nlc.hu
Szabadidő

Hihetetlen siker lett a Netflixen Bridgerton

Most már hivatalos, a Bridgerton lett a Netflix egyik legsikeresebb sorozata

Nem véletlenül tanyázik még mindig az első tíz között a Netflix hazai kínálatában.

A Netflix bejelentette, hogy náluk a Bridgerton lett minden idők legsikeresebb sorozata. A 2020 decemberében bemutatott sorozatot az első 28 napban 82 millió háztartásban kezdték el nézni, ami azt jelenti, hogy a sorozatból legalább két percet láttak, de mivel a magyarországi toplistában még mindig előkelő helyen szerepel, gyanítjuk, hogy a nagy többség végignézte az első évadot. És igen, ha minden igaz, egyszer majd lesz második évad is, az ígéretek szerint a forgatást még idén elkezdik.

A Bridgerton Japán kivételével minden más olyan országban, ahol elérhető a streaming-szolgáltató kínálata, az első tíz között végzett az elmúlt egy hónapban, és 83 országban – így Brazíliában, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Indiában és Amerikában is – ez volt a legnézettebb produkció. A sorozat sikere  ráadásul az alapjául szolgáló könyveket is egy csapásra népszerűvé tette, Julia Quinn regényciklusa 18 évvel a megjelenés után került fel először a The New York Times bestseller-listájára.

(via hvg.hu)

Itt a hivatalos bejelentés: jön a Bridgerton második évada

Jön a Bridgerton második évada (Fotó: Netflix)

Mit nézünk 2021-ben?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top