nlc.hu
Szabadidő

Megnéztük a Framing Britney Spears című dokumentumfilmet

Hogyan tette tönkre a bulvármédia Britney Spearst?

A New York Times Britney Spearsről szóló dokumentumfilmje egyrészt felhívja a figyelmünket, hogy régen a média milyen könyörtelenül bánt egy fiatal énekesnővel, másrészt piedesztálra emeli a rajongóit, amiért küzdenek azért, hogy bálványuk mentesüljön a gondnokság alól. De mi van, ha ez a rajongói ténykedés ugyanolyan kártékony?

A Framing Britney Spears nem egy különösebben erős dokumentumfilm. Ahhoz képest, hogy a The New York Times csapata készítette, akik oknyomozó újságírásban ott vannak a legnagyobbak között, gyakorlatilag érdemi új információk nélkül mutatták be az énekesnő karrierjének történetét. Ahelyett, hogy bármi újat mondtak volna Britney-ről, inkább csak összefoglalták mindazt, ami a médiában már amúgy is megjelent róla.

Ez azonban még önmagában nem jelenti azt, hogy a filmjük ne lenne érdekes. A Framing Britney Spears alkotói ugyanis a #metoo szűrőjén át, mai érzékenységgel veszik sorra mindazt, ami a popvilág egyik legfényesebben ragyogó csillagával a kilencvenes évek óta történt. Így visszanézve az ismert eseményekből mégiscsak kirajzolódik egy újdonság erejével ható kép: az intézményesült zaklatás egy olyan rendszere, ami még egy nagyon stabil lelkivilágú embert is képes lehet megingatni.

Nem akarok álszenteskedni, abban az időben, kora huszonéves fejjel (mindössze egy évvel vagyok idősebb Britney-nél) én is hajlamos voltam azt gondolni, hogy Britney Spears egy felelőtlen popsztárocska, aki ész nélkül csapódik egyik pasitól a másikig, túl sokat partizik, túl korán, meggondolatlanul vállalt gyereket, és nem biztos, hogy a legjobb, legmegbízhatóbb emberekkel veszi körül magát. Ez a dokumentumfilm arra kétségtelenül alkalmas, hogy mi is tartsunk egy kis önvizsgálatot, és átértékeljünk magunkban sok mindent, amit róla és az életéről gondoltunk.

A Framing Britney Spears ugyanis felkelti a néző empátiáját, hosszan mutatott, kényelmetlen élethelyzetek sorával eléri, hogy arra gondolj: te vajon egy hasonló helyzetben, paparazzik tömkelege által körülvéve és állandóan követve hogyan viselkednél? Soha nem gurulna el nálad a gyógyszer? Hogyan reagálnál arra, ha közismert, nagy tiszteletnek örvendő tévériporterek a nagyinterjúk közben a melledről vagy épp a szexuális életedről érdeklődnének? A filmben látható egy korai felvétel, melyen a még csak tízéves Britney-től a tehetségkutató felnőtt műsorvezetője azt kérdezi, hogy lehetne-e a pasija. Persze csak jópofa poénnak szánja, de látszik, hogy a kislány zavarba jön a kérdéstől. És valóban ez az egyetlen kérdés, amit fel lehetett tenni a színpadon egy tehetséges kislánynak?

Britneyt hibáztatta mindenki Justinnal tönkre ment kapcsolatuk miatt

Ryan Gosling, Britney Spears és Justin Timberlake a Mickey Mouse Show-ban (Fotó: Wenn/Profimedia)

Bocsánatkérések sora

A film nemcsak minket, nézőket késztet önvizsgálatra, hanem sztárok, fotósok, a bulvármédia sztárújságírói és híres riporterek sorra kérnek bocsánatot egykori tetteikért. A film hatása nyilvános bocsánatkérésre késztette Spears egykori párját, Justin Timberlake-et, aki a Britney-vel való szakításával együtt járó nagy médiaérdeklődést a szólókarrierje építésére használta: röhögve mesélt arról, hogy a lány „megvolt” neki, a Cry Me a River című dalával és az ahhoz tartozó klippel pedig egyértelműen azt próbálta sugallni, hogy Britney Spears csúnyán elbánt vele a kapcsolat végén. Az eredmény? „Szegény” Justint mindenki sajnálta, egy rossz szót nem írtak róla, a Cry Me a River pedig a slágerlisták élén landolt, és máig az egyik legnagyobb slágerének számít. Ezzel szemben Britney kénytelen volt szembesülni azzal, hogy a média szemében ő a felelős Justin boldogtalanságáért, és ebben a játszmában a csapodár nőcske szerepét osztották rá. Máshogy bánt a sajtó egy fiatal női, mint egy fiatal férfi előadóval, ez ma már nem kérdés.

Britney Spearstől ezen felül bocsánatot kért még a Glamour magazin, mert annak idején ők is felültek a vonatra, de még a bulvárpápa, Perez Hilton is elnézést kért, pedig ő egyáltalán nem erről híres. Mondjuk volt is miért: Heath Ledger halálakor egy „Miért nem inkább Britney?” feliratú pólóban jelentkezett az oldalán. Elnézést kért még a komikus Sarah Silverman, aki a 2007-es MTV Video Music Awardson viccelődött azzal, hogy

Láttátok már Britney gyerekeit? Istenem, ők a legennivalóbb ballépések, akiket valaha láttam.

Justin Timberlake röhögve mesélte, hogy megvolt neki Britney

Justin Timberlake és Britney Spears egy NBA meccsen, 2002-ben, Philadelphiában (Fotó: TOM MIHALEK / AFP)

Azonban még így is számos egykori talkshow-műsorvezető és tévériporter tartozik bocsánatkéréssel Spearsnek, akik annak idején érzéketlen poénkodásaikkal maguk is hozzájárultak a dráma csúcsra járatásához: sem Jay Leno, sem Jon Stewart, sem Conan O’Brien nem kért még bocsánatot az ízléstelen viccelődésért (utóbbi Britney látványos összeomlása után a fodrászatban az alábbit tudta mondani: „Amikor Britney kiszállt a kocsiból, a rajongók felkiáltottak: Nézd, a kopasz csávónak vaginája van!”). De hallgat a televíziózás egykori nagyasszonya, Diane Sawyer is, aki annak idején szabályosan számon kérte Britney-t – bár nem volt információja a szakításról – azért, mert olyan sok fájdalmat okozott Justin Timberlake-nek.

A rajongók ártanak vagy használnak?

A film jó szolgálatot tesz abban is, hogy általa reflektorfénybe került Amerikában a gondnokság intézménye, mely általában idős, magatehetetlen embereket érint. Britney Spears sok szempontból anomáliának tűnik a rendszerben, de mivel máig sem tudjuk, pontosan milyen indokkal, milyen szakértők tanácsára helyezték több mint egy évtizeddel ezelőtt gondnokság alá, így azt is nehéz eldöntenünk, mennyire lehet jogos, hogy ez így történt. És ez az a pont, ahol a New York Times dokumentumfilmje ingoványos terepre merészkedik. Felkapja és rendkívül komolyan veszi a rajongók masszív közreműködésével működő Free Britney mozgalmat, ráadásul úgy állítja be őket, mint akiknek rendkívül komoly szerepük lehet abban, hogy Britney-t kiszabadítsák a gondnokság régóta tartó bilincséből. Csakhogy fogalmunk sincs arról, hogy Britney valóban rabságként éli-e meg a gondnokságát, ugyanis nyilvánosan még sohasem beszélt erről. Egyedül arról tudunk, hogy kezdeményezte, hogy ne az apja, Jamie Spears legyen a gondnoka, de ezzel még nem magát a gondnokságot kérdőjelezte meg, csak azt a személyt, aki jelenleg felügyeli az életét.

Megnéztük a Britney Spears dokumentumfilmet

Framing Britney Spears (Fotó: HBO)

Ha az összeesküvés-elméletek terepére tévedünk, akkor egyes Instagram-posztjaiba tényleg beleláthatunk valamifajta segélykiáltásokat, melyek rajongói szemmel bizonyára érdekesek, de oknyomozó újságíróként komolyan venni olyasmit, hogy „ezt a posztot biztosan nem Britney írta, mert ő mindig smile emojit használ, nem pedig billentyűzettel írt smile-t”, azért eléggé meredek. A film a Free Britney mozgalom tagjait kétségtelenül jó szándékú rajongókként mutatja be, akik segíteni akarnak, de felmerül bennem a kérdés: ők nem ugyanúgy a magánéletében turkálnak, sokszor minden alapot nélkülözve, mint annak idején a paparazzik és a bulvárújságírók? Nem okoznak Spearsnek kellemetlenséget azzal, hogy egy gyámoltalan hercegnőnek állítják be, akit meg kell menteni? Az állandó érdeklődésük nem jelent hatalmas nyomást? Ha mégis ő kezeli az Instagram-fiókját, nem lehet szörnyű érzés számára, hogy a rajongók számos alkalommal megkérdőjelezik, hogy ő posztolt-e valójában?

Bulvár helyett kommenttámadás

A Framing Britney Spears sajnos megfeledkezik arról, hogy sokszor a rajongók és közösségi médiás követők is majdnem olyan kártékonyak tudnak lenni, mint a bulvármédia a maga idejében. Míg a filmben bemutatott időszakban a sztárok nagyrészt a médián keresztül kommunikáltak a rajongóikkal, ma már ez a kommunikáció jórészt direktben zajlik az Instagram-, Twitter- vagy épp TikTok-oldalaikon keresztül, ahol üzenetek, kommentek és lájkok formájában azonnal megkapják a reakciót minden egyes megnyilvánulásukra. És a követők nem mindig kegyesebbek a bulvárújságíróknál.

Erről hazánkban talán Tóth Andi tudna a leginkább mesélni, aki pusztán azért, mert fiatal, tehetséges, attraktív énekesnő és időnként nem restell sokat sejtető/mutató ruhákba bújni, folyton megkapja a legvadabb megjegyzéseket a kommentelőktől, akik hatalmas erkölcsi fölénnyel küldenék őt vissza az iskolapadba, és adnának rá hosszú ujjú garbót és hosszú szoknyát, de azért sem kell túl sokáig keresgélnie, ha netán a szerelmi életével kapcsolatban szeretne kéretlen tanácsokat kapni (megsúgom: nem szeretne). Jay Leno annak idején arra hivatkozott, amikor arról kérdezték, miért viccel ilyen sokat Britney-vel a műsorában, hogy

Ha látsz egy fiatalt, aki hihetetlenül vonzó és sikeres, akkor úgy érzed, hogy rendben van viccelni vele mondjuk azokkal szemben, akik nincsenek ilyen jó helyzetben.

Szerencsére ma már a média komolyabbnak tekinthető részében ezt egyre kevesebben engedik meg maguknak, hiszen valakinek a személyes drámáján viccelődni akkor sem ízléses, ha az illető vonzó, fiatal és sikeres. Azonban a közösségi médiáig ez az illemszabály még nem jutott el, és a kommentfalakon ma is ugyanaz folytatódik, ami annak idején a bulvármédia lapjain folyt. Márpedig az érintett sztárok ezt látják és hatással van rájuk.

Sztárokról szóló dokumentumfilmekről sokszor írunk az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top