nlc.hu
Szabadidő

Hazafi Verai János, a haza koszorús vándorlantosa

Itt az ideje végre szobrot emelni a legrosszabb magyar költőnek!

A 19. század vége felé tűnt fel Budapesten a népmesei hősnek öltözött Hazafi Verai János, a haza koszorús vándorlantosa, aki zagyva, nemritkán teljesen értelmetlen költeményeivel új műfajt teremtett.

Azt természetesen nem tudjuk megmondani, hogy ki volt a legrosszabb magyar költő: egyrészt ez ízlés kérdése, másrészt meg ehhez azért még el kellene még olvasni úgy 40 ezer darab magyar verset. Arra a kérdésre viszont már sokkal egyszerűbb válaszolni, hogy ki volt a legismertebb és legnépszerűbb rossz magyar költő. Habár a rossz költő helyett talán helyénvalóbb, ha dilettánst vagy fűzfapoétát írunk – majdnem ugyanazt jelenti, de azért mégsem.

Hazafi Verai Jánosnak hívták (más írásmóddal Hazafy Veray vagy Hazafi Veray), és valamikor a 19. század nyolcvanas éveiben tűnt fel a színen. Kistermetű, cingár alkatú, meghatározhatatlan korú férfi volt, aki úgy nézett ki, mintha egyenesen a Helység kalapácsából lépett volna elő: árvalányhajas pörgekalapot, zsinóros dolmányt és sarkantyús csizmát viselt, a kezében fokost lóbált, bajuszát pedig viasszal hazafiasan ágaskodóra pödörte, és így rótta télen-nyáron a pesti utcákat meg a vidéki országutakat fáradhatatlanul. Mert Hazafi Verai János nem holmi Kávéházi Konrád volt, hanem a „haza koszorús vándorlantosa”; ezzel a hangzatos címmel a költő egyébként saját magát tüntette ki, de nem tudunk róla, hogy bárki is szót emelt volna ellene. Különben is szerette halmozni az önmagára kitalált hangzatos eposzi jelzőket: ő volt  a népnevelés bajnoka, a szép hölgyek barátja, a pöffeszkedők ostorozója, a szegények jótevője, a jótékonycélú költő, az ügyefogyottak gyámolítója, és még ki tudja, mi minden.

Hazafi Verai János portréja - készült Knébel Ferenc uram műhelyében Szombathelyen (fotó: omnia.ie)

Hazafi Verai János portréja – készült Knébel Ferenc uram műhelyében Szombathelyen (fotó: omnia.ie)

Vevera (vagy Verai) János néven született Korondon, 1840 körül: Eredetileg béreslegény volt, majd vasúti bakter és uradalmi csősz, aztán Nagykárolyban postásnak állt, és kínrímektől hemzsegő versikék kíséretében adta át a rá bízott leveleket. Például:

„Hej csókom-fittyom Katalin lányasszony, 
Másra senkire se hallgasson! 
A pletykából semmi haszon, 
A káplár úr a kaszárnyában 
A hű szerelemmel van egy erányban!”

A rímfaragó levélhordó ezekkel akkora sikert aratott, hogy gondolt egyet, beöltözött valamiféle soha nem létezett népi figurának, és elindult Budapestre szerencsét próbálni. Hagyományos, hétköznapi munkát többé már nem is végzett: kinevezte magát költőnek, ahogy Casanova magát lovagnak.

Jókai Magyarországának olyan érdekes és színes figurája volt, amely sokak fantáziáját foglalkoztatta. Barátságot tartott az érdemes írókkal, vállát veregette a fiataloknak, titokzatos garabonciás, hol fölbukkant, hol rövidebb-hosszabb időre eltűnt; vándorlantos, ilyenkor csakugyan a vidéket járta, megfordult mindenütt, csodálatosan alkalmazkodott, itt pesti diadalaival büszkélkedett és meghatottan szavalta verseit, amott énekelt, táncolt, káromkodott és csintalankodott, hódolt a szép lányoknak, menyecskéknek, mímelte a bolondot is, az okosat is, verseiért elfogadta nemcsak a krajcárt, hanem a szalonnát meg a kolbászt is, a jó bort, meg a kisüstön főtt pálinkát pedig különleges hálával. „írtam örömömben – írtam mérgemben”: költészete e között a két állomás között közlekedett csak, rövid járatún, kisszakaszosan. Egyik utolsó romantikus hajtása, jellegzetes és népszerű figurája volt a háború előtti Magyarországnak. Kétségtelenül egyéniség volt, valaki, akinek még életében nem egy követője és utánzója támadt. De ezek közül egyetlenegy se boldogult, mindegyikkel valami baj volt, vagy jobb költők és rosszabb üzletemberek voltak, mint ő, vagy csak elviselhetetlen kéregetők.

A Pesti Hírlap visszaemlékezése Hazafi Verai Jánosra (1934)

 

Fűzfapoéta kollégáival ellentétben ő nem honfibúban vagy idilli paraszti életképekben utazott, hanem a mindennapi eseményeket kommentálta nyers, kereseten modorban, az örök elégedetlen kisember békaperspektívájából. A specialitása az ún. megrovási kaland volt (természetesen magát a műfajt is ő találta ki). Ha valamilyen autoritás – egy politikus, egy elismert író vagy akár csak egy portás – megsértette vagy keresztbe tett neki, vagy ami még rosszabb, az egész magyarság vesztére tört, akkor az esetet általában még azon melegében fel is dolgozta egy dühös, méltatlankodó, személyeskedő, ám annál szórakoztatóbb (és nem ritkán teljesen értelmetlen)  klapanciában. Dörgedelmes költeményeit rendszerint valahogy efféleképpen zárta: „írtam a posta előszobájában 1885-ben Ó-Tátra-Füreden mérgemben.” Legismertebb és legtöbbet idézett megrovási kalandja talán az, amit Pannonia gőzmalom kapuja előtt történt sajnálatos eset ihletett; hogy tudniillik a portás nem volt hajlandó beengedni a haza koszorús vándorlantosát, noha az csak az irodalmat akarta volna népszerűsíteni a munkások között:

„A Pannonia malomba 
A portás goromba azonba’ 
Még azt mondja, hogy pofon vág, 
Pofon bizony a nyavalyát, 
Nem ilyen magyar poétát, 
Az ebadtát!”

Az Iparcsarnok megnyitásáról szóló műve sajnálatos módon csak töredékben, amolyan szlogenként maradt fent, de azért így is elég erős (ez annak az esetnek állított emléket, amikor az Iparcsarnok megnyitásakor rendőrkordonnal tartóztatták fel a kíváncsi tömeget)

„Nem vagyunk mi gyáva barmok, 
Dőljön rád az Iparcsarnok.”

De korántsem csak a megrovási kalandjai érdemesek a figyelemre, hanem a hírversei is. Például amikor egy Landesmann nevű optikus agyonlőtte Budakeszin a hűtlen feleségét, hosszú költői elbeszélésbe foglalta a tragédiát. Ennek sajnos csak az első két sorát tudjuk idézni:

„Erdő sűrűjében vágtat egy omnibusz,
Benne ül, benne ül Landeszmann optikus”

Hazafi Verai János, ahogy ezt mondani szokás, a régi Pest jellegzetes alakja volt, azaz egy kissé bolondos, különc, ám teljesen ártalmatlan figura, akit legalább látásból mindenki ismert; ahogy ismerték a legeldugottabb vidéki falvakban is, hisz mint említettük, gyakran nyakába vette az országot is . Pályatársaival ellentétben ő tényleg abból élt, hogy verseket írt, és ezeket kis piros-fehér-zöld színű cetlikre vagy füzetkékbe nyomtatva árulta (tukmálta) a járókelőknek pár krajcárért.

