1984, Los Angeles virágzik. A városban rendezik az olimpiát, vendégül látják a brit királynőt és a pápa is odalátogat. De van még oka az örömre a Los Angeles-ieknek, ugyanis nem sokkal korábban a város (és állam) nyomozói sikeresen elfogták a Hillside Stranglerként elhíresült sorozatgyilkost, vagyis jöhet a jó világ, a béke és nyugalom.
Azonban hiába a sikerek, a grandiózus események, az emberek augusztustól újra kénytelenek maguk mögé nézni este az utcán és ellenőrizni ajtajaik zárját, mert sorozatban erőszakolnak és gyilkolnak meg nőket, végeznek ki férfiakat saját otthonaikban.
Valahogy így indít a Netflix új sorozata, a Night Stalker: The Hunt for a Serial Killer, ami Richard Ramírez 1984 augusztusától 1985 közepéig tartó ámokfutását veszi végig az ügyben nyomozó rendőrökkel és olyan áldozatokkal, akiknek sikerült élve túlélniük a borzalmakat.
Mondhatnánk, hogy már Dunát lehet rekeszteni a true crime sorozatokból, és igazunk is van, de a műfaj, ahogyan a krimi is kifogyhatatlan rajongótáborral rendelkezik. Ez az eset pedig kicsit más, mint a Ted Bundy-ról vagy Charles Mansonról szóló történetek.
A hatóságok ugyanis először találták szembe magukat olyan gyilkossal, aki sok esetben eltért a modus operandijától, vagyis a bűntett elkövetése során felismerhető módszerétől. Konkrét célcsoportja sem volt, ugyanúgy támadott meg gyerekeket, mint idős és fiatal nőket és férfiakat. Utóbbiakat nem erőszakolta meg, de kisfiúkat igen.
A személyes kapcsolat és megtámadott célcsoport ismeretének hiánya, vagyis hogy szó szerint bárkiből lehet áldozat, komoly probléma elé állította a DNS-minták előtti, ujjlenyomatokkal és cipőlenyomatokkal dolgozó nyomozókat.
Mindenkiből lehetett áldozat
Maga a sorozatgyilkos kifejezés is friss volt akkoriban, Robert Ressler, az FBI ügynöke használta először 1974-ben (az ő élete alapján készült egyébként a Netflix Mindhunter című sorozata). Neki köszönhető maga a profilozás módszere is, Ressler győzte meg az FBI-t, hogy elkövetők között lehet összefüggés és többszörös gyilkosokat tanulmányozva fel lehet építeni más bűnözők jellemrajzát.
Visszatérve a Night Stalkerhez, hiába Ressler viszonylag friss módszere, Richard Ramírez nem úgy működött, mint más sorozatgyilkosok. Egyetlen közös volt a bűntettek helyszínén, amire egy fiatal nyomozó, Gil Carrillo jött rá: a cipőnyom. És később egy személyleírás a túlélőktől: fekete hajú, rossz fogazatú, fekete szemű, latin férfi, aki fekete ruhában jár, koszos és penetráns szaga van.
Carrillót sokan kinevették, amikor összefüggésbe hozta a gyermek elrablásokat, nők ellen elkövetett erőszakokat és férfiak meggyilkolását. Ez a kép nem illett még Ressler alakulóban lévő elképzelésébe sem. Ramírez használt kést, machetét, lőfegyvert és kötelet is a támadásokban, volt, akit megerőszakolt, volt, akit nem, volt, akit megölt, volt, akit nem. Kislányokat és kisfiúkat is elrabolt és szexuálisan bántalmazott, többségüket pedig elengedte.
Első (bizonyítottan hozzá köthető) bűncselekményét 1984 áprilisában, 24 éves korában követte el San Franciscóban, ahol megerőszakolta, megverte és leszúrta a 9 éves Mei Leungot, majd egy csőre kötözte testét. Őt követte a 79 éves Jennie Vincow Los Angelesben, akit álmában, saját ágyában támadott meg. Első, médiavisszhangot kiváltó ügye Dayle Yoshie Okazaki meggyilkolása volt. A nő szobatársa, Maria Hernandez azzal úszta meg a támadást, hogy maga elé emelte a kulcsát, ami elképesztően szerencsés módon felfogta a rá irányuló lövedéket.
Ramírezt tényleg csak a szerencse és nyilvánosság segítségével sikerült elfogni, és végül 13 gyilkosságért, 11 nemi erőszakért és 13 rablásért halálra ítélték.
A négy részes dokumentumfilm az elfogásához vezető utat mutatja be (itt nem is spoilereznénk tovább), de csak pár mondatban említi az előzményeket és alig ejt pár szót magáról Ramírezről.
Súlyosan bántalmazott gyerek
Ricardo Leyva Muñoz Ramírez 1960-ban született a texasi El Pasóban egy ötgyerekes, mexikói bevándorló család fiaként. Apja a vasúttársaságnál dolgozott, anyja pedig egy cipőgyárban.
Julian Ramírez, Richard apja erőszakos ember volt. Dührohamaiban gyakran elverte a gyereket és feleségét is. Richard gyerekkorában több fejsérülés is érte, kétévesen ráesett egy komód, 35 öltéssel kellett a fejét összevarrni, 5 évesen pedig durván fejbe verte egy hinta.
Ramírezt a szülők elhanyagolták, az iskolában a tanárok küldték orvoshoz ötödikes korában, amikor kiderült, hogy epilepsziás, amit lehetséges, hogy valamelyik fejsérülése okozott. Alig 12 évesen már szipuzott és az éjszakákat egy temetőben töltötte, hogy távol legyen apjától.
