nlc.hu
Szabadidő
Megszigorították a járványügyi korlátozásokat Németországban

Németország bekeményít: két háztartásból maximum 5 ember találkozhat

Megszigorították a járványügyi korlátozásokat Németországban, ezentúl két háztartás tagjai közül legfeljebb 5 ember találkozhat.

Életbe léptek kedden Németországban a koronavírus-járvány második hulláma miatt megszigorított korlátozások. A legfőbb új szabály, hogy két háztartás tagjai közül az eddigi 10 helyett legfeljebb 5 ember találkozhat, leszámítva a 14 éven aluli gyerekeket.

Megszigorították egyebek között a maszkviselési előírásokat, így már a munkahelyeken is kötelező az orrot és a szájat takaró maszk viselése, és valamennyi közterületen, ahol hosszabb ideig sok ember van együtt.

A járványügyi védekezésért felelős tartományi kormányok általában változtatás nélkül vezették be a szövetségi kormánnyal november végén kidolgozott szabályokat. A néhány kivétel közé tartozik például Mecklenburg-Elő-Pomeránia, ahol a fertőzöttek csekély arányára hivatkozva továbbra is engedélyezik az időtöltést 10 fős csoportokban.

Koronavírus-járvány Németországban

Karácsonyi fényfüzérek a Brandenburgi kapu előtt Berlinben 2020. november 29-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Németországban november 2-án vezettek be az alapvető járványvédelmi óvintézkedéseken – maszkviselés, távolságtartás, gyakori kézmosás és szellőztetés – túlmutató korlátozásokat, hogy a fertőzésveszéllyel járó egymás közti érintkezések számának csökkentésével visszaszorítsák a robbanásszerűen terjedő új típusú koronavírust.

Csaknem teljesen leállították az idegenforgalmat és a vendéglátást, a szállodák így csak üzleti úton lévő vendégeket fogadhatnak, és a vendéglők csak elvitelre főzhetnek. Felfüggesztették a kulturális intézmények – például múzeumok, színházak és mozik –, az amatőrsport-egyesületek és a szabadidő közös eltöltésére szakosodott egyéb intézmények és vállalkozások tevékenységét is.

A novemberben bevezetett korlátozások és a december 1-jével életbe lépett szigorítások legalább december 20-ig maradnak érvényben.

(MTI)

Korlátozások a járvány miatt:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top