Ha egy tévétársaság számára egy történet szimpatikus, és látnak abban potenciált, hogy sorozat készülhessen belőle, általában berendelnek az alkotóktól egy úgynevezett pilot epizódot, magyarul az egész sorozat első részét, hogy lássák, a papíron működőképesnek tűnő elképzelések vajon mozgóképes formában is megállnak-e.
A műfaj meglehetősen drága, sok-sok leforgatott pilotból sosem lesz sorozat, viszont az ipar is párját ritkítja – pláne, hogy most 2009-ről, a peak tv előtti korszakról beszélünk –, hogy egy pilot tízmillió dollárba kerüljön. Azonban az HBO nagyot akart gurítani a Trónok harcával, és meg szerették volna mutatni, hogy a fantasy műfaj nemcsak a mozivásznakon lehet működőképes, és kis képernyőre is meg lehet úgy csinálni, hogy a végeredmény ne a Xena vagy a Herkules epizódjaira emlékeztesse a nézőt.
Csakhogy a projekt élére két elképesztően lelkes, de tapasztalatlan showrunnert, D.B. Weisst és David Benioffot szerződtették, akik egy tévében rutintalan rendezővel, Tom McCarthyval forgatták le a pilotot, amire a legfinomabb jelző, amit kaptak talán a „masszívan problémás” volt. Ezek után kész csoda, hogy az HBO mégis berendelte a szériát, és az alkotókat se rúgták ki. Az elrontott pilotról itt-ott már lehetett történeteket olvasni korábban is, de a – legalábbis angol nyelvterületen – hamarosan megjelenő Fire Cannot Kill a Dragon című könyvben maguk az alkotók és a szereplők nyilatkoztak arról, milyen volt testközelből átélni az elrontott pilot epizód katasztrófáját. Erről az Entertainment Weekly számolt be részletesen.
Négyévnyi munka egyetlen epizódért
Ma már a streaming-szolgáltatók sorra ontják magukból a fantasy sorozatokat, amik sokszor simán hozzák azt a látványvilágot, amit a mozis társaiktól megszokhattunk, de egy évtizeddel ezelőtt ez még egyáltalán nem volt így. Ezért is számított merész ötletnek Weiss és Benioff álma, hogy George R. R. Martin Trónok harca regényfolyamából csináljanak sorozatot. A szakmában ráadásul mindketten viszonylag zöldfülűek voltak, egyedül Benioff tudott annyit felmutatni, hogy ő írta a Brad Pitt-féle Trója és az X-Men kezdetek: Farkas forgatókönyvét, de a sorozatkészítésben még ő is újoncnak számított. Valószínűleg ezért is került négyévnyi munkájukba, hogy egyrészt meggyőzzék George R. R. Martint, hogy adja el nekik a jogokat, másrészt meggyőzzék az HBO-t arról, hogy rájuk bízzon tízmillió dollárt egy próbaepizód (pilot) elkészítéséhez.
Az HBO-t a két alkotó lelkesedése győzte meg, valamint látták, hogy Martin regényében bőven van alapanyag egy hosszan futó történethez, ráadásul akkoriban a szerző még azt ígérte nekik, hogy mire a sorozat utoléri azt a pontot, ahol akkoriban a regényfolyama tartott, ő már bőven kész lesz a folytatásokkal. Végül ez nem így történt, de ez már egy másik történet. A pilothoz egy mozikban független filmesként sikeres rendezőt, Tom McCarthyt (Az állomásfőnök) kértek fel direktornak, és ezzel meghozták az egyik első döntést, ami ahhoz vezetett, hogy a pilot katasztrófába torkolljon.
