Vannak, akik a bonbont szeretik, mások a gumicukor mellett teszik le a voksukat. Igazából teljesen lényegtelen, mert akármelyiket választjuk, ha elkap minket a falánkság, akkor mindkettő után sírva állunk a mérlegre. Ám van még valami közös ezekben a desszertekben, vagy édességekben: az, hogy a meglepetés erejével hatnak. Nem tudjuk, hogy éppen kávés, vagy likőrös finomságot választunk a színes dobozból, ahogyan az is meglepetés, hogy banános, narancsos, vagy kólaízű gumicukrot húzunk ki a zacskóból.
Na, pontosan ilyen Rényi Ádám Osztálytalálkozó című kötete. Már persze nem abban az értelemben, hogy ez egy olyan könyv, amit olvasva a csípőbőségünk is növekedni fog, ez maximum akkor történik meg, ha két zacskó csipszet is majszolunk olvasás közben. A kommunikációs szakember novelláskötete, akinek írásaival korábban az oldalunkon is találkozhattatok, olyan, mint egy doboznyi bonbon, tele meglepetéssel. Rényi nemcsak érzi a műfajt, de mesterien is bánik vele. Novellái pont annyira hosszúak, amíg a Béke tértől elvillamosozunk a Lehel téri piacig, és a csattanó minden esetben ott vár ránk az fejezet utolsó oldalán. Olyan csattanók ezek, amelyeket olvasván az ember vagy hangosan felnevet, vagy a homlokára csap, esetleg elönti a szomorúság, a tenni akarás, a lényeg, hogy nem hagy minket reakció nélkül.
Rényi Ádám: Osztálytalálkozó
Ha már a bonbonoknál tartunk, nagyon népszerűek mostanában azok a finomságok, amelyek kézzel készülnek, ilyen-olyan cicomás díszítéssel vannak ellátva, és már-már félünk beleharapni, olyan fenségesen néznek ki. Én így éreztem magam az Osztálytalálkozó olvasása közben. Féltem haladni vele, nem akartam, hogy vége legyen az apró, felnőtt „meséknek”. És a szerző pont úgy játszott a szavakkal egy-egy novella írása közben, mint a kézműves bonbonkészítő a csokoládéval a cukrászműhelyében. Nemcsak azt érezzük olvasás közben, hogy ott ülünk, annak a balatonfüredi hotelnek az egyik szobájában, ahol az egyik novella játszódik, hanem azt is, hogy az író mennyire jól ismer minket, vagy valakit az életünkből.
Amiért én mégis annyira megszerettem ezt a könyvet, az a tükör, amit elénk tár. Személyes kedvencem lett az Instagram szülte influenszerpár története. Ahol a strasszkövekkel kirakott körmű #lovecouple hölgy tagjának életében váratlan fordulat következik be. Ezt pedig finom szólva is érdekesen kezeli korunk Rómeója és Júliája, akik lájkokban, és #pr, #szerelem szavakban mérik a boldogságot. De erősen ajánlom a Jelentéktelen eset című fejezetet is, amelynek olvasása közben a gyomrom végig görcsbe volt, és azt éreztem, hogy fel kell hívnom azokat a barátaimat, akikről úgy érzem, hogy a kifelé sugárzott magabiztosságuk mögött inkább sötét kilátástalanság áll….
És itt bizony megállok a meséléssel, hiszen érkeznének a csattanók. Mint a bonbonban rejlő meglepetések. De ezt már mondtam.
