Egy jellegzetes dallam és mindössze 10 sorból álló szöveg. Az 1961-es Álom luxuskivitelben című filmhez készült dalt, a Moon Rivert Audrey Hepburn, Holly Golightly szerepében adta elő a film egyik jelenetében. Henry Mancini és Johnny Mercer szerzeménye elnyerte a legjobb eredeti dalnak járó Oscar-díjat, illetve az év felvételéért és az év daláért járó Grammy-díjat is és az évtizedek folyamán olyan legendák is felvették a repertoárjukba, mint Frank Sinatra, Judy Garland vagy Aretha Franklin.
A Paramount Pictures eredetileg nem akarta, hogy Audrey Hepburn maga énekelje el a dalt, mivel túl gyengének tartották az énekhangját, ezért azt tervezték, hogy egy profi énekesnő kölcsönzi majd a hangját a színésznőnek. Henry Mancini azonban úgy írta meg a dallamot, hogy az tökéletesen megfeleljen Hepburn hangterjedelmének. Ahogy azt a zeneszerző özvegye, Ginny egy későbbi interjújában elárulta: a dal első három hangjának megírása egy hónapot vett igénybe, ám a többi rész ezt követően mindössze fél óra alatt megszületett.
Bár sokan úgy hitték, hogy a dalban emlegetett folyó a New York-ot érintő Hudson, hiszen a film ebben a városban játszódik, a szövegíró Johnny Mercert valójában gyerekkori otthonának folyója, a Back River néven is emlegetett Savannah ihlette meg. A folyó egy szakaszát a dal sikerének nyomán később Moon Riverre keresztelték át. A szerzemény munkacíme egyébként Blue River volt, azonban ez a cím már foglalt volt, ezért át kellett írni.
A szövegben szereplő huckleberry, vagyis az amerikai áfonya szintén a délen felnőtt Mercer gyerekkorát idézi, emellett Mark Twain jól ismert regényhősére, a szintén déli Huckleberry Finnre is utal.
A dal azonban kis híján kimaradt a filmből. A forgatókönyv ugyanis olyan hosszú volt, hogy a filmstúdió ügyvezetője, Martin Rackin azt javasolta, a gitáros jelenetet egyszerűen vágják ki.
„Láttam, hogy Henry elsápadt. Mindannyian elképedtünk, teljesen megdöbbentünk. Egy-két percig csendben voltunk. Akkor már számos okból egyértelmű volt, hogy miért maradjon a filmben a dal” – idézte fel Ginny Mancini. A dalhoz maga a főszerepet alakító Audrey Hepburn is határozottan ragaszkodott. A stúdió végül engedett és a dal benne maradhatott a filmben. A döntést pedig soha nem kellett megbánniuk. A filmzenelemezre egyébként Hepburn éneke nélkül, Mancini és a zenekar, illetve egy kórus előadásában is felkerült a szerzemény.
„Több, mint ezer feldolgozás készült a Moon Riverből. Mind közül azonban – és ezzel nem becsülöm le Andy Williams, Johnny Mathis vagy Frank Sinatra felvételeit – Audrey előadása volt a legmeghatározóbb változat. Túlszárnyalta mindazt, amit a daltól valaha is reméltem” – mondta egy alkalommal Henry Mancini.