Többtonnás, irodaház méretű állatok, akik mellett pont úgy törpülünk el, mint az ember mellett a hangya. Csodás és mesés teremtmények, de a legtöbb közülük ma már veszélyeztetett faj.
Kék bálna, a rekordtartó
A jelenleg élő legnagyobb állat a világon az óceánok királya, a kék bálna. Sokáig, akár 80 évig is élhet, és ez a hatalmas cet akkora, mint egy 10 emeletes irodaház. Léteznek 25-30 méteres példányok is, de ha menekülésre kényszerülnek, kifejezetten gyorsan úsznak: 37 km/h sebességgel is képesek haladni.
A súlyuk akár elérheti az 180 (!) tonnát is: ha egy kifejlett példányt mérlegre tennénk, akkor a mérleg másik serpenyőjére 30 afrikai elefántot kellene állítanunk, hogy kiegyenlítsék egyetlen kék bálna súlyát. De a kék bálna amilyen nagy, olyan szelíd állat: fő tápláléka a krill, ami egy apró rák, ebből viszont óriási mennyiséget megeszik, naponta 40 milliót. A rákokat fog híján az úgynevezett szilákkal szűr ki a vízből, a planktonokkal együtt. Sajnos, a számuk évről évre egyre csak fogyatkozik.
Bordás krokodil, a legnagyobb hüllő
A ZS-kategóriás horrorfilmek örök főszereplője – rendszerint oroszlánüvöltéssel kísérve – a bordás krokodil. A ma élő leghatalmasabb hüllő zseniális úszó, így nemcsak tavakban, hanem akár a nyílt tengeren is összefuthatunk vele.
Kétségkívül a legveszélyesebb ragadozók közé sorolhatjuk, aminek erős nyomatékot ad hatalmas termete. A hímek akár 7 méteresre is megnőhetnek, és több mint 1 tonnát nyomhatnak. Talán, nem újdonság, hogy fogaikért és bőrükért is vadásszák őket, így egyedszámuk jelentősen megcsappant.
Strucc, legnagyobb testű madár
A vándor albatrosz hihetetlen szárnyfesztávolsága 3,5 méter, ami gigantikus a ma élő madarak között, és ezzel a ma élő legnagyobb repülni képes madarává emeli. Ráadásul mindenfajta erőlködés nélkül sokáig képes a levegőben tud maradni, de a madarak között nem az albatrosz a legnagyobb, hanem a strucc.
Repülni ugyan már nem képes, de a legnagyobb testű madár a strucc. A vándoralbatrosz még láthatja madártávlatból a földet, a strucc azonban már nem erre szakosodott: izmos, erős lábaitól még az oroszlánok is tartanak, és ha sietős dolga támad, akkor futás közben elérheti a 72 km/órás sebességet is. A 2,5 méteres madár akár 150 kilós súlyt is nyomhat, de a tojók alatt rendszerint csak 100 kilóig leng ki a mérleg. De nemcsak maga a strucc, hanem a tojása is figyelemre méltó: egy strucctojás 18 tyúktojással ér fel.
Afrikai elefánt, a legnagyobb emlős
Ha a magasságot és a súlyt együttesen vesszük alapul, akkor a szárazföldi emlősök közül az afrikai elefánt az aranyérmes. Az irdatlan erővel bíró állat akár 3-4 méter magasra is megnőhet, a bikák súlya 6, a nőstényeké 4 tonna körül mozog. De nemcsak méretük miatt tűnnek ki a többi állat közül: ha a csordából egy tag meghal, szó szerint gyászolják és virrasztanak mellette.
Az elefántokat apró szemeikért cserébe hatalmas fülekkel kárpótolta a természet, amik hossza elérheti akár a 1,5 métert is. A hatalmas óriások szintén a veszélyeztetett állatok közé tartoznak, mert bár a természeteben nem akad ellenségük, mi, emberek nagy veszélyt jelentünk rájuk: az élőhelyük egyre csökken, és az orvvadászat drasztikusan tizedeli őket.
Kínai óriásszalamandra, a legnagyobb kétéltű
A kínai óriásszalamandra veszte a mérete: hatalmas, akár 1,8 méteres, 500 kilós állatról van szó, amivel a föld legnagyobb kétéltűje címét nyerte el. A gigantikus állat szerencsétlenségére közkedvelt Kínában – a tányérokon. Húsát a feketepiacon borsos áron kínálják.
Sajnos, ez az állat is a kihalás szélére került: 45 év alatt 80 százalékkal csökkent az egyedszám. Hiába tilos rá vadászni, mivel a termete miatt nem túl fürge, könnyű prédája az orvvadászoknak.