nlc.hu
Szabadidő

Ferenc pápa: Álmodjunk együtt könyve

Ferenc pápa üzenete, hogy ismerjük fel a változás szükségességét

Vagy rájövünk, hogy együtt kell dolgoznunk, vagy krízis krízist fog követni. Ferenc pápa könyvét nem csak vallásosoknak ajánlják, sőt!

Túlságos hangos minden. Hangos a pánik, hangos a félelem és hangosak a karácsonyi vásárlásra buzdító reklámok. Emberek feszülnek egymásnak, nincs nyoma a párbeszédnek, vagy a nyitottságnak, csak az agressziónak és a saját igazunk hangoztatásának. Álomvilág azt gondolni, hogyha nem változunk, akkor 2021-ben majd egy régi-új szebb világ köszönt ránk. Ezért is olyan aktuális Ferenc pápa Álmodjunk együtt című hamarosan megjelenő könyve. 

Különös módon született ez a kötet, melyben a Szentatya gondolatait az életrajzírója Austen Ivereigh vetette papírra. Az ajánlás szerint személyes vallomás ez Ferenc pápától, aki „soha nem engedte az olvasóit ennyire közel magához”. De a könyvet olvasva sokkal inkább ismerhetjük meg magunkat, mint a pápát, és ez is lenne a cél.

„A könyvben fókuszban van az a krízis, amiben az elmúlt hónapokban éltünk, és élünk” – mondja Ivereigh, aki a koronavírus-járvány miatt különös úton egyeztetett a pápával a szövegről. Személyesen, csak alig tudtak találkozni, így az író kérdéseire a válaszokat diktafonon rögzítette a Szentatya, ezt küldte vissza neki. De a kötet nem siránkozás a jelenlegi állapotunkon, vagy kacsintgatás a békésebbnek hitt múlt felé, sokkal inkább abban segít, hogy levegyük végre a szemellenzőt, és meglássuk, hogy a krízisek jelentik az időt a változáshoz. „Ferenc pápa üzenete, hogy rá kell ébrednünk, hogyan vállaljunk felelősséget. Hogyan legyünk nyitottak, és fogadjuk be a szeretetet” – folytatja az író.

Ferenc pápa könyve

Ferenc pápa könyve hamarosan magyarul is megjelenik (Fotó: Profimedia)

A könyvben többször is előtérbe kerül az emberi méltóság fontossága, olyan ügyeken keresztül, mint a #metoo mozgalom vagy George Floyd halála. Ezzel, vagyis az emberi méltóság tiszteletével, és az emberséges viselkedéssel kapcsolatban a pápa az önzőséget és az egoizmust látja a legnagyobb problémának. Ferenc pápa a könyvében bepillantást enged abba, hogy mit gondol a női vezetőkről, de véleményt formál a populista politikával kapcsolatban is. Igaz, nevet nem említ, de amikor amerikai kollégáim, a kerekasztal beszélgetés során, arról kérdezték Ivereigh-t, hogy ebben a témában Trumpra gondol-e a pápa, az író azt feleli, hogy Ferenc a populista politikusokról beszél általában, idetartozik persze Trump, vagy a brazil Bolsonaro, de európai vezetők is. „Az Egyesült Államok természetesen fontos az egyháznak, ahogyan a világnak is, de a pápa mindig univerzálisan gondolkodik.”

Ferenc pápa azt reméli, hogy üzenete nem csak a katolikus híveket találja meg. „Hisszük, hogy ez a könyv képes túllépni a kereszténység kerítésén. Sok izgalmas párbeszédet indíthat az el emberek között, mert az új jövőt együtt kell felépítenünk méltósággal, megosztással. A könyv ebbe az irányba terel minket, mert nem biztos, hogy mindenben egyetértünk, de együtt kell dolgoznunk, megértéssel kell lennünk egymás érint. A válaszokat csak így kapjuk meg” – zárja a beszélgetést Ivereigh. 

Ferenc pápa könyve

Fotó: XXI. század kiadó

„Az ima és a csendes szolgálat a győztes fegyverünk” – mondta a Szentatya néhány hónapja a járvány kapcsán. Nekem pedig egyetlen mondat jut eszembe erről, méghozzá az, hogy Ferenc pápa üzenete és a szeretet erősítése, képes lehet összehozni minket. Az ateistát, a muszlimot, a katolikust, a reformátust, a zsidót…Vagy meglátjuk a tényt, hogy párbeszéd és béke nélkül nem megy, vagy folyamatos krízisek mentén, hamarabb eljutunk a végjátékhoz, mint azt gondolnánk.

Lélek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top