Akinek konyhakertje van, abban így február táján már minden bizonnyal kezd felhorgadni a vágy a vetésre. Tettleg ugyan még nem sokat lendíthetünk az ügyön, ám fejben – amúgy hamvasbélailag – tökéletesen ki tudjuk dolgozni, hogy milyen növényt és hogyan szeretnénk majd látni a kertben, mit, mi mellé ültessünk, és ezzel el is tudjuk ütni az időt tavaszig.
Valamit azonban mégiscsak tehetünk az ügy érdekében, ha már kifundáltuk, hogy mit szeretnénk idén szüretelni: beszerezhetjük a magokat. A gazdabolt meg az áruházak kínálata lejárt lemez, sokkal jobbat tudok: kérjünk magot a génbanktól!
Az Agrárminisztérium felügyelete alatt működő génbank, avagy szabatos nevén Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ éppen a napokban nyitotta meg a lehetőséget mag igénylésre a külön erre a célra létrehozott weblapján. Van ott minden, a számtalanféle paradicsomtól az új-zélandi spenótig, a tökféléktől az okráig, de vannak olyan különlegességek is, amikről első olvasásra nem is tudom, mit gondoljak: akár szarvaskerep, szappangyökér vagy sátorosvarádics-magot is kérhetünk, ha éppen azt termeszteni szottyan kedvünk. Én, személy szerint, lelkes hobbikertészként különösen gyengéd érzelmeket táplálok minden iránt, ami összefüggésbe hozható a különböző ehető növényekkel, ezért el is mentem Tápiószelére a génbankba, ahol a növényi szaporítóanyagokat őrzik és kezelik.
Behajtunk a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központba
Tápiószele külterületén, háromszáz hektáron terül el a birtok, ami még ilyenkor, februárban is festői, holott ez azért, lássuk be, mégiscsak az a hónap, amikor a legkevésbé előnyös arcát mutatja a természet. Nem baj, kis fantáziával könnyű elképzelni, hogy milyen lehet nyáron, amikor a fák lombkoronája sátrat alkot a bevezető út fölött, vagy amikor tavasszal virágoznak a gyümölcsfák a jobb oldalon elterülő ültetvényen és főleg, amikor májusban több ezer tő írisz virágzik majd egyszerre. A főépület – egy régi, de szépen felújított kúria – előtt még a szegélynövény is zsálya, a másik oldalon pedig hortenzia – én az Alföldön ilyen nagyra nőtt hortenziát még sosem láttam. Tisztára olyan, mintha egy botanikus kertben sétálnék és nem is tévedek nagyot – tájékoztat Simon Attila, az intézet Genetikai Tartalékok Osztályának vezetője, a birtok közepén valóban egy agrobotanikus kert van. Ami persze nyilván nyáron sokkal megkapóbb, mint most, télen, de júliusban már késő lenne a magigénylésről beszélni, ezért vagyok itt most. A beszélgetésünk közben egyébként Simon Attila telefonja állandóan pittyeg, már éppen kezdem azt hinni, hogy rosszkor jöttem, valami dolga van, de kiderül, hogy nem, ezek a beérkező magkérések.
Miért fontos a biodiverzitás?
A különböző magok (vagy szabatosan: szaporítóanyagok) kétféle úton kerülhetnek a génbankba: a kevésbé romantikus, amikor társintézetektől kapnak mintát, ennél viszont sokkal vadregényesebb, amikor maguk a kutatók mennek begyűjteni. Nemrég például Sümeg és Sárvár környékén jártak, ahol a helyben élő, tudós kolléga segítségével eljutottak olyan – jellemzően idős – kiskerttulajdonosokhoz, akik évről évre magot fognak a termésből. Közelebbről ezt úgy kell elképzelni, hogy amikor megérett a kertben a paradicsom vagy az uborka, a gazda leszedi és elteszi a magot, hogy a következő évben is legyen mit elvetni. A következő évben aztán ismét terem a paradicsom vagy az uborka, aminek szintén elteszik a magját, hogy jövő tavasszal elvessék és így tovább, évtizedeken keresztül.
Ezzel az ősi, természetes és hagyományos módszerrel azután létrejönnek azok a tájfajták, amelyek az idők során tökéletesen alkalmazkodtak a helyi körülményekhez, sőt, sokszor a helyi kártevőkkel szemben is ellenállóbbak.
Ilyen tájfajták szaporítóanyagait őrzi meg a génbank – és ad kérésre belőle bárkinek.
Egy csomó mag
Ennek pedig hatalmas jelentősége van, (és nemcsak azért, mert a tájfajta gyűjtemény mégiscsak egy kultúrkincs, hanem) a biodiverzitás, és így az élelmiszerbiztonság szempontjából is – magyarázza Málnási Csizmadia Gábor csoportvezető. Valószínűleg mindenki hallott már az 1845-től kezdődő, nagy írországi burgonyavészről, ami akkora éhínséget hozott, hogy egymillió ember meghalt, még többen pedig kénytelenek voltak kivándorolni az éhezés elől. Ez pedig azért történhetett meg, mert gyakorlatilag egyetlen növényre, a burgonyára, és azon belül is csak egy-két fajtára alapozták az egész ország élelmiszer-ellátását. Ha azt gondolnánk, hogy ilyesmi ma már nem történhet meg, azért ne legyünk benne annyira biztosak: jelenleg ugyanis éppen a banánnal vagyunk ugyanígy, habár reméljük, az éhínség elkerülhető lesz a banántermelésből élő országokban. A helyzet ugyanis az, hogy egyetlen fajtát termel az egész világ, csakhogy ezt megtámadta egy kórokozó, ami ellen jelenleg nemigen tudnak védekezni, így egyre-másra pusztulnak ki a banánültetvények. Ha létezne banán téren biodiverzitás, vagyis számos fajtát termelnének a világon, nem lenne akkora a baj: hiszen, ha az egyik kipusztul, még mindig ott a többi, ami átveszi a helyét. Csakhogy ma már nincs többféle banán, csak egy.
