nlc.hu
Szabadidő

Andre Aciman új könyve sokat tanít

André Aciman új regénye arra is rámutat, milyen sok álarcunk van saját magunk elfedésére

Önmagunk felfedezéséről, az emberi kapcsolatok építő és romboló erejéről és a szerzőről, André Acimanról is szól a Harvard tér.

Nyílt nap a Harvard campusán. Egy apa gesztikulálva és túláradó lelkesedéssel magyaráz a fiának: azokról az időkről mesél, amiket itt töltött el, és szíve szerint bármikor újraélne. Az épületen kívül megmutat minden helyet, ahol zajlott az akkori élete: az Oxford, a Ware utcát, a Lowell házat, a kedvenc borbélyát a Dunster utcában, sőt még azt az épületet is, amelyben az apró lakását bérelte. És amelynek tükrözött mása volt az a 42. lakás, ahol az a lebarnult vállú lány lakott…

Hiába azonban a sok színes emlék, izgatottsága nem ragad rá a fiatalabb kiadására, hacsak az irritált idegességet nem tartjuk annak. Sőt, a fiú arra kéri a szenvedélyesen nosztalgiázó apját, aki állítja, hogy élete legjobb éveit töltötte itt, hogy hagyják ott a nyílt napot, őt igazából nem érdekli annyira ez az egész.

Mármint a Harvard, és mindaz, ami azzal jár, ha az ember az egyetem diákjának tudhatja magát.

Majd megkérdezi az apjától, hogy „te tényleg szerettél itt?”, a férfi pedig némi habozás arra jut, hogy igazából csak utólag tudta értékelni a Harvardon töltött éveket.

Nagyjából így indul André Aciman regénye, amely 1977 fülledt nyarán játszódik Cambridge-ben, amikor a város épületei közé szinte beszorult a rekkenő hőség. A könyv meg nem nevezett, egyiptomi származású főszereplőjének (a fentebb áradozó apa fiatalkori énje), elbeszélésein keresztül ismerjük meg egy nyár történéseit. És még sok minden mást.

Naptej, gin, tetőterasz: nihil a Harvard szomszédságában

A Szólíts a neveden, a Találj rám!, a Nyolc fehér éjszaka világhírű amerikai írójának legújabb regénye ennek az egyiptomi zsidó fiúnak és egy arab taxisofőrnek a kapcsolatáról szól – és arról, hogy kettejük viszonya hogyan változtatja meg a Harvardon tanuló srác életét. Meg egy kicsit arról is. hogy vajon képesek vagyunk-e felismerni, amikor mi vagyunk a kirakós egyik oda nem illő darabja, és tenni érte, hogy valahol, akár máshol, de klappoljunk.

A doktorandusz hasonló cipőben jár, hiába a Harvard diákja, mégis azzal az érzéssel küzd, hogy nem oda való. Sehogy sem tud beilleszkedni a környezetébe, és nem tud kapcsolódni a társaihoz sem, akik zömében kiváló egzisztenciából érkező európai fiatalok. Ők a nyarat otthon vagy valamelyik trópusi szigeten töltik, és magától értetődőnek veszik az életet, amibe beleszülettek.

A névtelen, egyiptomi bevándorlónknak marad a nihil, a naptej illatú tetőterasz, a kölcsönzött könyvek olvasgatása és a szomszéd lányok stírölése. Na meg az önsajnálat.

Bár hősünk naphosszat csak sütkérezik, és úgy tesz, mint akinek semmi dolga, belülről egyre inkább feszíti a tudat, hogy fel kellene kötni a gatyát a következő szemeszterre, feltéve, ha továbbra is a Harvard diákja szeretne maradni.

André Aciman új regénye arra is rámutat, milyen sok álarcunk van saját magunk elfedésére

Harvard tér, Cambridge, 1977 (Fotó: Barbara Alper/Getty Images)

Márpedig tudja, hogy ez az egyetemi lehetőség életének nagy valutája, amit jó befektetőként később beválthat egy kényelmes életre.

Ám a professzorok kezdeti, egzotikus kedvence az előző évben nem úgy teljesített, ahogy azt a hozzá hasonló ösztöndíjasoktól elvárták. Angolnaként lavírozott a tantárgyak, tanárok és diákok között, miközben egyre távolabb került mindenkitől, beleértve saját magát is. 

