nlc.hu
Szabadidő
Nyári Barbi roma festőművész

„Sem előnyt, sem hátrányt nem szeretnék abból, hogy roma vagyok”

Barbi egy falusi kocsmában dolgozik, sokat küzdött, hogy önazonos legyen és megélhesse saját romaságát, „mellesleg” igazi őstehetségként fest, zenél, ír. Lassan egy éve követik egymás életét Nemes Tünde fotóssal, az eredmény egy csodálatos képsorozat és egy tanulságos nagymonológ.

Nyári Barbi 22 éves, Mezőörsön él édesanyjával, a falu egyik kocsmájában dolgozik. Vendéglátós végzettsége van, de ez most mellékes: színjátszást tanult, zenél és főleg fest. Győrben, a RÉV színházban dolgozik, most egy gyermekszínjátszó csoportot vezet majd, és saját képzőművészeti programja van, hogy – az ő szavaival – segítsen másoknak, „hogy ki tudják festeni a belső képeiket”. Saját tapasztalatokra és tanult drámapedagógiai módszerekre épít, mint mondja, ez az élete pörgős, extrovertált része. Nekünk most a másikról mesélt.

Barbit életét tavaly november óta dokumentálja Nemes Tünde sajtófotó-díjas fotós; a hosszú közös projektből mindketten rengeteget tanultak. A képeket most megmutatta Tünde, mi pedig meghallgattuk Barbit, hogyan él egy művészetekért rajongó, minden tudást habzsoló, falusi kocsmában dolgozó roma lány.

Fotó: Nemes Tünde

A kocsma a fő állásom, keretezi a heteimet. Rugalmas munkabeosztásom van, jut idő az alkotásra. A falusi (kocsmai) életnek megvannak a maga szépségei: az egyszerűségben rejlenek. Munka közben jut időm gondolkozni, vázlatokat készíteni és sokszor itt bújnak elő belőlem az izgalmas ötletek, szövegek. Van egy alapvető pezsgés a levegőben, ami valahogy mindig megihlet. A képzőművészetnél a befele koncentráló, lassabb, megfigyelő felem dolgozik. Amikor csak tehetem, festek, akár az egész napot rászánva, a mélyről jövő képeket alaposan kidolgozott koncepciókra átgyúrva. Ha látok, hallok egy művészeti alkotást, bármilyen ágban, és nagy hatással van rám, azonnal lesz is egy új ötletem. Egyébként Picasso a kedvencem.

Fotó: Nemes Tünde

Már általános iskolában is képeket másoltam, rajzoltam, mindent, ami megtetszett. Amikor elkezdtem a középiskolát, valahogy abbahagytam. Aztán 2016-ban annyira intenzív élmény volt egy győri színjátszós tábor, hogy újra festettem egy képet, és innen folytattam. Nagyon sok verset olvastam és ezekhez kapcsolódó képeket festettem. A technikákat festmények megfigyelése és kísérletezgetések közben épültek fel bennem. Az igazán nagy élményem az volt amikor egy színjátszós darabbal először festhettem a nézők előtt. Szeretem, ahogy egymásra hatnak, vegyülnek a különböző ágak. Az extrovertált énemnek szüksége van a színházi világ pezsgésére. A versírásban a későbbiekben egy a gyerekkori élményeimből készített Gubanci Manci nevű karakterre szeretnék összpontosítani. A festményeimmel párosítani verseket, szövegeket, illetve dalokat írni. A zenével most annyi a célom, hogy minél több hangszerrel ismerkedjek meg, amin lehetőségem van, megtanuljak játszani. A képzőművészetet választottam fő irányként, ebben szeretnék tovább tanulni intézményes keretek között. A többi művészeti ág pedig fejlődjön csak autodidakta módon.

Fotó: Nemes Tünde

A roma létet le sem tudnám tagadni, mélyen gyökerezik bennem. Anélkül, hogy követtem volna roma képzőművészeket, a képeim színvilágban és különböző jegyekben, motívumokban hasonlítanak rájuk. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy legtöbb roma művész hozzám hasonlóan autodidakta módon tanult, de szerintem ez ennél többről is szól ez. Nagyon szeretek roma embereket, portrékat festeni, az erős, jellegzetes arcvonások miatt. Emellett izgalmasnak tartom a történeteket, kialakult bennem a vágy, hogy én is készítsek hasonlókat. Valószínű sok olyan alkotást fogok készíteni, amiben szerepelnek roma motívumok, de nem kimondottan erre szeretnék koncentrálni, szerintem ez inkább egy velejárója az munkáimnak, az identitásomból adódóan.

