nlc.hu
Szabadidő
Drágám, a kölykök összementek szereplői

Ennyit változtak 31 év alatt a Drágám, a kölykök összementek szereplői

Kíváncsiak voltunk, mi lett a nyolcvanas évek egyik legkedveltebb családi filmjének főszereplőivel. Sajnos van, aki már eltávozott közülük.

1989-et írtunk, amikor az amerikai, majd egy évvel később a magyar mozikban is megjelent a Drágám, a kölykök összementek című film. A sztori, melynek főhőse egy meg nem értett zseni feltaláló, aki véletlenül hangyányi méretűre zsugorítja saját és szomszédja gyermekeit, hatalmas siker lett. Összesen 222 millió dollárt kaszáltak a film készítői, ami akkoriban óriási sikernek számított, és a Drágám, a kölykök összementek volt sok évig a legsikeresebb élőszereplős Disney-film. A sikeren felbuzdulva persze két folytatás is készült, de azok már nem érhettek az első rész nyomába. A múltidézés jegyében úgy döntöttünk, megnézzük, mi lett a főszereplőkkel azóta.

Rick Moranis

Rick Moranis Wayne Szalinskit, a meg nem értett tudós zsenit játszotta a filmben. A ’80-as ’90-es évek kedvelt komikusa, akit a magyar nézők a Szellemirtókban és az Űrgolyhókban is láthattak, 1997-ben úgy döntött, egy időre visszavonul a színészettől és inkább a gyermeknevelésre fókuszál. Ebben nagyrészt közrejátszott felesége halála is. Miután az asszony 1991-ben tüdőrákban elhunyt, Moranis egyedülálló szülő lett és egyre nehezebben tudta összeegyeztetni a munkát és a családi életet. „Úgy éreztem, egy kis szünetre van szükségem, aztán ez a szünet jó hosszúra nyúlt, s egy nap azon kaptam magam, hogy nem is hiányzik a pörgés. Persze ha egy jó szereppel megtalálna valaki, azért biztos nem mondanék nemet” 0 nyilatkozta egyszer. És sokszor azóta sem láthattuk, néhány szinkronon kívül nem vállalt el nagyobb szerepet. Idén tavasszal azonban 23 év szünet után rábólintott a Disney ajánlatára és újra láthatjuk majd egy filmben.

Rick Moranis (Foto: AFP)

Rick Moranis (Fotó: AFP)

Matt Frewer

Matt Frewer volt az idősebb Russ Thompson, Szalinskiék mindig morcos szomszédja a Drágám, a kölykök összementekben. A 62 éves Frewer ma is aktív színész. Hogy csak az utóbbi évekből említsük pár szerepét, játszott az Éjszaka a múzeumban című filmben, a Watchmanben ő volt a szupergonosz Moloch, de ha visszaugrunk egyet az időben, Az élet értelme című Monty Python-filmben is láthattuk. Gyakran bukkan fel tévésorozatokban is, ő volt Logan a Fear The Walking Deadben.

Matt Frewer (Fotó: AFP)

Matt Frewer (Fotó: AFP)

Marcia Strassman

Marcia Strassman Diane Szalinskit, az őrült tudós feleségét alakította a filmben. A színésznő karrierje a ’60-as években kezdődött, a The Patty Duke Show-ban játszott szerepével. Később feltűnt rengeteg sorozatban, így a M*A*S*H-ben, a Highlanderben és a Baywatch egyik részében is például. 2007-ben derült ki, hogy mellrákja van, mely később a csontjaiban is áttéteket képzett. Sokáig harcolt hősiesen a betegséggel, 2014-ben azonban a szervezete feladta a küzdelmet. Marcia Strassman 66 évet élt.

Marcia Strassman (Fotó: Getty Images)

Marcia Strassman (Fotó: Getty Images)

Kristine Sutherland

A Mae Thompsont alakító Kristine Sutherland legismertebb szerepét a Buffy, a vámpírok réme című szériában játszotta – ő volt Joyce Summers, Buffy édesanyja. Miután a sorozatnak vége lett, a színésznő beiratkozott a Santa Monica-i Főiskola fotográfus kurzusára, és portréfotózásra szakosodott stúdiót alapított. 2008-ban szerepelt a Comanche Moon című minisorozatban, és volt egy cameója a New Amsterdam egyik epizódjában is.

Kristine Sutherland (Fotó: Getty Images)

Kristine Sutherland (Fotó: Getty Images)

Thomas Wilson Brown

Őszintén szólva a film gyerekszereplőiről információt találni sokkal keményebb dió, mint az összezsugorodó kölykök szüleiről. Az ifjú Russ Thompsont játszó Thomas Wilson Brown még a legegyszerűbb eset közülük, bár igazán fényes karriert nem tud felmutatni, inkább kisebb szerepeket. Feltűnt például a Walker, a texasi kopóban, a Vészhelyzet és a Helyszínelők egy-egy epizódjában is. Egyszer egy interjúban elárulta, hogy a Drágám, a kölykök összementek forgatásán a gigantikus vízcseppek valójában nem vízből voltak, hanem egy sűrűbb gélből, amit egy ágyúból lőttek ki, így imitálva esőt a filmben.

Thomas Wilson Brown jóképű kölyök volt, szívdöglesztő pasi lett.

Thomas Wilson Brown jóképű kölyök volt, szívdöglesztő pasi lett

Jared Rushton

Jared Rushton (Fotó: AFP, Facebook)

Jared Rushton (Fotó: AFP, Facebook)

A Ron Thompsont játszó Jared Rushton igen foglalkoztatott gyerekszínész volt, játszott rengeteg, idehaza kevéssé ismert sorozatban és néhány tévéfilmben, például a Kedvencek temetője második részében is. Az ezredfordulón azonban felhagyott a színészettel, és inkább a zenélést választotta. A Deal by Dusk nevű rockzenekar gitárosa lett.

Amy O’Neill

Amy O'Neill (Fotó: AFP, Facebook)

Amy O’Neill (Fotó: AFP, Facebook)

A Drágám, a kölykök összementeken kívül O’Neill olyan műsorokban tűnt fel, mint a Twilight Zone, a Family Ties, a The Young and the Restless, és a Gyilkos sorok. A 90-es évek közepén aztán visszavonult a színjátszástól, és a cirkuszművészet felé fordult.

Robert Oliveri

A filmben apja kicsinyített mását, az okostojás Nick Szalinskit játszó Robert Oliveri további sorsa a legnagyobb rejtély. Gyerekszínészként még láthattuk az Ollókezű Edwardban, illetve a Drágám, a kölykök összementek folytatásaiban is. 1994 utáni életéről azonban nem találtunk megbízható információt.

Robert Oliveri (Fotó: Getty Images)

Robert Oliveri (Fotó: Getty Images)

Forrás: Buzzfeed, Wikipedia

Akkor és most összeállítások:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top