nlc.hu
Szabadidő
12 szuper sorozat, amit látnod kell az ősszel

12 szuper sorozat, ami feldobja majd az év utolsó hónapjait

Nyáron kissé takaréklángon égtek a streamingszolgáltatók, ami nem annyira a sok nyaralásnak, hanem inkább a covid miatti forgatási leállásoknak volt köszönhető, de ősztől ismét teljes erővel támadnak, és a legnagyobb sorozataikat vetik be az előfizetők kegyeiért. Ezt a tizenkettőt mindenképp írd fel a listádra.

Jelenetek egy házasságból

Ahol megnézheted: HBO

Premier: szeptember 13.

Bizonyos szempontból szentségtörésnek tűnik Ingmar Bergman klasszikus sorozatát újra feldolgozni. Azonban, ha a showrunner a Terápiát kitaláló Hagai Levi, a főszerepeket pedig Jessica Chastain és Oscar Isaac alakítják, rögtön kicsit másképp fest a dolog. De mitől lesz XXI. századi egy 50 éve készült párkapcsolati dráma? Levi kissé lerövidítette a sorozatot (a hat részből ötöt csinált), megfordította a szerepeket (itt a nő kapta azokat a karakterjegyeket és problémákat, melyek eredetileg a férfinak jutottak) és kicsit szimpatikusabbá tette őket. Ettől ez még továbbra is egy mélyre hatoló, szívet tépő, őszinte élveboncolása egy házasságnak és egy válásnak, ahogy azt a legjobbak csinálják.

A nagy pénzrablás – 5. évad

Ahol megnézheted: Netflix

Premier: szeptember 3.

A spanyol sikersorozat (eddig több mint 65 millióan nézték meg) elég kritikus ponton hagyta abba a történetmesélést a 4. évad végén, a bankba zárva, miközben hőseink az egyik társukat is elveszítették. A járvány az izgalmas sorozat forgatásának is betett, és részben ennek köszönhető, hogy a Netflix két etapban mutatja be a záró évadot: az első felét még szeptember elején, a második felét pedig majd decemberben. Mivel a széria a pandémia alatt gyakorlatilag kiirthatatlan volt a Netflix legnézettebb sorozatainak tízes toplistájáról, garantálható, hogy az ősz egyik legnépszerűbb produkciójával van dolgunk, ahogy az is, hogy így a vége felé lesznek még további áldozatok a kedvencek között. De vajon ki hal meg, és ki éli túl? Ez itt a nagy kérdés.

Mise éjfélkor

Ahol megnézheted: Netflix

Premier: szeptember 24.

Úgy fest, a Netflix hosszú időre magához tudta láncolni a horror-specialista Mike Flanagant, aki A Hill-ház szelleme és A Bly-udvarház szelleme után ezúttal nem egy klasszikus rémregényt adaptált, hanem maga írt egy sorozatot, aminek minden egyes epizódját ő rendezte. A Mise éjfélkor egy kicsiny, zárt közösségbe nyújt betekintést, ahová megérkezik egy fiatal, ambiciózus pap, valamint visszatér a közösség fekete báránya. Amikor természetfeletti jelenségekre figyelnek fel a településen, a pap megpróbálja a maga javára fordítani a helyzetet és a vallás irányába terelni az embereket, míg a másik férfi szkepszissel közelít a látottakhoz, ami komoly konfliktushoz vezet. Flanagan ezúttal a hit kérdéseit járja körbe a horror oldaláról, és ennél kevés ígéretesebb őszi programot tudnék most elképzelni.

The Morning Show – 2. évad

Ahol megnézheted: Apple TV+

Premier: szeptember 17.

Az Apple TV+ bemutatkozó sorozata annak idején nagy vihart kavart, és bár csillió dollárba került az elszállt sztárgázsik miatt, mégis berendelték a folytatást. Az első évad ott ért véget, hogy Reese Witherspoon és Jennifer Aniston karaktere összefogott, és együttes erővel legyőzték a tévécsatorna mindenkit lelki terror alatt tartó, a felelősséget pedig elhárító vezérigazgatóját, így most az a nagy kérdés, hogy hogyan tovább. Egy biztos: Witherspoon és Aniston már nem alkotják a reggeli televíziózás álompárosát tovább, ahogy az is, hogy az írók a pandémiának is kiemelt szerepet szánnak a tévézés világát közelebbről bemutató sorozatban. Bónusz: ha eddig nem volt elég nehézsúlyú versenyző, akkor most megkapjuk Julianna Marguliest újoncként.

Hétköznapi vámpírok

Ahol megnézheted: HBO GO

Premier: szeptember 3.

A második évad végén a Vámpír Tanács tagjai jórészt jobb létre szenderültek, ezért hőseinknek jut az a feladat, hogy helyettesítsék őket. A komoly hatalmi pozíció új kihívásokkal és nagyobb felelősséggel jár, főleg ha vámpírjaink olyanok, akik még az ennél jóval kisebb felelősséggel sem tudtak megbirkózni. Az alkotók ígérete szerint ezúttal még mélyebben elmerülnek az élőhalottas abszurdban, mint eddig tették, ugyanis a rajongók nagyon jól reagáltak az eddigi legvadabb próbálkozásokra is, ami csak bátorságot ad az írók csapatának. A magas röhögésfaktor garantált.

Szexoktatás 3. évad

Ahol megnézheted: Netflix

Premier: szeptember 17.

Új igazgató, új szabályok. Az imádnivaló brit tinikomédia iskolájában leváltották a vaskalapos igazgatót, csakhogy az utódja bizonyos szempontból még nála is szigorúbb: egyrészt bevezeti az egyenruhák kötelező hordását, másrészt minden erejével azon van, hogy önmegtartóztatásra buzdítsa a hozzá tartozó diákokat. Hőseink ezt nem nézhetik jó szemmel, szóval a főbb konfliktus ekörül forog, de a legtöbb néző úgyis azért tér majd vissza, hogy láthassa: annyi kitérő után végre egymásra-e talál Otis és Maeve, akikről mindenki tudja az iskolában, hogy szerelmesek egymásba, csak valamiért ők maguk nem akarják belátni a dolgot. A szexpozitív sorozat igazi üdítő színfolt volt eddig, reméljük, a harmadik etap is folytatja a megkezdett színvonalon.

Utódlás – 3. évad

Ahol megnézheted: HBO GO

Premier: októberben

A médiaguru Roy család mesteri szarkavarásai meghódították a világot, hiszen sosem ununk rá a pénzben úszó, lélektelen és boldogtalan emberek kínlódásaira, főképp, ha azt ilyen mesteri szinten tudják tálalni. A Covid ennek a sorozatnak is betett kicsit, így többet kellett várni az új évadra a megszokottnál, de Roy-ék hatalmi játszmái jó eséllyel semmit sem veszítettek az aktualitásukból az elmúlt másfél évben.

Locke & Key – Kulcs a zárját – 2. évad

Ahol megnézheted: Netflix

Premier: októberben

Ma már kisebb ünnepszámba megy, ha a Netflix egy sorozatát nem kaszálja el egyetlen évad után. Úgy fest, a Locke & Key-jel elégedettek voltak a young adult képregényadaptáció nézettségével, ugyanis villámgyorsan berendelték a folytatást, ami alig másfél évvel az eredeti után már érkezik is a streamingszolgáltató kínálatába. Sötét mese, felnövéstörténet, pszichothriller és horror egyvelege a Locke & Key, ami leginkább azért kapott kritikákat, mert több helyen is jócskán eltért a kultikus alapanyagtól, melyből forgatták, és kissé túlságosan gyerekbarátra vette az atmoszférát, miközben alapvetően egy horrorisztikus képregényt adaptált. Reméljük, a második évad már felnőttesebb lesz.

12 szuper sorozat, amit látnod kell az ősszel

Locke & Key (Fotó: Netflix)

Alapítvány

Ahol megnézheted: Apple TV+

Premier: szeptember

Számos könyvre mondják azt, hogy megfilmesíthetetlen, és köztük méltó helyet kapnak Isaac Asimov Alapítvány-könyvei is. Úgy tűnik, ha filmként nem is, de sorozatként láttak fantáziát benne, az Apple TV+ pedig egy vagyonért dolgozta fel az alapanyagot, hogy egy szuperlátványos sci-fi eposzt hozzanak tető alá. A számos bolygóra szakadt emberiség történetét bemutató sagával a streamingszolgáltatónak nem titkolt célja, hogy egy olyan hosszasan folytatható brandet tudjon magáénak, amilyen a Netflixnél a Stranger Things, az HBO-nál a Trónok harca és a Prime Videonál a Boys. A pénzt nem spórolták ki belőle, az egyszer biztos.

Te – 3. évad

Ahol megnézheted: Netflix

Premier: október 15.

A thrillert és a romantikát sajátos módon keverő Te igazi unikumnak számított a bemutatásakor, hiszen a romantikus lelkű, jóképű zaklató sztorija és szemszöge kellően eredeti volt, Penn Badgley személyében pedig sikerült egy olyan főszereplőt szerződtetniük, akit akkor sem tudtunk utálni, ha amúgy egyfolytában borzalmas dolgokat művelt. A második évadban csavartak egyet a dolgon, és a Badgley által játszott Joe méltó társra talált. A harmadik szezonban Joe ismét elköltözik és ismét új nőbe lesz szerelmes. Meglátjuk, ezúttal jól jön-e ki a dologból.

Az agyturkász a szomszédból

Ahol megnézheted: Apple TV+

Premier: november 12.

Emlékszel még az Isten nem ver Bobbal című komédiára Bill Murray és Richard Dreyfuss főszereplésével? Nagyon úgy fest, hogy valami nagyon hasonlóról szól Az agyturkász a szomszédból című komédiasorozat is, ami egy podcast alapján egy igaz történetet mesél el egy nem mindennapi kapcsolatról pszichológus és betege között. Igazán érdekessé azonban a szereposztás teszi a projektet, ugyanis a pszichológust Paul Rudd, míg a páciensét az őrült alakításokra kiválóan alkalmas Will Ferrell alakítja, a női főszerep pedig Kathryn Hahnnak jutott, aki a VandaVízió óta a másodvirágzását éli.

Vaják – 2. évad

Ahol megnézheted: Netflix

Premier: december 17.

A Netflixre jellemző, hogy a legnagyobb durranásait rendre decemberre időzíti. Ez a megtisztelő cím tavaly a Bridgertonnak jutott, azelőtt pedig a Vaják első szezonjának, aminek már meg is érkezett a folytatása, amit sajnos már nem Magyarországon forgattak. A folytatásban Ríviai Geralt elviszi Cirilla hercegnőt az általa ismert legbiztonságosabb helyre, felnövésének helyszínére, Kaer Morhenbe. A lányt azonban nemcsak szörnyetegektől és ellenségektől kell megvédenie, hanem attól a titokzatos hatalomtól is, ami a belsőjében rejtezik. Az alkotók egy intenzívebb, fókuszáltabb második évadot ígérnek, ami jó hír, ugyanis az első évad kapcsán pont az a kritika hangzott el sokszor, hogy kissé széteső volt.

Filmekről és sorozatokról az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top