nlc.hu
Szabadidő

A LEGO előhozza a benned élő művészt!

Ez nem gyerekjáték: mesterművek és művészi alkotások LEGO termékekből

A dán építőjáték tervezői azokra is gondoltak, akik „felnőtt” dekorációként gondolnak a LEGO játékokra.

Bár a LEGO hitvallása szerint készleteikkel bárki leülhet játszani, kortól, nemtől és egyébtől függetlenül (leszámítva természetesen az alsó korhatárt, ami a gyerekek biztonságát hivatott szavatolni), akadnak olyanok, akik nem nagyon tudják elképzelni magukat, ahogy éppen egy űrhajót vagy kisautót raknak össze a jellegzetes építőkockákból. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne vonzaná őket az építés és a kreatív kikapcsolódás gondolata, egyszerűen arról van szó, hogy ők nem játékokat szeretnének a lakásba, hanem olyasmit, aminek aztán valamilyen hasznát is tudják venni, például használhatják dekorációnak a végeredményt.

A LEGO tervezői felismerték ezt az igényt, ezért idén rendhagyó újdonsággal jelentkeztek. Kifejezetten a művészetek rajongóit célozták meg a LEGO Art készletekkel, amelyek teljesen új színeket hoznak a LEGO palettájára, egyszerre kedvezve a pop art, a zene vagy épp a Csillagok háborúja, illetve a Marvel képregények rajongóinak.

A LEGO Art szettek közös jellemzője, hogy a más jellegű LEGO készletektől eltérően itt nem egy térbeli alkotást építhetünk meg, hanem egy falra akasztható képet, amelynek színeit apró pöttyökből lehet felvinni a „vászonra”. Természetesen trükkösen, kisebb darabonként áll össze a végeredmény, hogy az építés folyamata is élvezetes legyen, ne pedig monoton módon kelljen egymás mellé helyezni a csupán színükben eltérő, sima felületű pöttyöket, amelyeket a LEGO Dots készleteiből már ismerhetnek a rajongók. Lássuk, milyen műalkotásokat hozhatunk létre ezek segítségével!

Andy Warhol szelleme életre kel

A pop art stílus egyik ikonikus alakja Andy Warhol, egyik legismertebb műve pedig a Marilyn Monroe portréját átértelmező 1967-es sorozat, amelyen a színek képről képre váltakoznak. A LEGO Art segítségével mi is előhívhatjuk a bennünk élő pop-art művészt, az eredeti, rózsaszínes árnyalatú kép mellett pedig három másik változat is kirakható a készlet darabjaiból. Egyszerre csak egyet-egyet lehet összerakni, de így akár hetente újra átélhetjük a játék örömét, ha pedig többet is vásárolunk a készletből, egymás mellett is elhelyezhetjük Marilyn Monroe legendás portréit.

Fotó: LEGO

A Beatles a nappalidban koncertezik

A zenerajongók között bizonyára sokan rajonganak a liverpooli együttes zenéjéért és tagjaiért is. A LEGO The Beatles szettjének dobozáról John Lennon, Sir Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr néz velünk farkasszemet, az apró kerek elemekből pedig egy-egy portré állítható össze. A LEGO Art készletekhez egyébként egy okostelefonos applikáció is tartozik, amelyen keresztül minden készlettel kapcsolatban érdekes információkat hallgathatunk meg, de a Beatles esetén zenei aláfestést is kaphatunk a rakosgatáshoz.

Hozd elő a benned rejlő művészt a LEGO Art szettekkel!

Fotó: LEGO

Az Erő sötét oldala is lehet dekoratív

A Star Wars-filmek népszerűsége soha nem látott csúcsokat dönget, az álomgyár pedig csak úgy ontja magából a különböző, Csillagok háborúja tematikájú tartalmakat, például a Mandalori című sorozatot, amelyért mostanában főleg Baby Yoda miatt őrülnek meg a rajongók.

Egy valódi Star Wars-megszállott otthonából pedig nem hiányozhatnak a széria legelvetemültebb gonoszai, a sithek sem. A LEGO Art készletből Darth Vader, Darth Maul vagy épp az Adam Driver által megformált Kylo Ren rakható ki, de aki mindhárom szettet megvásárolja, az elemek kombinációjával egy negyedik, hatalmas titkos képet is összeállíthat.

Fotó: LEGO

A Vasember leszállt

A Marvel Univerzum rajongói is találnak kedvükre való LEGO Art készletet, amelyből a nagyszájú milliárdos Tony Stark, pontosabban szuperhős alteregója, Vasember rakható ki három különböző portrén. A Star Wars-készletekhez hasonlóan a három szettből egy negyedik, jóval nagyobb titkos kép is kirakható, csak legyen hozzá elég hely a falon!

Fotó: LEGO

Még több LEGO az nlc-n:

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top