Hétköznap reggelenként szerettem kibámulni az ablakon, és nézni, elmennek otthonról. Az életük tökéletesen kerek volt. Az enyémre a »Körülírhatatlan hontalanság« címke került”

– morfondírozik egy átnapozott nap után arról, mit is érez, és e hontalanság érzése mentén épül, alakul a nyári történet.

A nagyhangú arab taxisofőrrel az egyik törzshelyén, a Cafe Algiers nevű kávézóban ismerkednek meg.

Ő Kalas, a tunéziai harmincas, aki fennhangon kritizál mindent, ami amerikai, erstaznak nevezve az amcsi nőket, ételeket, zenét, miközben ő saját maga is élvezetét leli bennük. Ám ezt sose vallaná be magának,  nemhogy másoknak, ahogy azt sem, hogy a hangos fröcsögéssel csak védi magát a csalódástól, hiszen zöldkártya nélkül kockázatos megszeretni azt a helyet, ahonnan az embert bármelyik pillanatban kitoloncolhatják. 

A taxisofőr egyébként egy tipikus predátor 

Karaktere sokunknak ismerős lehet: ő az a meg nem értett, általában sokat olvasott, művelt, rendszerint szexi férfi, aki mindig másokat, a rendszert, a körülményeket okolja amiatt, hogy nem jutott egyről a kettőre.

Aki annyira ejt mindenre, hogy kicsit úgy néz ki, mint egy hajléktalan, egy, a valódi érzelmektől rettegő predátor, aki nonstop hadban áll a világgal, és folyton vadássza a nőket.

Kalas a típusának megfelelően, természetesen mindig mindent jobban tud másoknál, ismeri a pszichológusok szakzsargonjait, tudja, hogyan kell a másikat megnyitni, feltörni, leuralni. Jó emberismerő, tényleg látja az embereket a saját valóságukban, hazudjanak azok bármit is magukról, ám a legnagyobb vesztére saját magával szemben süket és vak marad. Az ilyen férfiak körül mindig változnak a barátok, és persze a nők, így körülötte is. A legtöbbjük egy idő után vagy nem bírja tovább a sértegetéseit, vagy elkezdik felismerni, hogyha vele tartanak, maguk is térdig merülnek a lelki és az egzisztenciális posványban.

„Minden a show része volt, és ezt mindenkit tudta is, és mindenki behódolt neki. Az identitás mint performansz, a Café Mouffetard jóvoltából” – mesél róla a névtelen főszereplő, aki saját maga is a férfi hatása alá kerül. Mint mindenki más a környezetében. 

És neked milyen az álarcod? Vagy több is van belőle?

Aciman, ahogy az előző írásaiban, úgy ebben a könyvében is a különféle kultúrák találkozását és az emberi kapcsolatok törékenységét, az identitás kialakulásának folyamatát boncolgatja.

A két szereplő karakterén keresztül rámutat arra is, mennyi módon próbálunk meg másoknak, a világnak, az adott környezetünknek megfelelni. Álcákkal, szerepekkel, önámításokkal, hazugságokkal és bántásokkal.

Gyógyírt keresve a sehova sem tartozás érzésére.

A szerző saját maga is tudja, milyen az, amikor nincs egyetlen, mélybe ereszkedő gyökér, amibe kapaszkodni lehet, hiszen a főszereplőhöz hasonlóan ő is Alexandriában született, az egyik legfontosabb többnyelvű, -vallású kulturális központjában. Családjának szövőgyára volt, jómódban és intellektuális gazdagságban éltek. A szülei szefárd zsidók voltak, de a családban akadtak olasz és török felmenők is. Többnyelvűként nevelkedett, otthon egymás közt franciául beszéltek, de tudtak ezenfelül olaszul, latinul, görögül és arabul.

A gyökértelenség érzését is ismeri, Aciman több interjúban is panaszkodott arról, hogy a többnyelvűsége miatt nincs igazából anyanyelve.*

André Aciman új regénye arra is rámutat, milyen sok álarcunk van saját magunk elfedésére

André Aciman (Fotó: Leonardo Cendamo/Getty Images)

Később nekik is hátra kellett hagyni az otthonukat, amikor az Egyiptom és Izrael közötti feszült helyzet miatt a zsidók helyzete ellehetetlenült a városban. Miután apja olasz állampolgárságot vásárolt a család számára, Aciman édesanyjával és testvérével menekültként Rómába költözött, apja pedig Párizsba utazott, 1968-ban pedig New Yorkba költöznek.