A művelt középosztály nevetett rajta, a diákok félig viccből, félig komolyan költőóriásként ünnepelték és emelték a vállukra (pláne, hogy Hazafi némi ellentételezésért cserébe szívesen írt megrovási kalandokat a tanárokról is), a falusiak pedig mindig őszinte érdeklődéssel és örömmel fogadták. Költői irányzathoz, áramlathoz, mozgalomhoz nem tartozott, versei csak nagyon ritkán (szinte soha) nem jelentek meg a lapokban, habár időnként megpróbált egyet-egyet bejuttatni valamelyik rangos pesti szerkesztőségbe.

1. Hazafi Verai János időskori portréja 2. Hazafi Verai János társaságban szavalja a verseit (fotók: Tolnai Világlapja)

Amúgy ahhoz képest állítólag nem is keresett rosszul (ellentétben a mindig kegyelemkenyéren tengődő, szerkesztőknél előlegekért kuncsorgó, hitelbe kávézó valódi költőkkel). Annyi pénzt legalábbis összeszedett, amiből egy kis kertes házat tudott venni valahol Pest környékén. Állítólag sokat jótékonykodott is a szegények javára. Ételre-italra pedig nemigen volt gondja, ugyanis tisztelői (vagy „tisztelői”), a söntésekben üldögélő kisiparosoktól a hülye viccekre rendszerint kapható egyetemistákon át a mulatni vágyó úriemberekig mindig meghívták valamire, az igazán elkötelezett rajongók meg tréfából kotillon-rendjelet tűztek a mellére és igazi babérkoszorút fontak neki – hát, ha már egyszer ő volt a haza koszorús vándorlantosa. Még egy párizsi társasutazásra is be tudott fizetni a Helfy-Dolinay cégnél (az Ibusz elődjénél), és ha már ott volt, írt is egy költeményt az akkoriban – a századfordulón – még friss szenzációnak számító Eiffel-torony tetején:

A sok látványcsodát

e levélbe betemetem:

néztem ingben — gatyában

a legfelsőbb emeleten

Egy-egy jobban (vagy, hát, emlékezetesebben) sikerült sorát az egész ország idézte; irigykedtek is rá a kávéházak mélyén búslakodó, mellőzött magyar költőfejedelmek, akik egy nibelungizált alexandrint bármikor össze tudtak volna dobni, de olyan remeklést már biztos nem, hogy:

„A hölgy, kit ön annyira tisztel,
Megszökött egy huszártiszttel.”

Hazafi Verai János 1905-ben hunyt el tüdőbetegségben, és ahogy egy igazi magyar költőhöz illik, nem túl jó anyagi körülmények között. Kertes háza időközben valahogy elúszott, és élete vége felé már csak egy kis szobát bérelt a Józsefvárosban. Felesége, gyereke nem volt, temetésére rajongói dobták össze a pénzt. Végrendeletét, a Búcsú című verset már hónapokkal a halála előtt átadta házmesterének. Ez így szólt:

„Elmegyek már innen, nincsen keresetem,
A kik megsiratnak, azokat szeretem.
Nem hagyhatok rájuk verseknél egyebet,
Tegyék el, őrizzék ezen ereklyéket.
Életem szegény volt és halálom szintén,
A jókat dicsértem, rosszakat megintém.”

Hogy élete során pontosan hány verset írt, azt nehéz megmondani: mi úgy hétezerre tippelünk, de ezeknek a jelentős része már réges-rég szétszóródott és az enyészeté lett. Személyével, munkásságával komoly irodalomtudósok nem nagyon szoktak foglalkozni, legfeljebb csak a kuriózumokra és csodabogarakra vadászó anekdotagyűjtőket hozza lázba. Pedig némely ihletett pillanatában még valódi költői teljesítményre is képes volt:

Egyszer a minap este

Mentem Budapestre.

Ott magasan messze

Az égen a felhő

Pirosra volt festve.

Égtek a lámpások,

Csodálatos lángok,

Tüzes tulipántok.

Sétáltak a lányok,

Szép, derék huszárok

Sétáltak utánok.

Igazán megérdemelne már egy szobrot vagy valamit!

 

Különös magyar költők a múltból:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése