nlc.hu
Szabadidő

True crime sorozatok januárra

Pedofil prostitúció, sorozatgyilkosok és macskák: true crime sorozatok januárra

A true crime, azaz a valós eseményeken alapuló bűnügyi sorozatok és filmek virágkorukat élik és minket is beszippantottak. Borzongjatok velünk!

A január teljes mértékben unalmas hónap, nyugodtan el is maradhatna érdeklődés hiányában, de ha már itt van a nyakunkon, üssük el a jelenleg túl sok időnket lakáson belül azzal, hogy igazi bűncselekményekről nézünk sorozatokat. Így legalább egy kis borzongás és izgalom is jut a hétköznapokban, ráadásul átélhetjük azt a csodálatos felszabadító érzést, hogy milyen szerencsések vagyunk, hiszen nem estünk áldozatul egy sorozatgyilkosnak sem (eddig).

Nem mellesleg pedig tanulhatunk a true crime sorozatokból arról is, hogyan működik egy bűnöző elméje, milyen jelekre kell figyelnünk, hogy ne minket találjon meg a következő erőszaktevő, aki garázdálkodik esetleg épp most az utcákon. És különben is: sokkal jobb úgy egy krimi, ha valós eseményeket dolgoz fel – még akkor is, ha tudjuk a végét –, márpedig ezekben a dokumentumsorozatokban az arcunkba kapjuk a kegyetlen valóságot. Januárban a következő öt netflixes true crime sorozatot ajánljuk mindenkinek, aki szereti a bűnügyi sztorikat.

Hatalom és perverzió: A Jeffrey Epstein-sztori (Jeffrey Epstein: Filthy Rich)

Az Epstein-sztoritól felállt a szőr a hátunkon már két évvel ezelőtt is, most meg pláne, amikor bepillantást kaptunk a négyrészes sorozatban, hogy mi történt a háttérben. A végtelenségig felháborító történet arról, hogyan lehet pénzzel megúszni akár a pedofíliát is. A sorozatban Epstein áldozatai közül többen beszélnek arról, mi történt velük, hogyan molesztálta őket az üzletember (aki nagyhatalmú politikusokkal, filmesekkel, milliárdosokkal cimborált), és a manipulációi hogyan vezettek oda, hogy kiskorú lányokat szervezett be prostitúcióra úgy, hogy nem is értették, mi történik velük igazán.

5 tuti true crime sorozat

Jeffrey Epstein a letartóztatásakor (Kép: IMDb/Netflix)

Ha azt szeretnéd, hogy emelkedjen kicsit a vérnyomásod, akkor ez remek sorozat erre a célra, mert jó eséllyel nincs olyan normális ember a világon, aki ne háborodna fel azon, hogyan hazudta és zsarolta ki magának ez az ember a gazdagságot és hatalmat, majd úszta meg a jogos börtönbüntetést évtizedekig. A sorozat végére pedig garantáltan szívből fogod gyűlölni a „masszázs” szót. Közben pedig még haragudhatunk a kapitalizmusra, igazságszolgáltatásra, pénzre, és persze tanulhatunk a sorozatból arról, hogyan veszi el az emberek eszét a hatalom – szóval csak nyerhetünk az Epstein-sztorival.

Hasfelmetsző (The Ripper)

Ki ne szeretne befészkelődni a kanapéra és egy hétvége alatt ledarálni egy jó kis sorozatgyilkosos történetet? Pláne ilyen vészjósló és csábító címmel, mint a The Ripper, azaz Hasfelmetsző. Persze nem a régi, viktoriánus kori Hasfelmetszőről szól a négyrészes sorozat, hanem arról a ‘70-es évekbeli gyilkosról, aki 13 nőt gyilkolt meg (legalábbis ennyiről tudunk), további hét nőt próbált megölni, és aki nagyban hozzájárult a brit feminizmus kiteljesedéséhez.

Nézz velünk sorozatgyilkosokat

A sorozatgyilkos és a felesége normális párnak tűnnek (Kép: IMDb/Netflix)

Az Angliában, Yorkshire-ből induló sorozatgyilkosságok utáni nyomozásban annyi hibát vétett a rendőrség, hogy mire lefut a négy rész a sorozatból, a nyomozókat szinte jobban utáljuk, mint magát a sorozatgyilkost. Nőként extrán felháborító, ahogy a női áldozatokhoz álltak a rendőrök az egész ügy során, az áldozatokat simán, minden bizonyíték nélkül is prostinak tituláltak, és be akarták zárni a négy fal közé a nőket, csak mert képtelenek voltak egy gyilkost elkapni. Izgalmas a sztori, de valójában nem is annyira a gyilkos személye az érdekes, vagy hogy milyen sokáig képes volt egy egész országot rettegésben tartani – épp úgy, mint Hasfelmetsző Jack –, hanem az, ahogy a nyomozás zajlott és kudarcot vallott leginkább azért, mert begyöpösödött, hímsoviniszta férfiak vezették.

Ne szórakozz a macskákkal: Vadászat az internetes gyilkosra (Don’t F**k With Cats: Hunting an Internet Killer)

A tavalyi true crime-ok közül nagy kedvencünk a Dont F**k With Cats, már csak a címe miatt is. Az interneten nem lehet csak úgy macskákat gyilkolászni – ezt bizonyítja ez a dokumentumsorozat is, melyben a nyomozók mellett egy csapat lelkes amatőr kutat a pszichopata gyilkos után. Ha tanulni szeretnél arról, milyen jelekre kell figyelni egy pszichopatánál, akkor ez egy tökéletes sorozat erre, mert végigkövethetjük, ahogy egy macska publikus kivégzésétől eljut az embergyilkosságig az emberünk. Az pedig megint az igazságszolgáltatás szégyene ennél a sorozatnál is, hogy mennyire nem vették komolyan az elején a lakosság bejelentéseit, reméljük, azóta tanultak ebből az esetből.

Éjszakai vadász: Hajsza egy sorozatgyilkos után (Night Stalker: The Hunt for a Serial Killer)

Hogy legyen mit várni, január 13-án érkezik Night Stalker: The Hunt for a Serial Killer című, négyrészes dokusorozat, ami után tuti bezárjuk majd az összes létező ajtót otthon – legalábbis a trailer alapján ez várható. A sorozatban a 80-as évek hírhedt sorozatgyilkosához és erőszaktevőjéhez repülünk majd vissza, aki Los Angelesben és San Franciscóban szedte áldozatait. A nyomozást nagyban megnehezítette, hogy látszólag minden szisztéma nélkül gyilkolt, az áldozatok között nők, férfiak, gyerekek is voltak, 6-82 évesig. Betört az otthonukba, és hidegvérrel lemészárolt mindenkit, akit ott talált. Pont erre a járványos januárra való történet lesz ez.

Inside the World’s Toughest Prisons

Bár nem true crime hivatalosan, mégis rengeteg bűnözővel találkozhatunk az Inside the World’s Toughest Prisons című sorozatban, melyből már öt évadot nézhetünk meg január 8-tól. A sorozatban nem a bűnözők vagy a nyomozás áll a középpontban, mégis beleillik a sorba, mert a világ legkeményebb börtöneit mutatja meg, bennük pedig sokszor sorozatgyilkosokkal, erőszaktevőkkel, bandavezérekkel is találkozhatunk.

Jártál már kolumbiai börtönben?

Egy kolumbiai börtönben bizony nincs kolbászból a kerítés (Kép: IMDb/Netflix)

A különlegessége a sorozatnak, hogy a műsorvezető, Raphael Lowe beköltözik ezekbe a börtönökbe egy hétre, hogy megtapasztalja, milyen ott az élet rabként. Raphael Lowe egyébként megjárta már a börtönt, 12 évet ült Angliában gyilkosságért, amit nem ő követett el. Ha eltekintünk az olykor idegesítő moralizálástól, amit előad a műsorvezető egy-egy különösen kemény bűnözővel szemben, akkor rendkívül érdekes bepillantani a börtönök világába – és megkönnyebbülten hátradőlni a kanapén, hogy milyen jó dolgunk van a saját, bűnözőktől mentes életünkben.

Romantikus filmeket is mutatunk:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top