek elveszett ember férj nélkül, gyerekekkel, és hogy nem vagyok egyedül a problémáimmal. Bár Lorelai nem a hagyományos értelemben vett egyedülálló anya, hiszen alig 16 évesen szülte meg Roryt férj nélkül, és állt a saját lábára, elvágva magát a szüleitől is, akik helytelenítették a döntését, mégis ez a karakter erőt ad mindenkinek, aki egyedül neveli a gyerekeit. Az egész sorozatból az az üzenet süt, hogy minden probléma, minden feltornyosult gond megoldható, és annyira emberközeli a hangvétel, hogy el is hisszük, hogy nem állunk tehetetlenül az élet viharaiban, hanem a kezünkben van az irányítás.
Csöpögős anya-lánya kapcsolat
Igaza van a fanyalgóknak, amikor azt mondják, hogy a két főszereplő, Lorelai és Rory kapcsolata csöpögős és idealizált, ez pedig olykor rendkívül idegesítő – arról nem is beszélve, hogy állandóan gyorskaját esznek a Gilmore lányok, mégis milyen vékonyak, amitől felrobban az ember feje –, mert ilyen a valóságban nem létezik, hogy ennyire legjobb barát legyen anya és lánya. Azt is szokták a sorozat ellen érvként felhozni, hogy Lorelai valójában egy mérgező anya, aki a lányát felnőtt szerepbe kényszeríti, és valóban, Roryban túlteng a felelősségérzet, míg Lorelai kevésbé összeszedett karakter a sorozatban.
A Gilmore Girls a közösséghez tartozás érzését adta nekünk (Kép: IMDb)
Mindez igaz, és jogos, de talán pont ez is adja a varázsát, ettől lesz emberi, és ezért is olyan nagy a rajongótábora az anyák között: azt látjuk, hogy anyaként is el lehet néha engedni a gyeplőt, nem kell akkora nyomás alatt tartani saját magunkat, és olykor mi is lehetünk gyerekesek, fáradtak, és az sem gond, ha az iskolában leégetjük magunkat, mert nem érünk fel a tanárok elvárásaihoz. Tegye fel a kezét, aki nem égette még szénné magát egyszer sem a gyerek sulijában. Na, ugye. Mi mind ugyanabban a cipőben járunk. Lorelai karaktere megadja azt a megbocsátást, felmentést, amit magunknak olyan nehezen osztunk, megkönnyebbülünk tőle, és belekapaszkodunk, amikor szükségünk van rá a saját életünkben.
Álmaink kisvárosa
A Gilmore Girls romantikus sorozat, hiszen egy majdnem idilli képet fest az egyedülálló anya és lánya kapcsolatáról, ám közben mégis két lábbal áll a földön, amikor megismerjük Lorelai elnyomó anyját, vagy a pletykás kisváros hátulütőit. Nem kendőzi el (nagyon) a nehézségeket, de minden rész végén ad lehetőséget a fellélegzésre. És nem erre vágyunk mind, hogy a nap végén, a sok szorongató felelősség és stressz mellett néha megkönnyebbülten felsóhajtsunk, és azt mondjuk: minden rendben lesz? Lorelai önbizalma és bukdácsolásai megadják ezt az érzést, miközben a beszédkényszerén – nem véletlenül volt a sorozat jelmondata az, hogy „Az élet rövid, beszélj gyorsan” – remekül lehet mulatni.
Minden karakter tartogat tanulságokat, és mint a Micimackóban, mindenkiben megjelenik egy olyan típusú ember, aki a környezetünkben is fellelhető. A kedvencem – titokban szerelmem – Luke, a mindig morgós, ám belül jószívű kávézótulajdonos, akinek éveken át drukkoltam, hogy végre elnyerje Lorelai kezét. Vagy felhozhatnánk Sookie-t is – a zseniális Melissa McCarthy alakította –, aki a karakterével a plus size nőknek adott rengeteg erőt, olyan volt ő a sorozatban, mint egy kiadós simogatás a léleknek. Minden szereplőben volt valami, ami lelket öntött a nézőkbe, eloszlatta a reménytelenség érzését, úgyhogy ezt a sorozatot receptre írnám fel mindenkinek, aki olykor úgy érzi, összecsapnak a feje felett a hullámok. Ha tehát eddig nem láttad a Gilmore Girlst, itt az ideje megnézni, és a segítségével kicsit könnyebben venni az élet kihívásait.
A kedvenc idézeteink a Gilmore Girlsből:
