nlc.hu
Szabadidő

Márciusra halasztották a januárra tervezett Grammy díjkiosztó gáláját

Márciusra halasztották a januárra tervezett Grammy-díjátadót

Az esemény új időpontja március 14.
Elhalasztják a Grammy-díjátadót

A szervezők és a gálát közvetítő CBS televízió kedden jelentette be közös közleményben, hogy az egészségügyi szakértőkkel és a zenészekkel folytatott konzultáció után úgy döntöttek, inkább egy későbbi időpontban rendezik meg a 63. Grammy-gálát. Az esemény új időpontja március 14.

Nem ez az első rendezvény, ami a koronavírus-járvány miatt elmarad

Az Oscar-díjak átadását az eredeti februári dátum helyett áprilisra tolták, a Golden Globe-gálát pedig január helyett február 28-ra hirdették meg. Az Emmy-díjátadót és a Music Television videós zenei díjainak átadását tavaly ősszel tartották meg részben élő, részben előre felvett műsorral, közönség nélkül.

Tavaly januárban a koronavírus-járvány kirobbanása előtt még meg tudták rendezni a híres eseményt, amelyen talán csak Billie Eilish volt az, aki nem rakta ki, amije van. Ezt ebben a cikkben írtuk meg. amelyben összeszedtük, milyen sminkek voltak a menők a díjátadón.

Visszatérve az idei eseményhez: a halasztásról való döntést a Los Angeles-i járványhelyzet romlásával indokolták, mint írták, a kórházak túlterheltek, a sürgősségi ellátás elérte kapacitása határát, és az állam, valamint a helyi önkormányzatok irányelvei is arra ösztönözték őket, hogy a helyes döntés a halasztás.

Ez szorosan összefügg azzal is, hogy Los Angelesben jelentősen megnőtt a Covid-19 miatti halálozások száma és nagyon sok beteget ápolnak a kórházakban. Az edzőtermeket, fodrászatokat és éttermeket bezárták, a városban élőket pedig arra kérték, hogy maradjanak otthon, ha tehetik.

A Grammy-jelöléseket Beyoncé vezeti

Az énekesnő kilenc kategóriában kaphatja meg a lemezakadémia díját. Februárban férjével, Jay-Z-vel azzal vágták ki a biztosítékot, hogy a Super Bowl félidejében nem álltak fel, amikor Demi Lovato énekelte a himnuszt.

A díjra jelöltek között szerepel még Taylor Swift, akit 2019-ben az évtized nőjének választottak, Dua Lipa, Roddy Ricch, Jhene Aiko, Post Malone, Renee Zellweger, Billie Eilish és társproducer fivére, Finneas is. Az először jelöltek között van a The Strokes, Megan Thee Stallion és Harry Styles is.

A jelöléseket novemberben hozták nyilvánosságra. A bejelentést beárnyékolta a meglepetésre jelölés nélkül maradt kanadai zenész, The Weeknd akkori közleménye, amelyben korrupcióval vádolta meg a lemezakadémiát. Egyelőre titok, hogy kik lépnek majd fel a hagyományok szerint mintegy háromórás, élő előadásokkal, a legnagyobb sztárok részvételével megrendezett gálán.

Kiemelt kép: Getty Images

(MTI)

 Még több hír sztárokról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top