nlc.hu
Szabadidő

Kritika a Jóbarátok: Újra együttről

Jóbarátok: Újra együtt – Megöregedtek, de ez a hat ember még ma is csodálatos együtt

Szégyentelen nosztalgiaparádé a Jóbarátok: Újra együtt, de nem is ígértek mást. A rajongóknak ez a reunion egy százperces, megható csoda: ők hatan még ma is egy csettintésre alakulnak át régi, imádott karaktereikké, a színfalak mögüli történeteik pedig csodálatosak, és a Büdös macska is elhangzik egy duettben Lady Gagával.

Lassan itt az ideje megbarátkozni a gondolattal, hogy soha többé nem lesz folytatása a Jóbarátoknak. Sem sorozatként, sem pedig filmként nem láthatjuk őket viszont. A legközelebb talán most, a Jóbarátok: Újra együtt száz perce alatt juthatunk a régi élmények újraéléséhez, és ahhoz, hogy ha a karakterek sorsának nem is, az őket alakító színészek életének volt és van is folytatása, és ebből egy kis ízelítőt kaphatunk ennek a régóta szervezett reunionnak köszönhetően. Igazából az már majdnem mindegy is, hogy ez a Jóbarátok-osztálytalálkozó kizárólag csúnya, anyagi okokból, számításból jött létre. Mármint nem (főképp) a színészek, hanem az HBO Max oldaláról, akik az Amerikában tavaly frissen elindult streamingszolgáltatásuk szekerét kívánták megtolni ezzel az újraegyesítéssel, meg persze ezen keresztül az emberek eszébe juttatni, hogy amennyiben újra akarják nézni a kedvenc epizódjaikat, akkor ne feledjék, hogy jelenleg mindegyik megtalálható az HBO kínálatában. Ennek is köszönhető, hogy a sorozat körül az elmúlt tizenhét évben felmerülő zűrös kérdések (minden főszereplő fehér, egy lehetetlenül nagy New York-i lakásban élnek satöbbi) itt szóba se kerülnek, hiszen itt a cukiskodás, és az egymás viszontlátásának öröme a cél. Ebbe nem fér bele a kritikai attitűd, de a jó hír az, hogy ezt nem is várja el tőlük senki. Aki a Jóbarátok: Újra együttre kapcsol, az kétségtelenül nosztalgiázni szeretne, mosolyt, kacajt és könnyfakasztást vár, és ez a reunion képes arra, hogy ezt megadja a rajongóknak.

A nosztalgia-koncepció

A Jóbarátok: Újra együtt több részből tevődik össze. Láthatjuk, ahogy a hat színész újra bejárja a klasszikus díszleteket (a csúcspont egyértelműen az, amikor LeBlanc és Perry ismét belehuppan a kedvenc foteljeikbe), megnézhetjük a viszontlátás pillanatának örömét, láthatjuk, ahogy a díszletben ülve beszélgetnek a régi, szép időkről vagy éppen egy kvízt játszanak egymással, ahol azt mérik fel, melyikük emlékszik jobban a sorozat történéseire, esetleg egy asztalnál ülve a szövegkönyvből klasszikus Jóbarátok jeleneteket olvasnak fel, amiket megszakítanak az eredeti jelenet bejátszásával, hogy lássuk: milyen szégyentelenül jól megy nekik a dolog még ma is. Ezenfelül pedig van egy élő közönség előtt, James Corden műsorvezető segítségével felvett talkshow-rész, ahol a showman és a közönség kérdéseire válaszolgatnak, mindezt pedig különböző bejátszások szakítják meg, ahol ismert sztárok (David Beckham, Kit Harington vagy épp Malala Yousafzai) és az utca emberei mesélnek arról, mit is jelent számukra a Jóbarátok. Ezenfelül kapunk még néhány show-elemet (Jóbarátok-divatbemutató vagy a Büdös macska eléneklése Lady Gagával), és a Jóbarátok alkotói és vezető írói is sztorizgatnak a kezdetekről és a befejezésről, időnként pedig betoppan egy-egy ismert vendégszereplő a sorozatból egy beköszönés erejéig.

