nlc.hu
Szabadidő

A Felkészülést Independent Spirit Awardra jelölték

Magyar filmsiker Amerikában – Independent Spirit Awardra jelölték Horvát Lili filmjét

A független filmek Oscarjának tartott díjátadó történetében a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre mindössze a harmadik magyar jelölt.

Magyar idő szerint tegnap késő délután jelentették be a „független Oscar-díjként” emlegetett Independent Spirit Awards jelöltjeit, melyek között szerepel a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című magyar alkotás. Az 1984-ben alapított díjra eddig mindössze három magyar filmet jelöltek: 1988-ban Szabó István filmjét, a Hanussen-t, 2016-ban a Saul fiát – mely meg is nyerte a díjat –, most pedig Horvát Lili a valóság és képzelet határán játszódó szerelmesfilmjét, melyet január 22-én mutattak be az Egyesült Államokban. A legfontosabb médiumok rögtön remek kritikával méltatták a magyar rendező számos díjat nyert alkotását. Február 9-én derül ki, hogy a számos nemzetközi díjjal elismert filmet beválogatják-e az Oscar szűkített listájára. A Felkészülés Oscar kampánya a Nemzeti Filmintézet támogatásával valósul meg – derült ki a film alkotóinak sajtóközleményéből.

A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre amerikai plakátja

A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre amerikai plakátja

Hagyományosan az Oscar előtt egy nappal tartják Kaliforniában a független filmesek díjazására megalakult Independent Spirit Awardsot. A legendássá vált díjátadó hangulata általában sokkal oldottabb és kevésbé rongyrázós, mint a másnapi gigagálán. Az erős tengerentúli nyitás azért is fontos, mert február 9-én derül ki, hogy a számos nemzetközi díjjal elismert filmet beválogatják-e az Oscar szűkített listájára. A megszokott 10 film helyett idén, a koronavírus-helyzetre való tekintettel 15 jelölt versenyezhet majd. Az idei Oscar-díjátadóra április 25-én kerül majd sor, Horvát Lili munkája 92 filmmel versenyzik a díjért. A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című film nagy sikerrel mutatkozott be 2020. nyár végén a velencei, majd a torontói fesztiválokon. Antalyában Stork Natasa elnyerte a legjobb színésznő díját, Varsóban a magyar filmet a kritikusok nemzetközi szövetsége zsűrije a FIPRESCI díjjal tüntette ki. Arany Hugó fődíjat nyert az Egyesült Államok legnagyobb múltú fesztiválján Chicagóban, és a fődíjjal együtt három trófeával tért haza a spanyolországi Valladolid nagy presztízsű filmfesztiváljáról. A valóság és képzelet határán játszódó szerelmesfilmet legutóbb a philadelphiai filmfesztiválon ünnepelték, ahol megkapta a legjobb játékfilm díját, a fim női főszereplőjét, Stork Natasát pedig a kontinens tíz ígéretes színésztehetsége között, a Shooting Stars programban mutatja majd be a European Film Promotion február végén.

További cikkeink Horvát Lili nagyszerű filmjéről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top