A pilot egy kihalóban lévő állatfajta
A televíziózás hőskorában a pilot epizód az egyik legfontosabb része volt a sorozatiparnak. A tévétársaságok ugyanis rengeteg sorozattervet kapnak, és ezekből a legígéretesebb forgatókönyvekre pénzt adnak, hogy leforgassanak egy próbaepizódot. A próbaepizódot aztán a csatorna döntéshozói megnézik, és eldöntik, látnak-e benne annyi fantáziát, hogy sorozattá bővítsék. Itt tudják tesztelni egy sorozat hangulatát, stílusát, szereposztását és a történetmesélését is, és ez az a szakasz, ahol, ha valami nem stimmel, még könnyen lehet változtatni rajta. Ezzel sokszor élni is szoktak: gyakran hiába fogadnak el egy pilotot, a sorozathoz mégis nagyrészt újraforgatják azt. A Variety szerint nagyjából a pilotok negyede kerül csak a nézők szeme elé, a legtöbbet sosem láthatják. A pilotkészítés hagyománya azonban a Netflix és a többi streaming-szolgáltató érkeztével hanyatlani látszik, a Netflix ugyanis szakítva az addigi hagyományokkal nem pilot részeket, hanem teljes évadokat rendel be látatlanul. A szokást nagyrészt a többi streaming-szolgáltató is átvette tőle, és ennek köszönhetően az elmúlt öt évben közel felére csökkent a pilot epizódok száma, és nagyrészt továbbra is a kereskedelmi tévécsatornák tesztelik így a sorozatterveiket.
Komoly helyett röhejes
A marokkói és észak-írországi forgatáson D. B. Weiss és David Benioff úgy érezték, hogy minden rendben megy, bár utólag belátták, hogy ez csak azért lehetett így, mert nem volt összehasonlítási alapjuk, és soha nem készítettek még tévésorozatot. A stáb rutinosabb tagjai viszont megérezték, hogy nem minden fenékig tejfel. A Jaime Lannistert alakító Nikolaj Coster-Waldau például így nyilatkozott:
Senki nem tudta, mi a fenét csinálunk, vagy mi ez az egész. Robert király érkezésének felvétele például egészen röhejesen alakult. Abszurd volt ez az egész parallel univerzum ezzel a sok nemes emberrel. Nagyon vékony a határvonal aközött, hogy egy ilyen jelenet tényleg komoly legyen, vagy úgy nézzen ki, mintha csak cosplayesek hülyéskednének drága jelmezekben. Egyetlen résztvevő sem érezte úgy, hogy ez a sorozat majd bármelyikünk életében mérföldkő lesz. Viszont legalább jól szórakoztunk.
A Cersei-t alakító Lena Headey szerint még a kosztümök se voltak rendben. Az ő királynője például úgy nézett ki, mint egy vegasi showgirl óriási hajjal és rengeteg szőrmével.
Mint egy középkori Dolly Parton
– foglalta össze találóan. Ráadásul a szereplők sem vették az egészet teljesen komolyan. A sorozatot nyitó rémfarkasos jelenetnél például a stábból többen is röhögni kezdtek azon, hogy a rémfarkasok megtalálására úgy kellene a szereplőknek tekinteni, mintha egy dinoszauruszt találtak volna. Igen, ennyire vették komolyan a dolgot. A marokkói jelenetek egy részét pedig éjszaka forgatták, ráadásul meglehetősen kevés totálképet vettek fel, ezért utólag többen is megállapították, hogy teljesen feleslegesen utaztatták a stábot Daenerys jeleneteinek leforgatásához Marokkóba, ha a jelenetek úgy néznek ki, hogy akár egy bevásárlóközpont parkolójában is forgathatták volna.
