nlc.hu
Szabadidő

Easttowni rejtélyek kritika

Majdnem elfelejtettük, hogy Kate Winslet a világ egyik legjobb színésze: most végre hozzá méltó főszerepet kapott

Az Oscar-díj nem mindig hoz szerencsét azoknak, akik megkapják. Kate Winslet még a 2008-as A felolvasóért kapta a szobrocskát, és ugyan utána még volt pár jó éve, de az elmúlt évtizedben a rosszabbnál rosszabb szerepválasztásaival egyre inkább háttérbe szorult. Új sorozata, az Easttowni rejtélyek most változtat ezen.

Kate Winslet 1994-től nagyjából 2011-ig bezárólag egészen hihetetlen sorozatot futott. Mire 2009-ben megkapta az Oscart A felolvasó főszerepéért, már túl volt öt korábbi Oscar-jelölésen, és bő másfél évtized alatt kiderült, hogy a filmipar és filmművészet egyik legsokoldalúbb, legbátrabb, legmanírmentesebb művésze. Azonban nem elég a kiemelkedő tehetség és szorgalom, sőt még az érdekes szerepek sem, ha ehhez hosszú távon nem társulnak jó filmek vagy jó sorozatok. Nem tudom, hogy Winsletet a jó ízlése hagyta cserben, rossz ügynökhöz került vagy épp csak majdnem egy teljes évtizeden át pechje volt, de 2012 és 2020 között egyetlen igazán jó filmet (Steve Jobs) sikerült produkálnia, és abban is csak mellékszereplő volt.

Persze azt, hogy ő továbbra is kiváló színész, meg tudta mutatni párszor (Ammonite, Nyárutó, Wonder Wheel – Az óriáskerék), de a játéka körüli filmek sosem tudtak felnőni az általa nyújtott szinthez. Nyolc év elég hosszú idő ahhoz, hogy valaki sok rossz vagy középszerű filmmel elkezdjen veszíteni a népszerűségéből, így itt volt már az ideje, hogy Winslet összeszedje magát. Ahogy sokaknak (például Nicole Kidmannek) a szakmában, neki is egy minisorozat hozhatja el a megváltást: az HBO Easttowni rejtélyek című sorozatában nemcsak Winslet nyújt kiemelkedő teljesítményt, hanem a köré felépülő széria is elképesztően jó lett. Eddig legalábbis biztosan ez az év sorozata, bár hosszú még az év.

Kate Winslet az Easttowni rejtélyekben (fotó: HBO GO)

Kate Winslet az Easttowni rejtélyekben (Fotó: HBO GO)

Hiúság? Nuku

A nemek közti egyenlőség sokáig színészek és színésznők között sem létezett, és ez alatt nemcsak arra gondolok, hogy a színészek rendre több pénzt vittek haza a színésznőknél. Ha nem kimondottan gonosz szerepről volt szó, a színésznők esetében nagyon sokáig meghatározó volt, hogy főszereplőként a karaktereik a történetekben szerethetők legyenek, ez a kívánalom pedig erősen korlátozta a színészi lehetőségeiket. Mára szerencsére eljutottunk oda, hogy a szerethetőség már nem automatikus kívánalom a színésznőkkel szemben a történetmesélésben, és ezt most Kate Winslet maximálisan kihasználja. Az általa játszott Mare Sheehan például igen baráti viszonyt ápol az alkohollal, nem bízik az emberekben, féltékeny a volt férje új, az övénél sikeresebb életére, cinikus, önző és a célja érdekében a szemétségektől sem visszariadó rendőr. Abból is látszik, hogy a színésznő a hiúságot hírből sem ismeri, hogy a sorozatban nagyrészt előnytelenül öltözködik, az első epizód nagy részét pedig konkrétan végigbicegi, miután a karakterének megsérül a lába.

Ha már az első részt említem: az Easttowni rejtélyek általam fellelt egyetlen nagyobb hibája, hogy nagyon lassan indul be. Bár a központi szálat egy kamaszkorú édesanya meggyilkolása és a körülötte folyó nyomozás adja, ez nem történik meg egészen az első rész végéig, így egy teljes epizódot eltöltünk azzal, hogy megismerjük egy kissé szürke amerikai kisváros lakóit anélkül, hogy tudnánk, ők miért fontosak nekünk. Persze ez a kisvárosi tabló sem érdektelen, de a kissé céltalannak tűnő elbeszélés az elején egyes nézőket elriaszthat a sorozattól. Azt mondom, érdemes kitartani, a másodiktól minden sokkal jobb lesz.

Öngyilkosságok a családban

Az Easttowni rejtélyek persze nem találja fel a spanyolviaszt, hiszen láttunk már sötét kisvárosi bűnügyeket nehéz életű nyomozók főszereplésével, de ez a sorozat nagyon jól hozza az arányokat a krimi szál és a városi tabló között, sőt egy idő után arra is rájövünk, hogy valójában mindezek csak az apropót szolgáltatják ahhoz, hogy Kate Winsletnek köszönhetően egy egészen lenyűgöző karaktertanulmányt nézzünk végig.

Kate Winslet a sorozatbéli unokájával (fotó: HBO GO)

Kate Winslet a sorozatbéli unokájával (Fotó: HBO GO)

Nagyon ritkán látni annyira összetett jellemű, ellentmondásokkal teli karaktert még a tévésorozatokban is, mint az Easttowni rejtélyek Mare Sheehanje. Bár az előélete teli van iszonyú drámákkal, ezeket a sorozat sosem hangsúlyozza túl, olykor szinte csak mellékesen tudunk meg kulcsfontosságúnak tűnő információkat róla, és szép lassan realizálódik előttünk, hogy gyilkosság és fura kisvárosi arcok ide vagy oda, ez a sorozat elsősorban egy olyan nőt mutat be nekünk, aki a maga módján próbál megbirkózni azzal, hogy a családjában már generációk óta szedi áldozatait a szuicid hajlam, ő pedig szinte beleőrül abba, hogy megakadályozza azt, hogy az unokáját (igen, Winslet egy nagymamát játszik) is utolérje. Egy amerikai kritika úgy jellemezte a sorozatot, mintha a True Detective első évada találkozna a Manchester by the Sea-vel (A régi város a magyar címe, de képtelen vagyok megszokni), és ennél találóbban én sem tudnám körbeírni, milyen élmény vár azokra, akik belekezdenek az Easttowni rejtélyekbe. A nyomozás izgalmas és valóban kiszámíthatatlan (legalábbis az első öt epizód alapján, amit az HBO a sajtó képviselőinek átküldött), volt olyan része, ami A bárányok hallgatnak legjobb pillanatait juttatta eszembe, a karakterdráma pedig időnként olyan sötét és mély, hogy már-már a streamingszolgáltató tavalyi csúcssorozatára, az Ez minden, amit tudok-ra emlékeztet. Ugyanakkor végig ott lapul a furcsa, sötét humor is az epizódokban, ami teljesen egyedivé varázsolja a sorozatot. Az Easttowni rejtélyek a legjobb dolog, amit mostanában a tévében nézhetsz, Kate Winslet pedig egy igazi csoda.

Az Easttowni rejtélyek első epizódja április 19-től látható az HBO GO kínálatában.

További izgalmas sorozatokat keresel?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top