Régi fajták vs. hibridek
Adódik persze a kérdés, hogy a 21. században, a minden évben újra előállított, fémzárolt hibrid vetőmagok világában nem visszalépés-e, ha ilyen régi fajtákat vetünk? Málnási Csizmadia Gábor szerint azért nem, mert
a tájfajták, régi fajták terméshozama ugyan kisebb, mint például a hibrideké, az ásványianyag-és vitamintartalmuk magasabb, betegségekkel szembeni ellenállóságuk jobb lehet.
Házikertben ráadásul jobb eredményekkel szaporíthatók sokszor. Ugyanakkor a hibridek a nagy termésmennyiséget többnyire csak magas műtrágya- és növényvédőszer-bevitel mellett tudják biztosítani.
Ezeket a magokat már összekészítették az igénylésekhez, a gazdájukra várnak
A régi fajtáknak legtöbbször nincsenek olyan különös igényeik, amiket ne tudna egy hobbikertész megadni. A régi tájfajták egyébként kiváló nemesítési alapanyagok a tulajdonságaik miatt, ezért is fontos megőrizni őket, többek közt. Csakhogy a nemesítéssel mindig van egy kis probléma, méghozzá az, hogy a termelők általában jó nagy terméshozamot szeretnének, a minőség és a mennyiség azonban mindig negatív összefüggésben áll egymással. Magyarul: minél több termést hoz egy növény, annál gyérebb a fehérje-, vitamin-, és ásványianyag-tartalma. A tájfajtáké – ebből következően – sokkal magasabb, mint a hibrideké.
Megőrzik az utókornak
Ezeket a tájfajtákat a múlt század ötvenes éveitől kezdték gyűjteni. Az intézet alapítója, Jánossy Andor jól látta: a folyamatos nemesítés, illetve a új fajták, hibridek gyors térhódítása miatt hamarosan el fognak tűnni a régi fajták, ezért cselekedni kell, ha meg akarják őrizni. Az első tárolót 1973-ban építették, azóta gyűlnek a különböző tételek, ma pedig már 57 ezer tétel (ebből több, mint 21 ezer gabonaféle) nagyjából 129 ezer mintáját őrzi a génbank.
A beérkezett mintákat először felszaporítják, hiszen ritkán érkezik olyan mennyiség, amiből jut tárolásra és az igénylőknek egyaránt. Magyarul: elvetik. Természetesen vigyáznak arra, hogy az idegenporzókat elkülönítsék (erre vannak külön kicsi, üvegházszerű szerkezetek, úgynevezett izolációs házak), nehogy az legyen a vége, hogy az évtizedek-századok alatt létrejött tájfajta valami mással keveredve új tulajdonságokat kapjon. Amikor beérett a termés, a magot kinyerik és megvizsgálják a csírázóképességét. Jó esetben ez százszázalékos. Ekkor leszárítják és hűtött tárolókba teszik. Ezt követően tíz, majd öt év múlva újra megvizsgálják a csírázóképességet, és ha 85 százalék alá esik (vagyis száz magból kevesebb, mint 85 csírázik ki), akkor újra elvetik és új magokat fognak, amit megint kiszárítanak és tárolnak.
A tárolás különböző tárolókban történik és nincs benne semmi hókuszpókusz: a kiszárított magok lezárt befőttesüvegekben vannak, amiket műanyag rekeszekbe tesznek és a beérkezés sorrendjében, természetesen jól felcímkézve, felteszik a polcra. Az aktív tárolóban nulla Celsius-fok van, az itt lévő magokat használják az ellenőrző mérésekhez, a bázis tárolóban pedig mínusz húsz, ezekhez a mintákhoz nem nyúlnak. Ezeknek a hatalmas raktáraknak a hűtése persze roppant energiaigényes. Az intézet törekszik is az energia-önellátásra, az épületek tetején mindenhol napelemek vannak, a fűtést aprítékkal és fával oldják meg, sőt, még saját vízellátása is van a birtoknak, saját víztoronnyal.
A magigénylés lehetőségéről egyre többen tudnak és élnek is vele, évente most már 1500 mintakérés érkezik, ki is készítették már, ott állnak bezacskózva a különböző, leggyakrabban igényelt magok nagy ládákban az előtérben.
Aki tehát szívesen kipróbálna új fajtákat, vagy örömet okoz, ha legalább fejben kertészkedik, nézegesse bátran a génbank mintakérésre létrehozott weblapját és igényeljen magokat most, aztán március közepén csicsókagumót, ha szereti, májusban pedig jöhetnek a batáta palánták.