Semmi sem működött
Benioff és Weiss egészen addig bizakodó volt, míg megnézték az első összevágott verziót. Ott már ők is érezték, hogy baj van, de a baj nagyságát csak azután értették meg igazán, hogy a családtagjaiknak és legjobb barátaiknak megmutatták, és arra kérték, hogy mondjanak véleményt. Márpedig a családtagok és barátok hajlamosak szépen csomagolt véleményt mondani, de itt már a megtekintés alatt látták rajtuk, hogy unatkoznak, és érezték, hogy a dicsérő szavak ezúttal valóban egyáltalán nem őszinték. Az első, aki igazán őszinte volt velük a veterán tévéproducer, Craig Mazin volt, aki rögtön jelezte, hogy komoly problémákkal állnak szemben. A legfőbb, hogy a sorozat egyáltalán nem tűnt nagynak vagy epikusnak még annak ellenére sem, hogy kifejezetten sokba került és számos egzotikus helyszínen forgattak.
Azonban nem volt mit tenni, jött a határidő, így a sorozatot ebben a formában kellett levetíteniük az HBO döntéshozóinak. A vetítés után pedig a moziteremben záporoztak a jelzők. „Ezt akár a házam hátsó udvarában is felvehettük volna” – hangzott az egyik legdurvább kritika. A sorozat stílusa ráadásul inkább emlékeztetett egy Merchant/Ivory-féle klasszikus brit kosztümös drámára, mint egy látványos fantasyre, és ez részben annak is volt köszönhető, hogy a fantasztikus elemeket túlságosan kigyomlálták belőle, ami egy fantasy esetében azért nem a legjobb taktika. Óriási problémát jelentett, hogy a történet sem működött, ugyanis néhány dolgot elfelejtettek rendesen megmagyarázni. Például a nézők nem értették, hogy Cersei és Jaime a végén miért dobja le Bran Starkot a magasból, ugyanis a pilot elfelejtette elmagyarázni, hogy ők ketten testvérek, így nem volt világos a vérfertőzés. Ahogy az sem volt teljesen érthető, hogy Tyrion is a testvérük. Ehhez képest az már-már apróságnak számított, hogy a castingba is csúsztak be hibák, és nem minden szereplő volt elég meggyőző.
Beleálltak abba, hogy elrontották
A pilot epizód vetítése közben Benioff és Weiss gyomra végig görcsben volt, ugyanis tudták, hogy jó eséllyel elcseszték a nagy álmukat, amin annyi éven át dolgoztak, és sanszos, hogy az életben többet senkitől sem kapnak még egy ekkora lehetőséget. A vetítés végeztével Benioffékat az HBO fejesei behívták az úgynevezett Jézus-találkozóra, amikor egy megbeszélés után a producerek elmondhatják, mit gondolnak a saját alkotásukról, a megbeszélés után pedig a csatorna döntéshozói eldöntik, mi legyen a pilot sorsa, magyarul: lesz-e belőle sorozat. Ilyenkor két utat választhatnak a producerek: vagy foggal-körömmel elkezdik védeni azt, amit készítettek, megpróbálván meggyőzni a döntéshozókat arról, hogy amit láttak, az valójában jó volt, vagy elismerik, hogy amit csináltak, az nem volt az igazi, és őszintén beszámolnak arról, hol csúszott el a projekt, és mit szeretnének kijavítani rajta.
Benioffék az utóbbi, őszinte megoldáshoz nyúltak, és részletesen beszámoltak arról, mit és hol rontottak el, és azzal kapcsolatban is voltak elképzeléseik, hogy ezeket hogyan javítanák ki. Ez volt a kulcs ahhoz, hogy végül az HBO gyártásba engedte a sorozatot és berendelt tíz részt: tudták ugyan, hogy egy elrontott pilot van a kezükben, ugyanakkor meglátták az értékeit is, és úgy érezték, hogy a felvázolt javításokkal ez a sorozat tényleg olyan lehet, amilyennek megálmodták. Persze ehhez a pilotot kukázni kellett, és szinte az egészet újraforgatták. Az első rész, amit a nézők az HBO-n láthattak, csak nagyjából tíz százalékban tartalmaz olyan felvételeket, amiket még az első pilotból vettek át, és ezek többnyire Deresben játszódó jelenetek voltak.
5 szuperül sikerült pilot
Twin Peaks: másfél órás misztériumjáték, ami hangulatában már mindent tud, amiért később a sorozatot is szerettük.