Fotó: Nemes Tünde

Sem hátrányt, sem előnyt sem szeretnék abból, hogy roma vagyok. Hátrányt gyerekkoromban éreztem, akkor még nem igazán értettem a lényegét, csak azt éreztem, más vagyok. Nekem azt tanították kiskoromtól kezdve, hogy ne szégyelljem, hogy roma vagyok. Amikor idősebb lettem, középiskolában volt bennem egy tagadás és csend a romaságamról. 2018-ban készült a Kék vagy Piros című monodrámám, amelynek központi eleme az identitáskeresés. Ma már úgy érzem, hogy ez egy fontos dolog, ezzel foglalkoznom kell, felelősségemnek érzem belső indíttatásból. A családomban volt és van tapasztalás, hogy komolyabb szituációkban megkülönböztetés ért valakit. A nagyszüleim és szüleim is más-más tapasztalatokat szereztek az életük során, ki könnyebben, ki nehezebben viseli, kezeli a témát. A megkülönböztetés, előítélet létezik, ezt kellő intelligenciával kell kezelni. Én belső munkát, önelemzést végzek. Magamat kell, hogy tisztán lássam, értelmezzem és ahhoz képest viszonyulnom a külvilághoz.

Fotó: Nemes Tünde

A Kék vagy Pirost Tóth Szilvia rendezte, a szövegét én írtam, ebben a képzőművészeti, zenés, bábos, mozgásos elemeket tartalmazó produkcióban jelent meg először a fekete ló. A döntésekről, a gyökereimhez való visszanyúlásról és identitáskeresésről szól. A dráma zárómondata:

Nézd gyermek, a pataknál egy paripa szomját oltja. Téged vár.

Fotó: Nemes Tünde

A Fekete ló a Kék vagy Piros folyatása. Egy vándorról és lovasáról mesélnek el történeteket a festmények. A ló a szabadság szimbóluma, amolyan talizmán, ami nélkül elveszik az erő. A történet foglalkozik a ló és lovasa kapcsolatával, a szerelemről, a csalásról, sorsszerűségről. Ló és lovasán kívül nagy hangsúlyt kapott egy ördög, aki többféle szemszögből is megmutatkozik. A monodráma a múltat feszegeti, ott keresi a válaszokat. A Fekete ló viszont már megéli az utat a jelenben és a jövőre fókuszál.

Fotó: Nemes Tünde

A művészet terápia. Segített minden intenzív élményem, érzésem feldolgozásában. A középiskolában ért hirtelen környezetváltozás által szerzett sokkot a színjátszás oldotta fel. A hangszerek, a zene segítségével próbáltam kapcsolódni a felmenőimhez. Nagyon jó memória- és koncentrációs gyakorlat egyébként hangszereken tanulni. A családon belüli problémákat a rajz oldotta fel. Édesanyám azt mesélte, kiskoromban, ha szomorú voltam, mindig rajzoltam. Ha van bennem fájdalom, düh, vagy nagy öröm ér és nagyon intenzíven van bennem egy érzet, annyira, hogy nem tudom egyszerű szavakkal kifejezni, úgy ahogy szeretném, hogy kiszabaduljon, ki tudom írni, festeni, énekelni, vagy a színpadon kijátszhatom magadból.

Fotó: Nemes Tünde

Tünde lassan egy éve fotóz. Ebben a folyamatban rengeteget tanultam. Folyamatos tükröt tartott elém a képek által. Türelmet és természetességet, önelfogadást tanított. Magabiztosabb és határozottabb lettem. Szerintem ez Tünde személyiségének is köszönhető. A képein keresztül új nézőpontokat kaptam a világról. Nagyon érdekes és jó élmény volt mindkettőnknek, amikor láttuk, hogy az ő fotói hogy hatnak az én festményeimre és fordítva.

Fotó: Nemes Tünde

Üzlet? Ahhoz, hogy értékesítsem az alkotásaimat, még sokat kell tanulnom, hogy megy ez a nagyvilágban. Ezzel most nem, inkább a bennem élő nagyon erős alkotási vággyal foglalkozom.

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.