Áll az angol természettudós-tévés a köves terepen, egyik lábával egy sziklán támaszkodva, a háttérben teknősök. Nem is lehetne más, mint Sir David Attenborough, ikon és intézmény, a természetismeret élő jelképe. És most már a természetvédelemé is. A kilencvennégy éves mester élete utolsó időszakát láthatóan arra tette fel, hogy felnyissa a szemünket: nem fogjuk túlélni saját pusztításunkat: eltüntetjük saját élőhelyünket, feléljük a környezetünket.
Egy élet a bolygónkon: ez a címe legfrissebb Netflix-dokumentumfilmjének, ami már nem gyönyörű, hanem pusztuló világunkat mutatja meg. Élet a Földön, Az élő bolygó, Az élet megpróbáltatásai… Évtizedekig olvadozhattunk minden felelősségérzet nélkül a szép képeken, amiket Attenborough mutatott nekünk. Most itt az ideje, hogy észbe kapjunk: mindez a szemünk láttára tűnik el. Nem jövő időben, hanem most és itt.
David Attenborough (Kép: Getty Images)
Két dolgot mond el nekünk a királynő által lovaggá ütött tudós. Egyrészt az, hogy milyen a helyzet most a Földön, másrészt azt, hogy mit kéne tennünk azért, hogy más legyen.
A fő problémák:
- kipusztuló őserdők
- olvadó sarkvidékek
- a légkör metánszennyezettsége
- túlhalászás
- túl sok mezőgazdasági terület
- húsközpontú táplálkozás
- kifogyó energiaforrások
- túlnépesedés
Figyelemfelkeltő tanácsait Attenborough már nemcsak BBC-filmjeiben sorolja, hanem felszólal ENSZ-klímacsúcson, Instagramon és Youtube-on beszélget, kis hercegeknek ajándékoz cápafogat. Mindent megpróbál, hogy komolyan vegyük, amit üzen. Íme, 10 mondata, amit az utolsó pillanatban érdemes lenne meghallgatnunk:
Egykor órákon át lehetett repülni érintetlen vadon felett. Nekem az volt a dolgom, hogy felfedezzem mindezt, és rögzítsem az otthoniaknak, akik azelőtt nem láttak tobzoskát, lajhárt vagy Új-Guinea belsejét.
1979-re elfogytak a korlátok, az emberiség elszakadt az élővilágtól: legyőzték a betegségeket, és rájöttek, hogyan lehet globálisan megszervezni az élelmiszer-ellátást. Fajok helyett egész élőhelyek kezdtek eltűnni.
A fosszilis energiahordozók égetésével kétszáz év alatt elértük, amihez korábban a vulkáni aktivitásnak 1 millió évre volt szüksége. Az 1990-es évekig a globális léghőmérsékleti egyensúly stabil volt. Most már elmondhatjuk, hogy valóban globális nyomot hagytunk. Az élet alapjait változtattuk meg.
Nem romba döntöttük, hanem elpusztítottuk a világunkat.
Ez az én tanúvallomásom. A globális hanyatlás története egyetlen emberöltő alatt. De itt nincs vége a történetnek. Ha ezen az úton folytatjuk, a veszteség, amely életem meghatározó része volt, eltörpül majd amellett, ami még csak most következik.
A megoldás mindvégig az orrunk előtt volt. A stabilitás helyreállítása érdekében a biodiverzitást kell növelni – épp azt, amit eltüntettünk. Ez az egyetlen kiút a válságból, amit előidéztünk.
Van egy elv, amely mindennél fontosabb. A természet a legnagyobb szövetségesünk és a legnagyobb inspirációnk. Azt kell tennünk, amit a természet mindig is tett, hiszen az élet rejtélyét már rég megoldotta. Egy faj csak akkor boldogul, ha körülötte minden más is jól működik. Ha ezt a valóságot elfogadjuk, megoldhatjuk az előttünk álló problémákat.
A földi élet jövője attól függ, hogy képesek vagyunk-e cselekedni. Sokan egyénileg is megtesznek minden tőlük telhetőt, ám valódi sikert csak akkor érhetünk el, ha gyökeres változások mennek végbe a társadalomban, a gazdaságban és a politikában.
Tízezer éve a természet korlátai határozták meg, hogy élünk, és ennek ismét így kell lennie.
Elég a növekedésből, a cél egyensúlyban élni a természettel.
Nem a bolygót kell megmentenünk, hanem magunkat.