Lost – Eltűntek: egy nagy repülőgépbaleset, és egy akkora rejtély fért bele az első epizódba, hogy aki látta, azonnal látni akarta a folytatást.
Vészhelyzet: a kórházsorozatok korábbi ráérős, andalgó stílusát vadul száguldó kórházi kalandokra cserélték, ahol hosszú snittekben, vad kameramozgással követik a betegek sorsát, akik sokan vannak, és mindig jön egy újabb.
Doktor House: Nem kell értenünk, milyen szakszöveget darál nekünk egy orvos, ha okosnak tűnik, és olyan ellenállhatatlanul morcos figura, hogy öröm nézni. Márpedig ez már a pilot epizódban is megvolt.
Dexter: Ma már a sorozatgyilkosos sorozat bármilyen formában klisének számít, de másfél évtizeddel ezelőtt egy sorozatgyilkosokat gyilkoló sorozatgyilkos sztorija egy pimaszul karizmatikus főhőssel még annyira merésznek számított, hogy rögtön rákaptak a nézők.
+1 Columbo: 1968-ban az NBC tévétársaság filmre vitte a Boroadwayn is bemutatott Prescription: Murder (A recept: gyilkosság) című darabot, amiben a főszerepet Peter Falk kapta. Columbo hadnagyot alakította, aki – a korábbi forgatókönyveket is alapul véve – egy Gene Barry által játszott gyilkos pszichiátert buktatott le. A szerep annyira népszerű volt, hogy így lett Columbo hadnagynak önálló sorozata.
Minden megváltozott
Az új első részhez az HBO egy veterán sorozatrendezőt, a Maffiózók, Róma és Elit alakulat epizódokon edződött Tim Van Pattent kérte fel direktornak, aki gyorsan gatyába rázta a produkciót. Szükség volt néhány fájdalmas színészcserére is. A Stark anyukát játszó Jennifer Ehle meggondolta magát, és mégsem akart hosszú időre Észak-Írországba költözni, így helyette a Broadwayn felfedezett Michelle Fairley-t kérték fel a szerepre. A legnagyobb változtatás azonban Daenerys karakterét érintette: az eredeti pilotban még Tamzin Merchant alakította a figurát, és bár a showrunnerek szerint önmagában kiváló volt, a Khal Drogót alakító Jason Momoával a párosuk nem igazán működött, és végül a lecserélése mellett döntöttek. Itt jött a képbe Emilia Clarke, akinek az érkezésével újfajta dinamikát kapott a Daenerys-Drogo kapcsolat.
Néhány kisebb szereplőnél történt még csere, Benioffék pedig másodjára már azzal a lendülettel fogtak bele, hogy tudták, most nem hibázhatnak. Hollywoodban nagyon ritkán kap az ember második esélyt, így ha ezt elrontják, nekik a szakmában egy időre biztosan befellegzett. Az újabb forgatás megőrizte Észak-Írországot, de Marokkó helyett a stáb inkább már Máltán és Horvátországban forgatott, Marokkóba csak később, a harmadik évadnál tértek vissza. A sorozat új főcímet kapott, lecserélték a nyitójelenetet, több hátteret kapott a Lannister testvérek története, sok módosítással újraforgatták Jaime és Cersei jeleneteit, valamint Daenerys és Khal Drogo jeleneteit, és olyan apró változtatások is fontosnak bizonyultak, hogy Robert király Deresbe érkezésekor az új verzióban a helyiek már meghajoltak előtte, míg a korábbi változatban ilyesmi nem történt. Itt-ott még a frizurák is megváltoztak: Joffrey például új frizkót kapott, amitől még gonoszabbnak tűnhetett. A rengeteg változtatás végül meghozta eredményét: az új Trónok harcával már nemcsak az HBO-fejesek voltak elégedettek, hanem később a nézők is nagyon megszerették.