nlc.hu
Szabadidő
Denver, az utolsó dinoszaurusz főcímdala

„Mint egy bűvös kút, rejtelmes a múlt…” – Emlékszel még, hogy melyik mese főcímdala volt ez?

Ha a kilencvenes évek elején voltál gyerek, szinte biztosan nézted ezt a rajzfilmsorozatot...
Hangjegyek

„Denver dinó jó barát, ősidőkből szól hozzád. Mint egy bűvös kút, rejtelmes a múlt, barátokra lelsz, hogyha útra kelsz” – énekelte a Vikidál Gyula 1990-ben, az Denver, az utolsó dinoszaurusz főcímdalában, melynek vokáljaiban Kováts Kriszta hangja is felcsendül. Ugye ismerős?

A rockénekes-színész és a színésznő ebben az időszakban a zenés színpadok legnagyobb sztárjai közé tartoztak. Közösen szerepeltek többek között a Rock Színház A nyomorultak című ősbemutatójában, ahol Vikidál a főszereplő Jean Valjeant, míg Kováts Fantine-t alakította, illetve a Népstadionban előadott István, a király előadásban is, Koppány, illetve Gizella szerepében. Nem véletlen tehát, hogy őket kérték fel a rajzfilmsorozat főcímdalának előadására. 

Az 50 részes amerikai-francia mesét a tengerentúlon 1988-ban vetítették, a Magyar Televízió pedig 1990. december 9. és 1991. november 16. között adta le először. A produkció zenéjét Dale Schacker szerezte, az eredeti, angol nyelvű főcímdal előadója pedig Noam Kaniel izraeli énekes volt. A rockos hangzásvilág nem véletlen, ugyanis a történet szerint Denvernek és barátainak saját rockzenekara volt, a rózsaszín gitár a főcímben is felbukkan a dinó kezében. Ha összehasonlítjuk az eredeti dalt és a magyar változatot, észrevehető, hogy az itthoni verziót Vikidál karcos hangjával, illetve hangszerelésben is még néhány fokkal rockosabbra vették, ami – lássuk be – bizony meglehetősen jót tett a nem különösebben túlbonyolított szerzeménynek. 

Még több nosztalgia

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top