Frank Sinatra a Fülöp-szigeteken

Egy férfi (sőt: Férfi), mikor már érzi az elkerülhetetlenül közeledő véget, visszatekint merész hajtűkanyarokkal teli életére, számos rossz vagy legalábbis megkérdőjelezhető döntésére, megvonja a vállát, majd arra a megállapításra jut, hogy semmit nem csinált volna másként –  nagyjából erről szól Frank Sinatra emblematikus, ars poetica-szerű slágere, a My Way, amelyet egyébként az énekes 1969-ben, 54 évesen rögzítette lemezre, szóval pont abban a életkorban, amikor már ideje van némi számvetésnek és létösszegzésnek.

Az eredetileg francia nyelvű, párkapcsolati nehézségekről szóló dalt Paul Anka dolgozta át angolra, direkt az épp életközépi válságban szenvedő Sinatra személyiségére szabva, később pedig Elvis Presley is nagy sikerrel énekelte a fellépésein – a halála után nem sokkal az egyik koncertfelvétel még kislemezen is megjelent -, majd a Sex Pistols-os Sid Vicious rögzített egy trágár, ám a maga módján egészen szórakoztató verziót, és pár hónapra rá túl is adagolta magát. A My Way tehát egy igazi, elnyűhetetlen örökzöld, amit nem csak Sinatra-epigonok és –imperszonátorok énekelnek előszeretettel, hanem stílszerűen temetéseken is gyakran felcsendül, főként persze angol nyelvterületen.

A dal emellett természetesen a világ karaoke-klubjaiban igen népszerű: különösen a Fülöp-szigeteken, ahol eleve valóságos népszórakozásnak számít a karaoke, és ahol még a leglehetetlenebb, legeldugottabb helyeken is bele lehet futni ilyen bulikba. Azonban volt idő, amikor ezek az önfeledt, közös éneklések rendszeresen vérfürdőbe torkolltak – és mindegy egyes alkalommal a My Way miatt.

Bár a részletek kissé ködösek, a helyi hatóságok szerint a kétezres években legalább fél tucat ember vesztette életét a fülöp-szigeteki karaoke-bárokban azért, mert nem megfelelően – mondjuk feltűnően hamisan – énekelte Sinatra slágerét (és persze még sokkal többen szenvedtek kisebb-nagyobb sérüléseket a kirobbant csetepatékban). A jelenség, amely a sajtóban a My Way-gyilkosságok nevet kapta, pont  tíz évvel ezelőtt, 2010-ben nőtt ki magát olyan komoly társadalmi problémává, amit már nem lehetett szőnyeg alá söpörni, és sok karaoke-klub  le is vette a kínálatából a My Way-t.

Karaoke a Fülöp-szigeteken (fotó: In Pictures Ltd./Corbis via Getty Images)

A New York Times korabeli riportja szerint a fő problémát az jelentette, hogy My Way-t mindenki ismeri, és mindenkinek van véleménye arról, hogy hogyan is kellene előadni. Ráadásul a filippinó férfiak – okkal vagy ok nélkül – különösen büszkék az énektudásukra. A helyzeten nyilván az sem segített, hogy a magamutogató, túlhangsúlyozott férfiasság, azaz a machismo, illetve az ehhez szorosan kapcsolódó erőszakosság a szigetországi mindennapok része. Aztán akadtak olyan vélemények, amelyek szerint magával a dallal, pontosabban a dalszöveggel van a probléma: ugyanis nem lehet úgy énekelni, hogy az ember ne tűnjön arrogánsnak, kihívónak vagy önteltnek.

Noha a kedélyek tíz év alatt valamelyest lecsillapodtak, azt azért nem állíthatjuk, hogy béke honol a fülöp-szigeteki karaoke-bárokban, hisz még 2018-ban is megöltek egy idős férfit azért, mert a My Way-t énekelte. Szóval ha oda látogatunk, és mindenképpen meg akarjuk csillogtatni az énektudásunkat, inkább válasszunk egy másik Sinatra-dalt.

A Fülöp-szigeteken azért történnek jó dolgok is:

• Egyetlen szó segített a férfinek abban, hogy könnyebben feldolgozza a felesége halálát
• Csak akkor kaphatnak érettségit, ha elültettek tíz fát
• Álmokat ad, élni tanít, és nem fogad el pénzt a szegény gyerekek szörfoktatója