nlc.hu
Szabadidő
Charlie Watts, a Rolling Stones mindig jól öltözött dobosa a legendás együttes stabil háttérembere volt

Charlie Watts volt a Rolling Stones eleganciája, aki egyszer szájon vágta Mick Jaggert

Nem ő volt a The Rolling Stones első dobosa, de a legnagyobb sikereiket vele együtt érték el Keith Richardsék.

Tegnap, 80 éves korában elhunyt Charlie Watts, a The Rolling Stones legendás dobosa. A zenész korábban kigyógyult a torokrákból (2004-ben operálták a daganattal), nemrég azonban szívműtétet kellett rajta végrehajtani, ezért augusztus elején bejelentette, hogy nem csatlakozik az együtteshez a No Filter Tour elnevezésű amerikai turné során. A halálhírt az együttes hivatalos Twitter-oldalán jelentették be. 

„Mérhetetlen szomorúsággal jelentjük be Charlie Watts halálát. A mai nap folyamán békésen, családja körében hunyt el egy londoni kórházban. Nagyra becsült férj, apa és nagyapa volt, és generációjának egyik legnagyobb dobosa” – áll az együttes közleményében.

Jazzbandákból a Stones-ba

A The Rolling Stones nevéről a legtöbb embernek a higanymozgású Mick Jagger, és a folyamatosan cigiző, rengeteget piáló és drogozó Keith Richards jut eszébe. Hozzájuk képest Charlie Watts éles kontrasztot jelentett, mindig elegáns megjelenésével – a Vanity Fair be is választotta a legjobban öltöző nemzetközi sztárok halhatatlanjainak csarnokába – és szerény, visszahúzódó személyiségével. Azt azonban maguk, az együttes tagjai is elismerték, hogy Watts nélkül semmire sem mentek volna, mivel ő volt az együttes szíve, motorja. Ahogy a gitáros, Ronnie Wood fogalmazott a 2003-as Stones dokumentumfilmben, a Tip Of The Tongue-ban:

Charlie a motorunk, motor nélkül sehová sem mehetnénk.

Charlie Watts 1941-ben született Londonban, Charles Richard Watts teherautó sofőr és Lillian Charlotte Eaves gyerekeként. Fiatalságát a brit főváros Wembley nevű kerületében töltötte, egy házgyári házikóban – mivel a környéket a Luftwaffe porig bombázta a második világháború során. Már fiatalon érdeklődött a zene iránt, egyik szomszédja, a jazz-basszusgitáros Dave Green, akivel élete végéig jó barátságban maradt, a The New Yorker magazinnak adott interjúban mesélt róla, hogyan fedezték fel közösen a még gramofonokon lejátszott, úgynevezett 78-as fordulatú (RPM) lemezeket. Watts egész életében imádta a jazzt, már gyerekként is előszeretettel hallgatta Jelly Roll Morton és főleg Charlie Parker lemezeit. 

Családjával később a London északnyugati részén fekvő Kingsbury-be költöztek, itt végezte középiskolai tanulmányait a Tylers Croft Secondary Modern school diákjaként, ahol kiderült róla, hogy kifejezetten tehetséges a művészeti tantárgyakban, zenében, de a krikett és a foci is jól ment neki. Tizenhárom éves volt, amikor elkezdett érdeklődni a dobolás iránt. Emlékezetes, hogy első pergődobját egy olcsón vásárolt bendzsóból barkácsolta: levágta a hangszer nyakát és a bendzsó testét egy állványra erősítette. Első komolyabb dobkészletét 1955-ben kapta a szüleitől, amelyen úgy gyakorolt, hogy kedvenc jazz-számait hallgatva együtt játszott a dobossal.

Charlie Watts volt a Rolling Stones csendes motorja

Míg a Stones többi tagja szakadt hippinek öltözött, Charlie Watts mindig végtelenül elegáns volt (Fotó: Getty Images)

Egy évvel később beiratkozott a Harrow Art School képzőművészeti főiskolára, ahol négy évig tanulta a grafikusi szakmát. Ezen a területen kezdett el dolgozni, a Charlie Daniels Studios nevű reklámügynökségnél, közben pedig már dobosként is fellépett, különféle helyi együttesekkel, kisebb kávézókban és klubokban. Ekkor még együtt zenélt a már említett Greennel, aki basszusgitáron játszott: 1958-59 között a Jo Jones All Stars nevű jazzbandában léptek fel. 1961-ben rövid időre Dániába költözött, hogy grafikusi pályáját folytassa, azonban találkozott Alexis Kornerrel, aki meghívta Blues Incorporated nevű együttesébe, amelyben a későbbi Stones-alapító Brian Jones is játszott. Watts végül elfogadta a felkérést, 1962-ben visszatért Londonba és belépett Korner együttesébe miközben a Charles, Hobson and Grey reklámügynökségnél dolgozott.

Ugyanebben az évben ismerkedett meg a frissen alapított The Rolling Stones többi tagjával, Ian Stewarttal, Mick Jaggerrel és Keith Richards-szal. A Stones egy év alatt három dobost – Mick Avory, a The Kinks későbbi tagja, Tony Chapman és Carlo Little – is “elfogyasztott”, mire Watts 1963 elején csatlakozott hozzájuk. Első közös fellépésükre ’63 januárjában került sor, Wattsnak azonban akkor még nem tudtak fizetni a fellépésekért. Hivatalosan 1963. februárjától számít az együttes állandó tagjának.

Charlie Watts volt a Rolling Stones csendes motorja

Charlie Watts volt a ROlling Stones szíve és motorja (Fotó: Getty Images)

Pár hónap alatt komoly ismertségre tettek szert és hamar London első számú koncertzenekarává váltak, akiknek a bulijaira többek között a Beatles tagjai is rendszeresen eljártak. Első kislemezük 1963 június 7-én jelent meg: Chuck Berry Come On című dalát dolgozták fel. Ezt 1964 áprilisában az együttes nevét viselő EP-jük követte, majd még ugyanannak az évnek a végén megjelent a 12×5 című második albumuk is. Az első komolyabb sikereiket 1965-ben érték el a Little Red Rooster feldolgozásával, amely Nagy-Britanniában a slágerlisták élére került, de ugyanebben az évben készült el az együttes talán legismertebb száma, a “getnó“, azaz az (I Can’t Get No) Satisfaction, amelynek jellegzetes alapja Charlie Watts egyik védjegyévé vált.

Zenei teljesítménye mellett grafikusi vénáját is felhasználta az együttes sikerei érdekében: több lemezborítót és színpadképet is tervezett a Stones koncertjeire, 1964-ben pedig egy képregényt is rajzolt, Ode to a High Flying Bird címmel, amellyel hőse, Charlie Parker előtt tisztelgett. A jazz egész életében közel állt a szívéhez, amikor ugyanis nem Jaggerékkel turnézott, több jazz-formációval is fellépett, például a Rocket 88-tel, vagy saját összeállítású jazz-kvintettjével. Később egy különleges instrumentális technoalbumot is tető alá hozott Jim Keltnerrel, Charlie Watts/Jim Keltner Project néven. 

A szerény háttérember, aki szájon vágta Mick Jaggert.

Míg Jagger és Richards fürdőzött a népszerűségben, és az öltönyös Beatles-fiúkkal ellentétben mindig szakadtan és ápolatlanul jelent meg a nyilvánosság előtt, Watts mindig kínosan ügyelt rá, hogy elegáns és stílusos ruhákban mutatkozzon, nagy ikonja, Charlie Parker nyomdokain járva. Néha kedvenc öltönyében is aludt. Bulizó-csajozó társaival ellentétben Charlie Watts 1964-ben feleségül vette Shirley Shepherdet, akivel 57 évig éltek boldog házasságban. 

Charlie Watts volt a Rolling Stones csendes motorja

Sírig tartó szerelem: Charlie Watts és felesége, Shirley Shepherd 57 évig voltak házasok. (Fotó: Getty Images)

Watts nem igazán élvezte a turnézást sem, legalábbis folyamatosan azt a benyomást keltette, hogy számára ez inkább munka, mintsem életstílus. Ennek ellenére, a nyolcvanas évek közepén azért neki is meggyűlt a baja a drogokkal és az alkohollal, azonban, jellemző a visszafogottságára, hogy erről nem igazán tudott a külvilág, szemben, például Keith Richards mára legendássá vált szerhasználatával (Richards többek között heroinnal kevert cigarettákat szívott, amelyeket dirty fags-nek nevezett). 

„Nem szeretek beleszólni abba, hogy mások mit csinálnak, így nem is lennék jó frontembere azt együttesnek” – nyilatkozta az együttes nevét viselő Rolling Stone magazinnak 1991-ben. „Ha én vezettem volna a Stonest, sehová sem jutottunk volna, 30 évvel később is az erősítőinket keresgélnénk.”

Watts halála után rengeteg ismert zenész nyilvánította ki részvétét, közülük sokan nem győzték hangsúlyozni, hogy Watts mekkora tehetség és milyen kellemes ember volt. Sir Elton John például azt írta, Charlie Watts a “tökéletes dobos, a legstílusosabb emberek egyike és csodálatos társaság” volt. 

