nlc.hu
Szabadidő

Turbuly Lilla új könyve

Turbuly Lilla: „Könnyen bele tudom képzelni magam a 19. századi angol regényírónők életébe”

Prózaíróként regényekkel (Eltévedt hold, Üveghold) debütált, majd verseket ifjúsági-és gyerekkönyveket, és színdarabot is írt. Az Alaszkai-öböl címmel pedig nemrégiben megjelent az első novelláskötete. Turbuly Lilla költő, író, kritikussal kulturális távolságról, színházról, valamint kultikus nagyvárosi helyszínekről beszélgettünk.

Két éve versekkel jelentkeztél, ősszel pedig megjelent az első novellásköteted. Novellát ezt megelőzően viszonylag ritkán publikáltál. Mikor születtek ezek a szövegek?

Még egészen fiatalon novellákkal kezdtem a pályámat, néhány meg is jelent közülük. A legelső tizennégy éves koromban, a Kincskeresőben. Később a megyei lapban és a Nők Lapjában is publikáltam Novai Ágnes írói néven.  Aztán hosszú évekig nem írtam, és amikor újrakezdtem, sokáig versek, regények és mesekönyvek születtek. A pályámnak egyébként éppen egy olyan regénypályázat megnyerése adott lendületet, amit az nlc.hu hirdetett meg, még 2005-ben. Erre a pályázatra született az Eltévedt hold című regényem. Úgy három-négy éve kezdtem ismét novellákat írni, zömmel ezek kerültek a kötetbe. A fiatalkoriakból mindössze egy olyat találtam, ami stílusában, hangulatában odaillett az újak közé.

Az Alaszkai-öböl novelláiban a város és falu közötti kulturális távolság gyakran megjelenik. Mennyire kibékíthetetlen ez az ellentét?

Sajnos azt látom, hogy ez a két világ ma is tele van egymás iránti előítéletekkel. A két oldal jobbára csak a felületeket látja a másikból, hajlamos gyorsan és sommásan ítélkezni. Miközben falu és falu között óriási különbségek vannak, attól függően, hogy az ország melyik részén találhatók, ahogy Budapest sem szorítható be az „azok ott fent” egységcsomagba. Ez a fent-lent viszonylat egyébként, ahogy beszélünk egymásról, nyelvileg is leképezi ezt az ellentétet. Ezért is lett a nemrégiben befejezett ifjúsági regényem címe Pestre (f)el!        

Te magad a hétköznapokban Zala megye és Budapest között ingázol. Hogyan alakul(t) ez az életforma a jelenlegi helyzetben?

Most jóval többet vagyok Zalában, hiszen a színházak bezártak, kulturális rendezvények sincsenek, így a színikritikus énem parkolópályára került. A karantén előtt hetente két-három napra utaztam Zalába idős édesanyámhoz, aki már sok mindenben segítségre szorul. November óta otthon vagyok vele, nem merek ingázni, nehogy hazavigyem hozzá a vírust. Így most a barátommal csak ritkán tudunk találkozni, mivel őt Pesthez köti a munkája. A családban van kismama és autoimmun beteg is, szóval vigyáznunk kell, mostanában őket sem látogathatjuk. Én azonban íróként szerencsésnek mondhatom magam, hiszen dolgozni így is tudok. A falunk, Gutorfölde, azon belül is Náprádfa dombok, erdők között, nagyon szép természeti környezetben van, és ha nincs éppen járvány, itt többször eljutok gerinctornára vagy tibeti hangtál terápiára, mint Pesten. A könyvtárban megtalálom a friss kortárs könyveket, sok a rendezvény, az itteniek közösen járnak színházba. Szóval nem úgy kell elképzelni, hogy ez a világ vége. Persze most, hogy a járvány miatt mindez nem lehetséges, kicsit nehezebb. Kikapcsolódásnak maradnak a hosszú séták a nemrég befogadott kutyánkkal. Ha ebben a ködös időben a dombokat, erdőket járjuk, egész könnyen bele tudom képzelni magam a XIX. századi angol regényírónők életébe.    

Turbuly Lilla: "Könnyen bele tudom képzelni magam a XIX. századi angol regényírónők életébe"

Fotó: Bach Máté/Prae Kiadó

Miközben különös, nevükben legalábbis tolkieni világot idéző  helységekben fordulsz meg, az alkotás során ragaszkodsz a nagyon is valós, jól körülhatárolható – olykor kultikus – helyszínekhez, amelyek a prózában, versekben, vagy a meséidben időről időre visszatérnek. Stuttgart, a budapesti Károlyi-kert, Astoria, Ferenciek tere, Castro, Sirály. Mi a közös bennük?

Úgy gondolom, a helyek megőriznek valamit azokból a történetekből, amelyeknek teret adtak. Mintha látható és láthatatlan nyomokkal lenne tele a város vagy éppen az a vidék, ahol élünk. A másokéval és a sajátjainkkal. A helyek – ahogy az ízek és az illatok – képesek felkavarni az érzelmi emlékezetet, ahogy ezt mindannyian tapasztaljuk. Íróként pedig izgalmasnak tartom, hogy ezekből a nyomokból megpróbáljak történeteket összerakni – amelyek persze lehet, hogy nem is léteztek, vagy teljesen máshogy történtek. És nyilván az általam jól ismert, sokszor látott helyszínek inspirálnak a leggyakrabban.  

