nlc.hu
Szabadidő
Vírustagadás miatt feljelentettek egy magyar orvost

Feljelentettek egy magyar orvost, mert vírustagadó nézeteket terjesztett

A rendőrség első körben elutasította a vírustagadó orvossal szembeni feljelentést, de az ügyészség új eljárást kért a különleges jogrend miatt.
Receptet ír egy orvos

Ketten is bejelentést tettek a Magyar Orvosi Kamaránál, mert szerintük egy orvos végzettségű üzletember tagadja a koronavírus létezését, illetve álhíreket terjeszt a vírussal kapcsolatban a közösségi oldalakon és egy honlapon – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A 24.hu úgy tudja, hogy Lenkei Gáborról van szó, aki szerint a média viselkedése veszélyesebb, mint a koronavírus, és szerinte akkor sem lenne semmi baja, „ha belefeküdne egy kád koronavírusba”.

A bejelentést a kamara az illetékes kormányhivatalhoz, az pedig a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz továbbította. Ám a nyomozó hatóság a feljelentéseket elutasította, álláspontja szerint a feljelentett cselekmény nem minősül bűncselekménynek, mivel nem közveszély helyszínén valósult meg.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség az elutasító határozatot felülvizsgálva azt hatályon kívül helyezte, és felhívta a rendőrséget új döntés meghozatalára.

Az ügyészség szerint a rémhírterjesztés korábbi esete valóban nem valósult meg, azonban meg kell vizsgálni, hogy március 31. napja óta hatályos jogszabályok szerint felmerül-e a rémhírterjesztés bűntettének gyanúja.

Aki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa, bűntett miatt 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Vírustagadó orvosok:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top