Mick Fleetwood, a Fleetwood Mac frontembere, egyben Watts dobos pályatársa ennél is tovább ment, nyílt levelet írt Wattshoz, amelyet Instagram-oldalán osztott meg a követőivel. Úgy fogalmazott: „életedben maga voltál a stílus. Dobosként pedig mindenki felett álltál. Te vagy az egyik megvalósult álmom. Senki sem tudott úgy irányítani egy együttest, mint te. […] A családod állt életed középpontjában, abban a szétcsúszott világban, amiben éltél. […] Mostantól te őrzöd a kettő-négyet és még annyi mást. Rengeteg embernek hiányzol…”

„Charlie-val 1965-ben találkoztam először, amikor a Stones teltházas turnéján voltunk” – emlékezett vissza Steve Winwood is. „Volt szerencsém több alkalommal is játszani vele, nagyon segítőkész és végtelenül kedves ember volt. Emellett pedig egy brilliáns dobos, aki saját különleges technikájával annyi éven át meghatározta a Rolling Stones hangzását.”

Kedvessége ellenére Watts-nak legalább egy ízben a Rolling Stones nevével egyet jelentő Mick Jaggerrel meggyűlt a baja, nem is akárhogyan – ahogy azt Bill German leírta az Under Their Thumb című könyvében. Az eset 1984-ben, Amszterdamban történt, amikor a Stones tagjai amúgy is karrierjük talán legfeszültebb időszakát élték meg. Egészen konkrétan odáig fajult a dolog, hogy már arról kezdtek beszélgetni, hogy fel kellene-e oszlatni a bandát. Az ominózus megbeszélés során Mick Jagger énekes félvállról odavetette Wattsnak, hogy ha az együttes feloszlik „ez téged nem nagyon fog érinteni, mert te csak az én dobosom vagy”. 

Charlie Watts volt a Rolling Stones csendes motorja

Mick Jagger és Charlie Watts egy időben nagyon nem jöttek ki egymással, de később megbékéltek (Fotó: Getty Images)

A mindig visszafogott Watts ekkor még nem szólt egy szót sem, azonban amikor a karizmatikus énekes este alaposan felöntött a garatra, azzal kezdte cukkolni Watts-t, hogy felhívta a szállodai szobáját és annyit kiabált a kagylóba, hogy “hol van a dobosom?!?”. Ez már több volt a soknál, Watts azonban a rá jellemző eleganciával kezelte ezt az ügyet is: ahelyett, hogy ordítva kirohant volna a szobájából, először szépen felöltözött, majd odasétált Jagger szobájához és bekopogott. Amikor az énekes ajtót nyitott, Watts egy szó nélkül szájon vágta, olyan erővel, hogy Jagger hátraesett, egy tál füstölt lazacra, ami éppen az asztalon hevert. A dobos ezután elsétált, amikor pedig Keith Richards szembejött vele a folyosón és megkérdezte, mi történt, Watts megállás nélkül, indulatoktól mentes hangon annyit mondott: 

Pofán vágtam Mick Jaggert

– majd visszament a szobájába. 

A zenészek aztán később rendezték a kapcsolatukat, Jagger pedig egy ízben úgy fogalmazott, hogy az együttes többi tagja, magát is beleértve „Charlie háttérzenészei”.

Charlie Watts volt a Rolling Stones csendes motorja

A The Rolling Stones tagjai (b-j): Ronnie Wood, Mick Jagger, Keith Richards, Charlie Watts, 2016 októberében (Fotó: Getty Images)

Egy legendától búcsúzik a zenei világ

Charlie Watts élete végéig a The Rolling Stones tagja maradt, 2019-ben is fellépett még a zenekarral, és ha a sors nem szól közbe, a nyolcadik iksz után is ott ült volna a dobok mögött. Pályatársai egytől egyig magasztaló szavakkal búcsúztak tőle.

„Kétségtelen, hogy Charlie Watts a világ egyik legnagyobb dobosa volt” – mondta a Rolling Stone-nak nyilatkozva Graham Nash, a Hollies egyik tagja. „Ugyanaz volt a titka, mint Ringo Starrnak- a szívverés. Charlie Watts volt a Rolling Stones szívverése.”

„Mindig is a Rolling Stones volt a kedvenc együttesem, Charlie pedig a motorja volt az elegáns és nehéz ritmusaiknak” – mondta Mike McCready, a Pearl Jam gitárosa. „Charlie nélkül egyik mai rockzenész sem tartana ott, ahol tart.”

Charlie Watts volt a Rolling Stones csendes motorja

Charlie Watts (1941-2021) (Fotó: Getty Images)

Joan Jett, a nyolcvanas évek ikonikus rockere pedig úgy fogalmazott: „Charlie a rock and roll legelegánsabb és méltóságteljesebb dobosa volt. Pontosan azt játszotta, amit kellett, se többet, se kevesebbet. Különleges volt.”

„Mindig azt gondoltam, hogy ez az együttes bármikor széteshet” – nyilatkozta Watts 1981-ben.

Azt hittem, öt percig sem fog tartani a pályafutásunk, de úgy voltam vele, hogy abba az öt percbe mindent beleadok, mert imádom őket. Nem izgatna, ha most véget érne a pályafutásom, de fogalmam sincs, mihez kezdenék, ha abbahagynám. Valószínűleg beleőrülnék.

További cikkeink a The Rolling Stones-ról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top