Jóbarátok: Újra együtt - Megnéztük és kritizáljuk

Lisa Kudrow és Lady Gaga (Fotó: HBO Max)

Öregedtek, de a varázslat maradt

A reunion leforgatását a Covid idején leginkább az akadályozta, hogy a járványhelyzet miatt sokáig nem tudták élő közönség előtt rögzíteni a nagy találkozást. Ez csak azért furcsa, mert ezúttal pont az élő közönség az, ami a legkevesebbet tesz hozzá az élményhez. Mivel nem az egész reuniont előttük rögzítették, kizárólag a James Corden vezetésével készült talkshow-részt, így nem igazán értjük, miért kellett emiatt többször is tologatni a forgatást: igazából nélkülük is működőképes lett volna az élmény. Sőt, ami azt illeti, az Újra együtt olyankor a legvarázslatosabb, amikor hagyják, hogy ez a hat ember találkozzon, együtt lélegezzen, beszélgessen, nosztalgiázzon vagy játsszon, netán felelevenítsék együtt a régi, híres epizódok jeleneteit (például újra felolvassák azt a jelenetet, amikor a pucér pasi ablakából a többiek kiszúrják, hogy Monica és Chandler együtt vannak) egy asztalnál ülve. Ilyenkor érződik, hogy ők hatan nemcsak színészek, akik elvégezték a dolgukat, hanem hat olyan ember, akik annyira megtalálták egymással a közös hangot, hogy még most, tizenhét évvel az utolsó epizód után is egy pillanat alatt bújnak bele a karakterük bőrébe, és még ma is jól áll nekik. Lisa Kudrow például már-már sportot űz abból, hogy váratlanul, ha csak pillanatokra is, de átalakul Phoebe-vé, és ezt mindig olyan jó ízléssel és ütemérzékkel teszi, hogy le a kalappal. Ezek a karakterek ugyan nem egyenlők az őket játszó színészekkel, mégis nagyon önazonosak, ezért is működik még ma is annyira a kémia köztük, és ugyan az első öt percben még valószínűleg te is azt fogod nézni, hogy Matt LeBlanc mennyire meghízott, Matthew Perry mennyire bácsis lett és melyik lány mennyit hagyhatott a plasztikai sebész zsebében az elmúlt évtized során, de ez a hatás pillanatok alatt elmúlik, és az átalakulásuk hibátlan: 17 év után is Rosst, Monicát, Rachelt, Chandlert, Phoebe-t és Joey-t láthatjuk magunk előtt, és ez adja a Jóbarátok: Újra együtt legfőbb varázsát.

A nagy leleplezés

A beszélgetések közben olyan színfalak mögötti titkok derülnek ki, hogy például hová írogatta fel magának a díszletben a szövegeit Courteney Cox, melyik jelenet közben ficamította ki a vállát Matt LeBlanc vagy miért volt mindig a színészeknek és a stábnak is útban egy gerenda a konyhában, sőt azt is elmondják, miért csak egy hajszálon múlott, hogy Jennifer Aniston és Matthew Perry végül szerepelhetett a sorozatban. Ennél szaftosabb részeket is megosztanak velünk. (a következő alcímig SPOILER!) Például mostanáig egyáltalán nem volt köztudott, hogy a sorozat forgatásának elején David Schwimmer és Jennifer Aniston valóban vonzódtak egymáshoz, és amikor szikrázott köztük a levegő a sorozatban, az nemcsak annak volt köszönhető, hogy ők ketten kiváló színészek, hanem annak is, hogy valóban tetszettek egymásnak. Ennek ellenére sosem jöttek össze és csak a díszletben, kamerák előtt csókolóztak, ugyanis az időzítés mindig rossz volt: vagy Anistonnak volt éppen valakije, vagy Schwimmernek, és amikorra mindketten szabaddá váltak, addigra a vonzalmuk barátsággá szelídült. Ezzel persze a többi Jóbarátok-színész is tisztában volt, de sosem beszéltek róla – ha hihetünk nekik, akkor most, ebben a műsorban beszélgetnek a témáról először –, és nagyon örültek neki, hogy végül a vonzalom nem fejlődött kapcsolattá. Ha ugyanis megszületett volna a románc, és netán csúnya véget ér, az könnyen idő előtt véget vethetett volna a Jóbarátoknak is, és ma nem egy tíz évadot megélt, közel tökéletes sitcom-klasszikusról beszélnénk, hanem egy sorozatról, ami idő előtt véget ért.

Jóbarátok: Újra együtt - Megnéztük és kritizáljuk

Fotó: HBO Max

A jó és a rossz sztárvendégek

A Jóbarátok híres volt arról, hogy majdnem minden részre jutott egy híres sztárvendég, és ugyan végig a hat barátra épült, idővel lettek gyakran visszatérő, kedvenc mellékszereplőink is, és belőlük is kapunk egy csokorral. A Rachel tesóját alakító Reese Witherspoon ugyan csak egy bejátszásban beszél, de például Tom Selleck – aki máig szenzációsan tartja magát – meglátogatja a szereplőket a híres díszletek között, és viszontláthatjuk az alsó szomszédot, Joey kézikertestvérét, valamint Janice-t, Gunthert és a Geller szülőket is. Sajnos a százperces játékidőnek azért akadnak korlátai: amikor a vendégek megjelennek, talán Janice kivételével szinte sosem jut idő többre annál, hogy megmutassák magukat, üdvözöljék a főszereplőket, majd egy-két mondatban elmondják, milyen csodálatos élmény volt a sorozat, és már mennek is tovább, pedig belőlük azért többet is el bírtunk volna viselni.

