nlc.hu
Szabadidő
Csúszik a mozihálózat nyitása

Nyitási mizéria: sok vendégről kell lemondania azoknak a helyeknek, ahova jellemzően tinik járnak

Nincs célközönség, emiatt még tolódik a mozihálózat nyitása is.
mozi

Ha egyikük nem mehet be, a többiek szolidaritásból kint maradnak – furcsa helyzeteket szül a védettségi kártya hiánya az RTL Híradónak nyilatkozó vendéglátósok és szolgáltatók szerint. Két hete lehetnek nyitva, de sok vendégről kell lemondania azoknak a helyeknek is, ahova jellemzően tinédzserek járnak.

Az oltatlan tinik járnak most rosszul, akik csapatostul, önállóan csavarognának egyet, akár az állatkertben, akár csak a nagyobb mozikban. Ők ugyanis csak akkor mehetnek be ezekre a helyekre, ha egy olyan kíséri őket, aki védettségi kártyával rendelkezik.

Ez egy 6-8 éves gyerek esetében nem probléma, mert ők a családi filmre valószínűleg a szüleikkel jönnek, viszont a 12 feletti korosztály biztos, hogy nem az anyukájával vagy az apukájával szeretne mozizni” – nyilatkozta Buda Andrea, a Cinema City PR és kommunikációs igazgatója. Vagyis éppen a célközönség hiánya miatt nem tudják, mikor érdemes kinyitni a mozitermeket.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Olvass még a védettségi igazolvány előnyeiről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top