Mint azt mi is megírtuk, a kijárási korlátozás idején felmentést kapnak a kutyasétáltatók. A miniszterelnök bejelentése alapján a kutyás gazdik időkorlátozás nélkül tudnak majd sétálni este nyolc óra után is, legalábbis a lakóhelyük 500 méteres körzetén belül. A döntés mintegy másfél millió kutyatulajdonost érint. Ennek ellenre a kijárási tilalom első estéjén több visszaélés is történt.
A 24.hu szúrta ki az Operatív Törzs tájékoztatásából, hogy a rendőrök szerint öt esetben a kutyatulajdonos megsértette az 500 méteres sétáltatási határt. Két kutyás ellen feljelentést is tettek.
Ezenkívül több más bírság is született, a hatóság étterembezárást rendelt el két esetben a védelmi intézkedések megszegése miatt. Hasonló sorsra jutott egy VI. kerületi söröző is, amit a rendőrök nyitva találtak, a bentülők alkoholt fogyasztottak. A tulajdonos ellen eljárást indítottak. Négy vendég ült egy Fiumei úti presszóban is, közülük hárman alkoholt is fogyasztottak. Itt is bezárás és bírság lett az eredmény – írja a lap.