A The New York Times szerint ekkor tért vissza a vietnámi háborúból Ramírez unokatestvére, akivel egyre több időt töltött, példaképe lett. A férfi a gyereknek füvezés közben mutatott polaroid képeket vietnámi nőkről, akiket megerőszakolt, megkínzott, majd megölt és részletesen el is mondta neki, hogyan. Ramírez ott volt egy évvel később, amikor a veterán arcon lőtte és megölte feleségét. A férfit katonai szolgálata miatt megkímélték és beszámíthatatlansága miatt elmegyógyintézetbe küldték és négy év után szabadult. Befolyása Ramírezre ezután is megmaradt.
Fotó: Netflix
A fiatal Richard elkezdett érdeklődni a sátánista szokások iránt, és egyre inkább összekötötte a szexualitást az erőszakkal. Betörő lett, hogy legyen pénze drogra és csupán egy év után kirúgták a középiskolából.
22 évesen Los Angelesbe költözött, ahol bátyja tanította különböző, kifinomultabb betörési technikákra. Az évek során pedig egyre brutálisabb bűncselekményeket követett el.
Ramírez tárgyalása 1988. július 22-én kezdődött. Az első napon Ramírez felemelte a kezét és megmutatta tenyerét, amin egy pentagramma volt és elüvöltötte magát, hogy „Hail Satan!” Mivel belső informátorok arról tájékoztatták a rendőrséget, hogy Ramírez a börtönben azt tervezi, lelöveti az ügyészt, a tárgyalás helyszínére fémdetektoros kapukat szereltettek.
Augusztus 14-én újabb incidens zavarta meg a tárgyalást. Az egyik esküdt, Phyllis Singletary nem jelent meg. Délután holtan találták otthonában és mindenki rettegett, hogy Ramíreznek köze van a halálához. Később azonban kiderült, hogy Singletary családon belüli erőszak áldozata lett.
A tárgyalást a televízió közvetítette és mindenki legnagyobb meglepetésére – és az áldozatok családtagjainak fájdalmára –, Ramíreznek hatalmas rajongótábora lett. Sátánisták és fiatal nők egyaránt sorban álltak a bíróság előtt, hogy bejuthassanak és láthassák „imádottjukat”. Még összeverekedni is képesek voltak érte.
A férfi tudott erről és fürdőzött a népszerűségben, gyakran mosolygott a kamerába, fekete napszemüvegben jelent meg, elegáns öltönyben. Ramírez sosem ismerte el vagy tagadta le a bűncselekmények elkövetését, magyarázatot sem adott senkinek és soha nem érzett bűntudatot, nem kért bocsánatot. Miután halálra ítélték, azt mondta: „Nagy dolog, a halál mindig is itt volt. Találkozunk Disneylandben.” Szakértők később pszichopátiát és skizoid személyiségzavart is diagnosztizáltak nála.
Házasság a rácsok mögött
Ted Bundyhoz és Charles Mansonhoz hasonlóan Ramírez is tucatnyi szerelmes levelet kapott a börtönben, Halálsori Rómeónak hívták. Erre ad magyarázatot a hübrisztofília, ami parafíliaként, azaz nem szokványos, rendellenes szexuális viselkedésként ismert jelenség. Az érintettek olyan személyhez vonzódnak, aki valamilyen kegyetlen bűncselekményt követett el.
A jelenség Bonnie–Clyde-szindrómaként vonult be a köztudatba, és diagnosztikai szempontból ritkaságnak számít, mivel az érintettek nem érzik problémának a bűnözőkhöz való vonzódást, így segítséget sem kérnek.
Fotó: Universal History Archive/ Universal Images Group via Getty Images
Vannak aktív és passzív típusú személyek is: a passzívak „csak” a rajongásig jutnak, míg az aktívak akár addig elképzelhetetlen kegyetlenkedésben is részt vesznek. Kenneth Bianchi, aki a már említett Hillside stranglerként híresült el Washingtonban, arra is rávette a már rács mögül elcsábított szeretőjét, a színésznőként és dramaturgként dolgozó Veronica Comptont, hogy öljön meg valakit helyette, ezzel is elterelve róla a gyanút. Compton végül majdnem meg is tette, amire kérték, de áldozatának sikerült elmenekülnie, ő pedig börtönben végezte.
A pszichológusok szerint az említett kettőn kívül még egy harmadik kategória is létezik, ebbe azok tartoznak, akik gondoskodásra szoruló gyerekként tekintenek a fogvatartottra, és úgy gondolják, hogy választottjuk csak a körülmények áldozata. A börtönbeli kapcsolatban nem tudatosan, de az irányítást szeretnék átvenni, mert a saját párkapcsolatukban ezt nem tudják megtenni, vagy már a gyerekkorukból is hiányzott ez az élmény.
Hogy melyik kategóriába tartozik Doreen Lioy, nem tudni, de ő lett Ramírez felesége. Az újságíróként dolgozó nő a tévében látta a tárgyalást és elmondása szerint azonnal megfogta valami a férfiban. Naponta írt neki szerelmes leveleket, és Ramírez Lioyt választotta a rengeteg jelentkező közül és meg is hívta magához a kaliforniai San Quentin börtönbe. 1988-ban megkérte a kezét és 1996-ban a börtön falain belül összeházasodtak. A nő hitt a férfi ártatlanságában és annak ellenére kitartott mellette, hogy teljes családja elfordult tőle. A „szerelem” egészen addig tartott, amíg DNS-minta bizonyította, hogy Ramírez felelős egy kilencéves kislány brutális halálért.
Élete utolsó éveiről ellentmondásosak a beszámolók. Egyesek szerint egykori „rajongója”, az író Christine Lee volt a menyasszonya, mások szerint nem fogadott már látogatót. Végül nem a gázkamrában végezte, rákbetegségben halt meg 2013-ban, 53 évesen.
