Amióta legutóbb beszéltünk veletek, túl voltatok a kalandotok első szakaszán, ami a horvát tengerpartoktól a Karib-szigetekig tartott, és csak terv volt, hogy tavasszal elindultok a Panama-csatorna felé, hogy megnézzétek, mi is van a túloldalon. Mi történt veletek azután, hogy letudtátok az első etapot?
Domonkos: Szerettünk volna március közepén tovább menni a Panama-csatornán át Francia Polinézia felé, be is adtuk a kérvényt, de nem kaptuk meg az engedélyt, a koronavírus miatt. Maradtunk a francia Karib-szigeteken, ahol a szigetek közti közlekedés eleinte egyszerű volt és a megszorítások is elég enyhék voltak: az utcán nem volt kötelező a maszk viselés, de megbetegedés is alig volt. Áprilisban átvitorlázunk a Bahamákra, ez volt az első komolyabb koronavírusos kihívás. Még Saint Martinon csináltattunk tesztet, mert tudtuk, hogy kérni fogják. Amikor megérkeztünk, akkor viszont azt mondták, hogy nem fogadják el, mert több mint öt napos volt, menjünk vissza, és csináltassunk újat. Igen ám, de az út hétnapos, nem nagyon tud rövidebb lenni. Szerencsére sikerült meggyőzni őket, és két-három hétig ott is maradtunk. A Bahamák gyönyörű, én tudtam dolgozni, a gyerekek pedig nagyon sokat fejlődtek, sokat úsztunk, rengeteg különleges állattal találkoztunk.
Amikor megbeszéltük az interjút, Domonkos mesélt arról, hogy mi a módja annak, hogy a Bahamákról eljussatok az Egyesült Államokba, pontosabban Floridába. Egy kisebb bürokratikus rémálomnak tűnt ez számomra akkor. Minden simán ment vagy voltak döccenők?
D: Az Egyesült Államokba vízum helyett magyar állampolgárként ESTA-val lehet belépni, s ennek az igénylése internetes felületen gyorsan megy, 20 perc alatt megkaptuk emailen a pozitív választ. Igen ám, csak van egy olyan kitétel, hogy saját hajóval nem lehet belépni, csak úgy, ha előtte egy kereskedelmi járattal már beutazott az ember az országba. Ezért nem tudtunk megállni az Amerikai Virgin-szigeteken és Puerto Ricóban sem. A terv az volt, hogy Nassauból elrepülök Miamiba, aztán gyorsan vissza a Bahamákra, majd egyedül elindulok hajóval az Egyesült Államokba, a lányok pedig komppal mennek. Csakhogy oda és vissza is kellett tesztet csináltatni, mert a Bahamákon a saját öt napon belüli tesztjüket nem fogadták el. Nem gond, Miamiban csináltattam egy újabb PCR-tesztet, meg is jött időre az eredmény, csak a bahamai hatóságok nem igazolták vissza időben, így a terminálról néztem, ahogy nélkülem száll fel a gép, a család meg hiába vár. Amikor végre visszajutottam, azonnal felszedtük a horgonyt, bő egy nap hajózással eljutottunk oda, ahol a lányok felszállhattak a kompra. Ebben azért volt kockázat, amit nem szeretek, ugyanis nem lehet úgy beutazni az USA-ba, hogy nincs jegyed vissza felé, nekik pedig ugye nem volt, de végül nem lett gond belőle. A megpróbáltatások ezzel nem értek véget, az átkelésen nagy vihar volt, de megvolt az előnye, tudtam spórolni az üzemanyaggal, volt szél. Amikor megérkeztem Miamiba, éjjel egy óra körül, a gyerekek már a mólón aludtak.
És a kalandok után végre mind megpihenhettetek?
D: Nem, a kálváriánk tovább folytatódott, ugyanis az alkalmazáson keresztül, amivel a belépést kell intézni, azt az üzenetet kaptam, hogy azonnal a legközelebbi vámkikötőbe kell mennem. Próbáltam őket telefonon elérni, hogy tényleg hajnali háromkor szeretnének-e minket látni, de persze senki nem vette fel. Az amerikai hatóságokkal nem jó ujjat húzni, az azonnal az azonnal. Saját felelősségemre felengedtem a családot a hajóra, majd elindultuk az éjszaka kellős közepén a csatornarendszeren, megkeresni a kikötőt, ahol el tudjuk intézni a formaságokat. Érkezéskor a világ két legnagyobb óceánjárója között sikerült megközelítenünk a partot, kikötni esélyünk sem volt. Egyszer csak megjelent egy szirénázó rendőrautó. Hatalmas reflektorokkal elkezdtek minket világítani, és felszólítottak, hogy hagyjuk el a területet. Szerencsére sikerült elmagyarázni, miért jöttünk, és délelőtt be is jelentkeztem. Utána pedig végre lett lehetőségünk lazítani egy kicsit, ugyanis az egyik támogatóknak köszönhetően kikötőben állunk a hajóval. Erre régen volt példa, költségtakarékosság miatt mindig horgonyon szoktunk lenni. Pihentető, hogy végre nem hullámzik a víz, hogy bármikor el tudunk menni boltba, és van választék is, és végre meg tudunk rendelni mindent helyben, ami szerepel a hosszú hetek alatt összeírt listákon. Nagyon nehéz szakasz vár ránk, fontos kicsit pihenni, illetve alaposan felkészülni.
Forrás: Bősze Domonkos és Anna
A járványhelyzet miatt folyamatosan változnak az országok közötti utazásokra vonatkozó szabályok, és ahogyan a bahamai vagy a miami történet mutatja, a koronavírus komoly kihívások elé tud benneteket állítani. Nem lehet könnyű így úton lenni.
D: Azt tapasztaljuk, hogy a gyorsan változó törvényeket, szabályozásokat a gyakorlatban nem mindig tudják szó szerint végrehajtani, egyedi döntések is születhetnek, amelyek megoldják ezeket a helyzeteket.
Anna: Az utunk során rengetegszer találkoztunk azzal, hogy amikor érdeklődtünk egy kikötőben, hogy az egyik szigetről hogyan lehet átjutni a másikra, nem igazán tudtak nekünk segíteni, mert percről-percre változnak a szabályok.
D: Európa egyes részein nagyon szigorúan veszik a szabályokat, ehhez voltunk hozzászokva. Egyszer, amikor a lányokat nagyon megviselte a viharos Földközi-tenger, két órára kikötöttünk egy szigeten közel Horvátországhoz, és nem jelentkeztünk be, hiszen ehhez el kellett volna hajózni a partra, és vissza, de abban a helyzetben erre nem volt lehetőség, a gyerekek nagyon rosszul voltak. Később a következő szigethez közeledve megállítottak a hatóságok és pénzbírsággal sújtották a szabálytalanságot. Ehhez képest Martinique-on a Bambusz kávézóban kellett bejelentkezni. A főnök, aki éppen zárni készült, bekapcsolta a 10 éves számítógépet, lökött egyet nyomtatón, hogy az is működjön, kért egy minimális összeget az internet használatért, a papírokra rá sem nézett, elég volt kitölteni egy formanyomtatványt. Állítólag sokan be sem jelentkeznek, és nem kell félni attól, hogy jön a parti őrség. Mi azért próbálunk betartani minden szabályt.
Ha már a szabályok változásáról volt szó, nagyon sok ország kezdett el nyitni, előnyt élvezhetnek azok, akik be vannak oltva.
D: Igen, most már szinte mindenhol kérdezik, hogy kaptunk-e oltást, és minden könnyebben megy, ha valaki be van oltva. Emiatt, és azért, mert ha kórházba kerülnénk, nem tudnánk kifizetni a kezelést, mert az utasbiztosításunk csak két hónapig élt, úgy döntöttünk, mi is beoltatjuk magunkat. Csak egy-két hetet akartunk itt tölteni, mert ha hosszabb ideig maradunk, belecsúszunk a hurrikánszezonba. Végül úgy döntöttünk, bemegyünk egy közeli gyógyszertárba, megkérdezzük, mik a lehetőségek. Azonnal megkaptuk az első adagot, mert volt nekik plusz oltóanyaguk, június elején kapjuk majd a másodikat.
Forrás: Bősze Domonkos és Anna
Hogyan tovább, mik a rövid és hosszú távú tervek?
D: Március óta változtak a szabályok, repülővel már engedélyezett a beutazás Francia Polinéziába, és talán hamarosan a hajókra is kiterjesztik ezt a lehetőséget. Persze ez is egy olyan kockázat, amit nem merünk vállalni, ha elindulunk a Csendes-óceánon. Óriási távolságok vannak a szigetek között és ha nem engednek be az országba, akkor nincs hova menni. De nem engedtük el azért teljesen ezt a tervet, szeretnénk legalább két évet tölteni a Csendes-, illetve két évet az Indiai-óceánon, majd Afrikát délről kerülve Brazília felé hajóznánk és vissza a Karib térségbe. Ami a rövid távú terveket illeti: Miami jó kiinduló pont, és több lehetőség van: akár északra is indulhatunk az USA keleti partja mentén. Mi a másik opció?
D: Most az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy lemegyünk Panamáig, ami már olyan szélességi körön van, ami kívül esik a hurrikánzónán. Itt is vannak szép helyek, például a San Blas szigetek. Persze májusban és júniusban az időjárás miatt a Panama-csatorna felé vezető útvonal nem annyira kényelmes, és nehezítés, hogy a sok kalóztámadás miatt el kell kerülni Nicaraugát és Hondurast. De akár meg lehetne állni Mexikóban is.
Biztosan rengeteg kalandban lesz még részetek, csodálatos dolgokat fogtok látni, de most tekintsünk még egy kicsit vissza a múltba, eddig kinek mi volt a legnagyobb élmény a családból?
A: Az egyik legjobb dolog a tengeren, óceánon való hajózásban., hogy éjszaka ki lehet feküdni a vitorlás tetejére, és onnan lehet nézni a csillagokat. Óriási élmény az, amikor körülvesz a sötétség, visz a szél a vízen, te pedig nézed a csillagokat, nagyon különleges hangulata van.
D: Ami pozitív csalódás volt számomra, az a Bahamák, sokkal több van benne, mint amire számítottam. Ami nagyon hasonló, és amit nagyon szeretnék látni, az a Tuamotu-szigetek Francia-Polinéziában. Vonzanak azok a helyek, amelyek lakatlanok vagy amit csak néhányan laknak, cserébe a tengeri élővilág gyönyörű.
Forrás: Bősze Domonkos és Anna
A: A Bahamákon a gyerekeknek is volt egy meghatározó élménye, amikor kiértünk a fehér homokos tengerpartra, először megálltak, mint amikor az ember szűz havat lát, és nem mer rálépni, hogy egy kicsit tovább élvezhesse az érintetlenségét. De nagyon szeretik azt is, hogy ilyen sok élőlénnyel találkozhatnak, különösen Kati, aki egy kis biológus. Van, hogy őt kérdezzük meg, ha egy állatot nem tudunk beazonosítani. A gyerekek nagyon fogékonyak, az út során sokat tanultak saját tapasztalatból is a környezetről és annak megóvásáról.
D: Egy ilyen beállítottságú gyereknek ez maga a Paradicsom. És mindketten elképesztően kreatívak, nincsenek csillivilli játékaik, de feltalálják magukat. Például hihetetlen, hogy mennyi mindent tudnak alkotni csak ruhacsipeszekből, és ezekben a tárgyakban persze visszaköszön, hogy milyen ingerek érik őket. Nagyon szeretik a szerepjátékokat is, amelyekben szintén megjelennek az élményeik, a hajózás nyilván visszatérő téma, Volt, hogy annyira belefeledkeztek a játékba, hogy ki se akartak jönni a szárazföldre. Vagy említhetném azt is, amikor nagyon szeszélyes volt a víz, ők pedig felfedezték, hogy milyen jó csúszós a hajón a padló, és ahogyan dülöngélt a vitorlás, úgy csúsztak az egyik oldalról a másikra. Persze voltak nehéz pillanatok, az első két-három hónapban volt olyan, amikor azt gondoltuk, nem nekünk való ez az életmód, de azóta sokat csiszolódtunk. A gyerekek otthon is sok munkát adnak a szüleiknek, egy hajón pedig ez plusz kihívásokat jelent. De megoldjuk, sokszor segít átlendülni a nehéz pillanatokon az, hogy tudjuk, már tízszer-hússzor voltunk ilyen helyzetben, és akkor is megoldottuk.
Volt még olyan fontos lecke, amit ez az út adott nektek?
A: Az út előtt is rendelkeztünk bizonyos mértékű rugalmassággal, de volt mit tanulni. Az ember eltervez valamit, és a hajón sokszor teljesen más történik.
D: Nem azért, mert az ember ügyetlen, ez a természetközeli élet egyik sajátossága. Az időjárás kiszámíthatatlan, ugyan vannak előrejelzések, de azok sem százszázalékosan pontosak. De ha leckékről van szó, otthon is sejtettük, hogy sok mindent nekünk kell majd megszerelni, ám így is voltak meglepetések. Amíg otthon voltunk, mindig egy szakembert vagy barátot hívtam, ha valamit meg kellett szerelni, amióta úton vagyunk, azóta például víz- és villanyszerelésből is kiműveltük magunkat, és a műanyagépítés vagy az asztalosság sem idegen terület már a számunkra. Nemcsak azért fontos, hogy az ember meg tudjon szerelni dolgokat, mert van, hogy az óceán közepén nincs kihez fordulni, hanem azért is, mert néha méregdrága másra bízni a feladatot, és olykor sok pénzért nem csinálnak semmit. Amitől most nagyon félek, az az, hogy a nagy vitorlánk elszakadt, és ha nem sikerül megvarratni, hanem azt mondják, hogy ez bizony kuka, akkor bajban leszünk, mert ez most túl drága tétel lenne. Mindeközben pedig nem maradhatunk itt a hurrikánszezonban.
Milyen költségekkel jár még a hajós élet, milyen kiadásaitok vannak?
D: Bár a szó szoros értelmében vett rezsink nincs, hiszen, amihez csak lehet a nap és a szél energiáját használjuk, költségeink, azért így is vannak. Az alapműködésünket meg tudjuk oldani a fizetésemből, de, ha extra dologra van szükség, az ilyen fejlesztéseket főként támogatásokból fedezzük. Nagy segítség számunkra a követők támogatása, jelenleg a honlapunkon keresztül van erre lehetőség. Most például új kamerákra és a hajó akkumulátorainak lítiumra való cserélésére gyűjtünk, A fotók, videók készítésénél, amelyeket a közösségi oldalainkra készítünk, sokszor korlátokba ütközünk az elavult felszereléseink miatt. Hamarosan – a YouTube-csatorna és Patreon oldal indulásával újabb felületeken is lesz erre lehetőség. Ebből szeretnénk a technikai hátteret fejleszteni, hogy tartalmasabb, színesebb videókkal tudjunk jelentkezni. Most mobiltelefonnal készítjük a legtöbb felvételt, de szükségünk lenne egy jó vízalatti kamerára is, hiszen mindketten búvárkodunk, de ezt most nem tudjuk eléggé kihasználni. A drónunkat is szívesen lecserélnénk egy olyanra, amin van fogantyú és a hajóról is könnyen el lehet kapni leszállásnál sérülés nélkül. A mostaninál ez nehézkes, volt már, hogy azt hittem, levágta az ujjamat, mert elkapta a propeller, amikor meg akartam fogni.
Forrás: Bősze Domonkos és Anna
Ami nincs fent a közösségi oldalakon, az nem is történt meg, mondják sokan. Ti miért döntöttetek úgy, hogy több csatornán, vagyis az Instagramon, a Facebookon és hamarosan majd a YouTube-on is megosztjátok az élményeiteket?
D: Magánszemélyként nem vagyunk fent a közösségi oldalakon, de nem akartuk azzal terhelni a barátokat, ismerősöket, hogy mindenkinek küldjük majd a fotókat az utazásról, mert van, akit érdekel, és van, akit nem. Egyszer csak azt vettük észre, idegenek is kezdenek bejelölni, ráadásul a világ minden tájáról. Az elején nagyon fura volt ez, de annyi csodálatos velejárója van, soha nem gondoltam, hogy ilyen szinten tud örömet adni másoknak, ha követni lehet majd az utunkat.
Sok olyan visszajelzés jön, hogy mennyire inspiráló a mi példánk, nem feltétlenül azért, mert valaki hozzánk hasonlóan világkörüli útra akar indulni, csak eddig nem lépte meg, hanem azért, mert volt egy álmunk, és megcsináltuk.
És van egyfajta kölcsönösség, a pozitív visszajelzések nagyon motiválóak tudnak lenni, főleg a nehezebb pillanatokban, mert ilyenek is vannak. Ezek egy része abból adódik, hogy kis helyen vagyunk összezárva, és össze kell hangolni azt, hogy én dolgozok, a gyerekek távoktatásban vesznek részt, Anna pedig főz, takarít, mellette pedig írja a posztokat, videót vág, és így tovább. Ráadásul míg otthon meg tudja tenni az ember, hogy egy kicsit elvonul, ha egyedül akar lenni, itt nem Ugyanakkor az egyik ok, amiért belevágtunk ebbe az útba, az volt, hogy szorosabb kapcsolatot tudjak kialakítani a gyerekekkel. Nem akartam, hogy úgy nőjenek fel, hogy hónapokig csak pár szót váltunk, mert amikor este hazaérek a munkából már nincs energiám velük beszélni, és másnap reggel nem is találkozunk, mert ők mennek az iskolába, én pedig a munkába.
Hogyan néz ki egy átlagos napotok a hajón, ha lehet átlagos napról beszélni?
D: Megpróbálunk egy kicsit korábban kelni, mint a gyerekek, hogy legyen egy pici időnk kettesben. Megkávézunk, megreggelizünk, majd nekem kezdődnek a megbeszéléseim. Ha olyan helyen vagyunk, akkor Anna kiviszi a gyerekeket megmozgatni még a tanulás előtt, iskola után jön az ebéd. Délután pedig haladunk tovább vagy felfedezzük a környéket, vagy foglalkozunk a hajós dolgokkal, meg persze teázunk, ha meg tudjuk oldani. A gyerekeket megpróbáljuk kilenckor lefektetni, és a nap végén foglalkozunk a közösségi oldalainkkal. Ha egy hosszabb, több napos út vár ránk, akkor persze fontos, hogy az előkészületekre is elég időt fordítsunk.
Eddig mi volt a leghosszabb út, amit egyben tettetek meg? Amikor nem volt mese, haladni kellett előre?
D: Ha több napon keresztül kell hajózni, és csak ketten vagyunk, akkor nincs sok lehetőség pihenni, szinte éjjel-nappal talpon kell lenni. Aludni sem nagyon szoktunk bemenni a kabinba. a kormányállás mellett a padon alszunk pár órát felváltva. Ilyenkor változó, hogy az éjszakai műszakban hány váltás van. A leghosszabb út 16 napos volt, de akkor volt velünk egy francia lány, aki segített főzni, vigyázni a gyerekekre és az éjszakai figyelésbe is besegített. A leghosszabb olyan út, amikor pedig Annával csak ketten voltunk a hajóra, hét nap volt. Ha Panama felé megyünk, akkor pedig ennél is hosszabb, tíznapos hajózás vár ránk.
Forrás: Bősze Domonkos és Anna
Mennyire gyakori, hogy magyarokkal találkoztok az utatok során? Vannak még párok, családok, akik hozzátok hasonlóan vitorlással járják a világot?
D: Volt már rá példa, nem is egyszer, hogy magyarokkal találkoztunk. Előfordult, hogy meghívtak beszélgetni, vacsorázni minket. Szent Márton szigetén pedig így volt végig autónk. Sokszor a hajó végén lévő magyar zászló árul el minket. A Karib-térségben voltunk, amikor egy idős pár mellénk ért, és megkérdezte, magyarok vagyunk-e. A bácsi magyar volt, a felesége pedig francia, de beszélte a nyelvet. Kiderült, hogy már negyven éve élnek hajón, három gyereket neveltek fel közben. Azt mondták, közel a nyolcvanhoz lehet, hogy vissza kellene költözni a szárazföldre, de itt érzik jól magukat. Kéthetente persze átvitorláznak Saint Barths-ról Saint Martinra, hogy bevásároljanak, elmenjenek mosodába. Ők egyébként nem hagyják el a Karib-szigeteket, ezt régiót szeretik, amikor pedig közeleg a hurrikánszezon elhajóznak Trinidad felé. Magyar családokkal egyébként nem nagyon találkoztunk, de például van egy lengyel család két kisfiúval, akikkel az utóbbi hónapokban sok időt töltöttünk együtt. Ha látjuk, hogy egy hajón vagy a mólón, ahova a hajósok kikötnek a gumicsónakkal, gyerekek rohangálnak, akkor természetes, hogy beszélgetünk. Így történt velük is, az apuka rögtön mondta, hogy lengyel, magyar két jó barát, és persze azt a szót is ismerte, hogy egészségedre.
El tudjátok képzelni, hogy valahol nemcsak ideiglenesen álltok majd meg, hanem akár le is telepedtek?
D: Nincsenek ilyen terveink, az a tapasztalat, hogy aki megszokja ezt az életformát, nagyon nehezen lép ki belőle Bármi elképzelhető, szeretnénk körbe vitorlázni a Földet, szeretjük ezt az életformát, de lehet, hogy nem így alakulnak a dolgok. Mi egyébként a könnyebb utat választottuk azzal, hogy a trópusi övben, a passzátszelet kihasználva hajózunk, nem vitorlásversenyként fogjuk fel ezt az utat. A sebesség néha azért fontos szempont az időjárás meg a napszakokhoz való igazodás miatt. Persze sokkal komfortosabb a szárazföldön élni, nem véletlenül nem él mindenki hajón, de az a szabadság, amit akkor élsz meg, amikor kiérsz az öbölből, kinyílik a tenger, és eldöntheted, hogy merre indulsz, hogy olyan helyekre jutsz el, amiket korábban nem is álmodtál, az szinte mindent megér.