Blogírók lelkes csapata tavaly nyáron bebarangolta az Eltévedt hold stuttgarti helyszíneit. Mit szólnál hozzá, ha Az Alaszkai-öböl kapcsán mondjuk a Deák tér – Király utca – Astoria – Kecskeméti utca tengelyen szintén megvalósulna egy hasonló irodalmi túra?

Örülnék neki, és remélem, a kötet olvasóinak is élmény lenne végigjárni ezt az útvonalat, belehallgatva a novellákba, és felidézve a saját, környékhez kapcsolódó emlékeiket. Reménykedjünk, hogy tavasszal már lesz lehetőség egy ilyen közös városi sétára!  

A Színház utca ugyancsak létező soproni helyszín, a színházi kritikáidat összegyűjtő Facebook-oldalad pedig szintén ezt a nevet viseli. 2018 óta viszont nem csak kritikusként működsz, de a Színházi Kritikusok Céhének elnöki posztját is betöltöd. A legújabb könyved több szövegében is felvillan a színház (Színház, Színésznők, Taxi). Alkotóként mennyire inspirál téged ez a világ?

Nagyon is.

A színház világa egyfajta legális drog: képes nagyon gyorsan magához kötni az embert.

Biztos vagyok benne, hogyha nem színházban töltöm az estéim nagyobb részét (ha nincs járvány, évi 180-220 előadást nézek), sosem írtam volna színdarabokat.

Jellemzően a hétköznapi emberi relációk (szerelmi és párkapcsolati csalódások, elmúlás, magára maradottság, betegség, halál) és a velük kapcsolatos történések érdekelnek, mely témákat nagy empátiával jelenítesz meg. Az Alaszkai-öbölben a már ismerős helyszínek mellett olykor egy-egy, az Alkonykapcsoló verseiben szintén feltűnő figura vagy cím is visszatér. Érdekes az is, hogy most is a középkorú, illetve az idősebb generáció problémái kerültek fókuszba. Ez mennyire tudatos?

Szeretek kísérletezni, ugyanazokat a történeteket több műfajban megírni. Így valóban van néhány novellám, amelyeknek a versváltozata készült el először. Hogy középkorú és idősebb emberekről írok elsősorban, az nem tudatos, de végiggondolva két oka is lehet. A fiatalabb generációk a gyerek- és ifjúsági könyveimben jutnak főszerephez. Másrészt nyilván szerepet játszik ebben a saját életkorom is: középkorúként érdekel, hogy a kortársaim hogyan élik meg ezt az életszakaszt. De azért a novelláskötetben is vannak kivételek, éppen a címadó novella nagykamasz főszereplője, és van néhány harminc körüli fiatalról szóló történet is.    

Turbuly Lilla: "Könnyen bele tudom képzelni magam a XIX. századi angol regényírónők életébe"

Fotó: Bach Máté/Prae Kiadó

Több műfajban is alkotsz, egyaránt írsz felnőtteknek és gyerekeknek. Hogy látod: könnyű-e az eltérő műfajok közti „átjárás”, illetőleg mennyiben nehezítik meg a női szerzők dolgát a velük szemben megfogalmazódó elvárások, esetleges előítéletek?

Aki gyerekeknek is ír, ráadásul még nő is, azt a szakmában könnyen elkönyvelik gyerekírónak. Nekem is voltak ilyen tapasztalataim, amikor a felnőtteknek szóló verseket gyerekverseknek olvasták, vagy a bemutatásomkor meseírónak tituláltak, holott éppen egy felnőtteknek szóló írással voltam jelen. És még ma is sokan könnyített terepnek, nem igazi irodalomnak értékelik a gyerekirodalmat. Bevallom, ezek a kategorizálások sokszor rosszul esnek, de ilyenkor Lázár Ervinre, Csukás Istvánra, Kormos Istvánra vagy Janikovszky Évára gondolok. Ha a legnagyobbaknak nem derogált gyerekeknek írni, én is lehetek rá büszke.  Sajnos hasonlóan „gyanús” kategória a szakmában, ha egy nő ír. Tőle a gyerekirodalom mellett „női témákat”, szerelmes verseket és regényeket várnak.  A pályázatoknál és díjaknál pedig az arányuk sokszor alig mérhető. Lassan talán változik valami, a női szerzők próbálnak összefogni, kiállni magukért. De először a saját kisebbségi érzésünktől kellene valahogy megszabadulni. Jó példa erre, hogy egy, női szerzőket középpontba állító rendezvényen a moderátor felvetette mint jelentős iskolaregényt az Abigélt, majd gyorsan helyesbített is, hogy bár igaz, az lányregény. Ez a Szabó Magda-regény az USA-ban most nagy népszerűségnek örvend, díjra is jelölték. Igaz, ők nem tudják, hogy nálunk csíkos ifjúsági regényként jelent meg, és ezzel ráütötték a „lányregény” pecsétet.

Min dolgozol most?

A már említett ifjúsági regényt befejeztem, remélem, 2021-ben megjelenik. Most egy bábdarab megírására készülök, amelynek az lesz az érdekessége, hogy felolvasószínházi formában magam állítom színpadra. Ez lesz az új év első feladata.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése