nlc.hu
Szabadidő

Az egész focivilág Diego Maradona halálát gyászolja

Az isteni Diego: egy ellentmondásos zseni távozott

Maradona megosztó szupersztár volt.

November 25-én, 60 éves korában váratlanul elhunyt Diego Maradona, az argentin focilegenda, akinek a nevéhez legalább annyi botrány fűződik, mint ahány emlékezetes pillanat a focipályán.
A CNN értesülései szerint Maradona szívelégtelenségben halt meg, pontosabban a krónikus szívelégtelenség miatt kialakult akut tüdőödéma miatt.

Szegény gyerekből gólkirály, világbajnok

A focilegenda 1960-ban született, egy Buenos Aires melletti kisváros szegénynegyedében. Már tízévesen felismerték a benne rejlő tehetséget, 12 évesen pedig már felnőtt meccsek szüneteiben szórakoztatta a közönséget a labdazsonglőrködésével. 16 évesen – a 16-os számú mezben – mutatkozott be az első felnőtt csapatában, az Argentinos Juniorsban, ahol az utolsó két évében gólkirály is lett, így az egyik legismertebb dél-amerikai csapat, a Boca Juniors igazolta le. 1981-ben meg is nyerték az argentin bajnokságot, ahol természetesen Maradona volt a gólkirály.

Diego Maradona az ellentmondásos legenda

Diego Maradona (1960-2020) (Fotó: Getty Images)

Ezt követően 1982-ben a Barcelonához szerződött, az akkor megszokotthoz képest sokkal több pénzért: ötmillió fontért igazolták le, ami világrekordnak számított. A csapatban azonban nem találta a helyét – annak ellenére, hogy Spanyol kupát, Ligakupát és Spanyol szuperkupát is nyert az alakulat – így 1984-ben a Napolihoz szerződött, szintén rekordösszegért, 6,9 millió fontért. Itt már sokkal jobban érezte magát, az UEFA-kupát is sikerült elnyernie a csapattal.

Az argentin válogatottban 1977-ben mutatkozott be, épp Magyarország ellen, az egy évvel későbbi, Argentínában rendezett vb-n azonban még nem léphetett pályára, mert Cesar Menotti szövetségi kapitány még túl fiatalnak tartotta. 1986-ban azonban már ott lehetett a mexikói világbajnokságon, amelyet az argentinok meg is nyertek, Maradona pedig az aranylabdát is hazavihette.

Két emlékezetes eset is történt ezen a vb-n, egészen pontosan az Anglia elleni negyeddöntőn. Az első az úgynevezett „isten keze” gól volt, amely egyértelműen kezezéssel került a hálóba, a bírók azonban ott helyben nem látták a sárga lapot érő szabálytalanságot, a videós technológia pedig még nem volt azon a szinten, hogy azonnal ellenőrizhették volna a helyzetet, így végül megadták a gólt.

Szintén ezen a meccsen született az évszázad góljának nevezett találat is, amelyet a legenda legalább öt, de inkább hét védőjátékos kicselezésével juttatott az angolok hálójába.

Dopping, visszavonulás, botrányok

Diego Maradona még a Napoli-ban játszott, amikor doppingolás miatt eltiltották, így 1992-ben a Sevillához szerződött, majd hazatért és 1995-ben ismét egykori csapatával, a Boca Juniorsszal lépett pályára. Utoljára 1997. október 25-én lépett pályára, öt nappal később pedig bejelentette visszavonulását. 

Az olasz csapatnál töltött ideje alatt hírbe hozták a hírhedt nápolyi maffiával, a Camorrával, 2000-ben pedig kórházba is került súlyos kábítószer-függőség miatt. Többször is volt elvonón, ezek egy részét Kubában töltötte, ahol Fidel Castróval is összebarátkozott.

Edzőként is kipróbálta magát, sőt, az argentin válogatott szövetségi kapitánya is volt, de jelentős sikereket nem tudott elérni. A 2010-es dél-afrikai világbajnokságon a negyeddöntőben 4-0-ra kaptak ki németektől.

Halálát a teljes focivilág gyászolja. Alberto Fernandez argentin elnök háromnapos nemzeti gyászt hirdetett ki a legenda hazájában, Twitter-oldalán pedig azt írta:

„Elvittél minket a világ tetejére. Nagyon boldoggá tettél minket. Te voltál a legnagyobb. Köszönjük, hogy velünk voltál.”

Még több foci az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top