Trend

Elérhetetlenné tette a Facebook a járványtagadó magyar oldalakat

A közösségi oldal lelőtte Lenkei Gábor oldalát és Gődény György csoportját is.
A túl sok Facebookozás most árthat, segítünk!

Ma délelőtt elérhetetlenné váltak a Facebookon a legnagyobb magyar nyelvű járványtagadó oldalakírta Facebook-oldalán a Telex. A portál szerint a közösségi óriás lelőtte Lenkei Gábor százezres oldalát, ahol a koronavírus-járvány veszélyeit nemcsak relativizálták, de konkrétan tagadták is, elérhetetlenné vált az Apaszív nevű kisebb maszkellenes oldal, illetve a Gődény Györgyhöz köthető „Normális élethez ragaszkodók” csoportja.

Ez utóbbi minősült a magyar járványtagadók fő gyűjtőoldalának: több mint százezer követője volt. A Telex cikkében utal rá, hogy a magyar nyelvű, főleg a maszkhasználat ellen buzdító oldalak már a járvány elején megjelentek a Facebookon, és hamar népszerűek is lettek.

A közösségi óriás egészen mostanáig nemigen tett semmit ellenük, még akkor sem, ha valaki jelentette őket. Most azonban úgy tűnik, az angol nyelvű oldalakhoz hasonlóan a magyar vírusszkeptikusok között is komoly razziák indultak.

Olvass még többet a koronavírus-járványról az nlc-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top