Ez a rohanás leginkább azért fájdalmas, mert közben a játékidőbe sikerül besuvasztani egy csomó ismert embert (David Beckham, Kit Harington, Malala, Mindy Kaling vagy épp a dél-koreai BTS fiúbanda…), akik arról beszélnek, hogy miért jelent nekik olyan sokat a Jóbarátok, és ezekre a részekre nem tudok mást mondani, minthogy időhúzás a javából, és pont azoktól veszik el az időt, akik a legjobban érdekelnek minket: a sorozat igazi alkotóitól és szereplőitől. Érződik, hogy az HBO Max az ismert, menő mai sztárok segítségével próbálja azt sugallni, hogy a Jóbarátok még ma is a csúcs, de a helyzet az, hogy ez a sorozat nem szorul rá az efféle segítségre. Ők anélkül is szupermenők még ma is, hogy egy Trónok harca-szereplő dicsérné őket, és senki szemében nem lesz érdekesebb a Jóbarátok attól, hogy David Beckham elmondja, melyik a kedvenc epizódja. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden sztárvendég felesleges volna: Lisa Kudrow Büdös macska-duettje Lady Gagával például egészen jópofa, és a Jóbarátok fashion show-nak is vannak vicces pillanatai.

A második búcsú

A Jóbarátok: Újra együtt bizonyára kiugró sikert jelent majd az HBO Max számára, aki azonban azt várja, hogy az alkotók ettől vérszemet kapnak, és majd valahogy mégis folytatni fogják a sorozatot, annak nem szolgálhatok túl jó hírekkel. A showrunnerek, David Crane és Marta Kaufmann, valamint a színészek is elmondják, hogy a Jóbarátok legendájához az is hozzájárult, hogy tökéletesen ért véget, minden szereplő megkapta a maga kis happy endjét, és ahhoz, hogy esély legyen a folytatásra, ezeket a happy endeket kellene szétverniük, ehhez pedig semmi kedvük. Ráadásul a sorozat egy olyan életszakaszt mutat be a huszonéves/kora harmincas fiatalok életében, amikor az ember számára a legjobb barátok jelentik a családot, és amikor egy idő után valódi családot alapítanak, a barátok már értelemszerűen kicsit hátrébb kerülnek a fontossági sorrendben. A tizedik évad végén láthattuk, hogy ráléptek a családalapítás útjára, és ma már csak borzasztó nyögvenyelősen lehetne ezeket a karaktereket valahogy egy tető alá hozni, ehhez pedig sem jó ötletük, sem kedvük nincsen. És azt kell mondanom, hogy igazuk van.

Egy kicsit tartottam is attól, amikor először hallottam a Jóbarátok visszatéréséről, hogy folytatódni fog a sztori, és nagy kő esett le a szívemről, amikor kiderült, hogy ez csak egy osztálytalálkozó, nem pedig igazi visszatérés. A legközelebb a folytatáshoz akkor jutunk, amikor James Corden megkérdezi a színészeket, szerintük hogyan élnek most a karaktereik, és erre mind válaszolnak, ám meglehetősen unalmas válaszokat adnak. Ez is jelzi, hogy ne várjunk arra, hogy valaha is folytatódjon a Jóbarátok, inkább örüljünk annak, hogy David Schwimmer, Courteney Cox, Jennifer Aniston, Matthew Perry, Lisa Kudrow és Matt LeBlanc annak idején adott nekünk egy közel tökéletes, akárhány alkalommal újranézhető sorozatot, az Újra együttben pedig élvezzük ki azt, hogy még egyszer – valószínűleg utoljára – együtt láthattuk ezt a hat fantasztikus komikust. A reunion ráadásul eléri, hogy még egyszer átéljük a búcsúzás fájdalmát: amikor vége, kicsit olyan érzés lesz úrrá rajtunk, mint annak idején, amikor a sorozat véget ért, és szem nem marad szárazon. Tudjuk, hogy ennyi volt és ideje továbblépni. Az Újra együtt egy váratlan, jól eső, léleksimogató ajándék, de most már tényleg nincs tovább. Ez a végső búcsú.

A Jóbarátok: Újra együtt Magyarországon az HBO GO kínálatában látható jelenleg eredeti nyelven és magyar felirattal, de később készül majd hozzá magyar szinkron is a klasszikus szinkronszínészek közreműködősével.

Még több Jóbarátok az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése