2020. január 26-án Billie Eilish egy bő szabású Gucci szettben vonult végig a Grammy-gála vörös szőnyegén, arcát pedig az ötözékéhez passzoló maszk takarta. Valószínűleg ő sem sejtette, hogy az outfitjével gyakorlatilag magát a katasztrofális 2020-as évet vetítette előre. Bár Kínában akkor már jócskán tombolt a koronavírus-járvány, messzinek tűnt és nem is sejtettük, hogy néhány héten, hónapon belül a mi arcunkon is ott lesz a maszk. Ha akarjuk, ha nem.
Billie Eilish a 2020-as Grammy-gálán (Fotó: Xavier Collin/Image Press Agency/NurPhoto)
A miazmától a csíraelméletig
Az orrot és a szájat, esetenként az egész arcot eltakaró maszkok már a kora újkori Európában részévé váltak a fertőzések elleni védekezésnek. A legismertebb ilyen védőeszköz a pestisdoktorok csőrszerű maszkja volt, mely alá különféle növényeket, fűszereket tettek, hogy így tartsák távol a miazmát, vagyis a mérgező levegőt. A mai értelemben vett védőmaszkok használata azonban a 19. századra vezethető vissza, amikor is az úgynevezett csíraelmélet volt elterjedőben. 1867-ben Joseph Lister brit sebész feltételezte, hogy a sebbetegséget azok a csírákként emlegetett mikroorganizmusok okozzák, amelyeket Louis Pasteur nem sokkal korábban felfedezett. Lister felismerte, hogy a baktériumokat el kell pusztítani még azelőtt, hogy azok bejuthatnának a sebbe. Ennek érdekében antibakteriális eljárásokat vezetett be: fertőtlenítette a kezét, az orvosi műszereket, a kötéseket, de még a műtő levegőjét is.
Csőrmaszk a pestis járvány elleni védekezésre, a XVII. században (Fotó: AFP)
Az 1890-es években aztán Carl Flügge német bakteriológus kísérletei rámutattak, hogy a légzőcseppek tenyészthető baktériumokat hordoznak. Ennek hatására Johann Mikulicz, a Breslaui Egyetem sebészeti osztályának vezetője a műtéti beavatkozások alatt védőmaszkot, vagyis egy zsinórokkal rögzített, orrot és szájat eltakaró gézdarabot kezdett viselni. Nagyjából ezzel egy időben Paul Berger párizsi sebészorvos is bevezette a maszkviselést a műtőben. Szkeptikusok is akadtak persze: Alexander Fraenkel berlini orvos például úgy vélte, a sebészi védőfelszerelés a maszkkal együtt csupán egy jelmez. A maszkhasználat azonban a 20. század elején mindinkább elterjedt, 1923-ra a műtéteket végző sebészek több mint kétharmada viselt már maszkot. És nem csak ők…
A műtőkön kívül
Az 1910-1911-es mandzsúriai tüdőpestisjárvány, majd az 1918-1919-es spanyolnátha idején a védőmaszkok a műtőkön kívül kaptak új funkciót: a fertőzések elleni védekezés eszközévé váltak, nem csupán az egészségügyi dolgozók, de a civilek körében is. Egyes amerikai városokban kötelezővé tették a maszkviselést, ami például San Franciscóban kimutatható mértékben hozzájárult a spanyolnátha visszaszorulásához.
Miközben az orvostudomány egyetértett a maszk általános funkciójában, a 20. század első évtizedeiben tovább is fejlesztette azt. A maszkok akkoriban általában több réteg gézből készültek, köztük valamilyen további réteggel és fém kerettel. A legtöbb maszk mosható, a fém alkatrészek pedig sterilizálhatók voltak, ami lehetővé tette, hogy többször is használják azokat.
Sebészeti aszisztensek öltöznek be a műtéthez egy washingtoni kórházban, 1922-ben (Fotó: Profimedia)
Az eldobható papírmaszkok az 1930-as években jelentek meg. A nem szövött, szintetikus szálakból készült maszkokra viszont egészen az 1960-as évekig kellett várni. Ez utóbbiak a hagyományos orvosi maszkoktól eltérően már csésze alakúak voltak, szorosan illeszkedtek az arcra, és úgy alakították ki őket, hogy befelé és kifelé egyaránt szűrjék a levegőt. Ezeket a maszkokat csak egyszer lehetett használni, ugyanis szintetikus anyaguk a sterilizálás során sokat veszített a minőségéből. Az ilyen típusú maszkokra való átállás – a szintén egyszer használatos fecskendőkkel, tűkkel és egyéb műszerekkel egyetemben – része volt a kórházi eszközhasználat szélesebb körű átalakulásának.
Szimbólum és divatkiegészítő
A védőmaszkok praktikus funkciójukon túl szimbólummá, az önkifejezés eszközévé és divatkiegészítővé is váltak az évtizedek folyamán. Különösképp Kelet-Ázsiában épültek be kultúrába, ahol már a spanyolnátha, illetve az első világháború éveit követően népszerűek maradtak a civil lakosság körében is, a közösség iránt érzett felelősség, az állampolgári tudatosság és végső soron az udvariasság egyfajta jelképeként.
Ahogy aztán a környezetszennyezés, a levegőminőség romlása, illetve a klímaválság egyre inkább beszédtémává vált, a maszk ennek is az egyik szimbóluma lett. Az olyan nagyvárosokban, mint például Peking, Tokió vagy Mumbai, az elmúlt évtizedekben már teljesen hétköznapi viseletnek számított azok körében, akik így akarták megóvni magukat a szmogtól. Az ázsiai divattervezők persze meglátták a lehetőséget a dologban, és dizájnos maszkokkal árasztották el a piacot.
Egy szett Masha Ma 2015-ös tavaszi-nyári kollekciójából (Fotó: MIGUEL MEDINA / AFP)
Néhány éve aztán az európai kifutókon is megjelentek a maszkok. Masha Ma kínai tervező 2014 őszén, a párizsi divathéten mutatta be 2015-ös tavaszi-nyári kollekcióját, melybe gyöngyökkel és Swarovski-kristályokkal díszített védőmaszkok is kerültek. Azóta több nem ázsiai divatmárka, így például az Off-White, a Palm Angels vagy épp a Fendi is előrukkolt saját dizájner védőmaszkokkal, a Gucci pedig – amint fentebb már említettük – Billie Eilish számára készített ilyet a januári Grammy-gálára.
A kötelező
A világjárvány kitörését követően aztán világszerte, hirtelen vált must-have kiegészítővé a maszk, melyet kezdetben önkéntes, óvatossági alapon, majd a bevezetett intézkedések nyomán egyre inkább kötelező jelleggel hordtunk, hordunk. Bár tavasszal még sok helyütt hiánycikknek számított, rövidesen beindult a tömegtermelés. A hobbivarrónőktől kezdve a gyárakig számos forrás ontja magából a maszkokat azóta is. És a holmi persze a divatmárkák kínálatába is bekerült, a fast fashion szinttől egészen a luxuskategóriáig.
Az Off-White maszkja (Fotó: off—white.com)
A Lyst frissen megjelent éves trendriportja szerint 2020-ban 502 százalékkal nőtt meg az érdeklődés a maszkok iránt. A vizsgált időszakban a legkeresettebb termék ebben a kategóriában az Off-White nyilas logóval ellátott maszkja volt, melyet 399 dollárért (vagyis átszámítva mintegy 120 ezer forintért) árultak, mostanra azonban az utolsó darabig elfogyott. Az ára pedig csak addig tűnik magasnak, míg hozzá nem tesszük, hogy a világ legdrágább, gyémántokkal kirakott arcmaszkja, melyet az izraeli Yvel luxusékszer-márka készített egy kínai milliárdos számára, 1,5 millió dollárt (több mint 450 millió forintot) kóstált.
A világ legdrágább maszkja (Fotó: Yvel)
Ahogy jelenleg egyelőre azt sem látjuk pontosan, hogy mikor és hogyan lehet vége a koronavírus-járványnak, úgy nem tudhatjuk még, hogy a maszkviselés, mint kényszer szülte tömegtrend hová fut ki majd azt követően, ha már nem lesz kötelező. Vajon hallani sem akarunk majd róla többé? Esetleg a mindennapjaink része marad például a szmog elleni védekezésként? Természetessé válik, hogy ha betegek vagyunk, felvesszük, hogy ne fertőzzünk meg másokat? Netán bevonul a megszokott divatkiegészítőink közé? Vagy esetleg hallani sem akarunk majd róla többé, ha egyszer végre megszabadulunk tőle? Reméljük, minél előbb kiderül.