Aciman 1973-ban a Harvard diákja lett, ő  is irodalmat tanult, majd oktatott. Pont mint a könyv névtelen főszereplője.

Kicsit a mindent jobban tudó Kalasban is felfedezhetjük az írót, aki kritikusai szerint nem bírja ki, hogy a különböző utalásokkal ne fitogtassa a könyveiben a széleskörű műveltségét, tudását. Ebben a könyvben ez bőven elfér, hiszen mégiscsak a Harvardhoz tartozó, a Harvardra vágyók miliőjének a hangulatát igyekezett megidézni.

Egy barátság, két nagyon eltérő élet

A Kalasnak becézett, nőket faló taxisofőrnek a harvardi diák sem tud ellenállni, és egyre több időt tölt vele. Kalas, bár igen rátelepedő személyiség, az állandó dühével, a nőkkel kapcsolatos kéretlen tanácsaival, és folytonos véleményezésével azért sokat tanít a fiúnak.

Sőt, ha nem is direkt módon, de tükröt tart neki.

A korántsem annyira izgalmas személyiségű, és kicsit hajlékony gerincű fiú egy ponton kénytelen magának feltenni fontos kérdéseket. Például azt, hogyan látja magát, miket érez a gyökereire emlékeztető Kalas és az odafigyelést színlelő, drága borokkal koccintó professzorok közelében, akik mosollyal az arcukon, simán lerázzák magukról, ha kínosnak találják a jelenlétét? Hogyan viszonyul magához, mint férfihoz és mint emberhez?

Az arabok között berber volt, a franciák között arab, az övéi között senki, ahogy én zsidó voltam az arabok között, egyiptomi a külföldiek között, meg idegen a fehér, angolszász protestánsok között, tudatlan pedellus, aki be akar kerülni a lacrosse- vagy a pólócsapatba. Mindent gyűlöltem az Atlanti-óceánnak ezen az oldalán. De ha jól belegondoltam, a másik oldalán is gyűlöltem mindent. 

Minél több időt tölt Kalassal, annál inkább ráeszmél, hogy két életet él: egyet a Harvardon, egy burokban, a tudományok, a lehetőségek, a befolyásos emberek világában, ahol olykor kényelmetlennek érzi a származását és persze a csóróságát. A másik valósága pedig a Kalassal töltött idősíkban történik, vele bárokat és a kávézókat járnak, olcsó csirkeszárnnyal tömik magukat, intim pillanatokról számolnak be egymásnak, nőkkel ismerkednek vagy meztelenül fürdenek a Walden-tóban. Egy olyan közegben lavíroznak otthonosan, ahol természetes, hogy csak apró csörög a zsebedben.

André Aciman új regénye arra is rámutat, milyen sok álarcunk van saját magunk elfedésére

André Aciman: Harvard tér

Aztán elkezdődik a tanév, és ahogy újra átlépi a Harvard küszöbét, elkezdi szégyellni Kalas társaságát, észrevétlenül, de biztosan realizálódik benne, hogy e két párhuzamos világban nem tud egyszerre élni, és egyértelművé válik számára az is, hogy melyiket fogja hátrahagyni. Közelebb jut önmagához, de közben elárulja a férfit, akit a barátjának mond. 

„Ki vagyok én? Hány maszkot vehetek fel egy időben? Ki vagyok, amikor nem nézek oda? Egy alaktalan lény, aki készen áll arra, hogy olyan formát öltsön, amilyennek  akarják? Vagy azzal, hogy ilyen könnyen belenyugszom mindenbe, már előre kárpótolok mindenkit, aki megbízik ebben az arcban, de én kivétel nélkül elárultam?”

– fogalmazza meg kérdéseit, azokat a kérdéseket, amelyeket mindannyiunknak fel kellene tenni életünk bizonyos szakaszaiban. Hiszen mindannyian játszunk, szerepeket öltünk, akár hazudunk, vagy mást mondunk, mit amit gondolunk. Olykor. Normák, mások által kitalált szabályok miatt, a saját elfogadtatásunk érdekében, vagy csak hogy békén hagyjanak minket. 

A baj ott kezdődik, amikor már túl sok a szerep, túl sok a máz, és nem nagyon ismerjük azt az embert, akit a tükörben látunk.

Olvass jó könyveket!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése