nlc.hu
Szabadidő

50 éves lett Winona Ryder

Már nem egy őzikeszemű naiva, és ezt nagyon élvezi – 50 éves lett Winona Ryder

Nevét egy városról kapta, élt kommunában, és még tinédzser volt, amikor az egész világ megismerte. Winona Ryder sokáig szégyellte, hogy színésznő lett, és a kétezres évek elején több évre vissza is vonult, amihez egyesek szerint nemcsak annak volt köze, hogy rajtakapták bolti lopáson, hanem az is, hogy elfogytak a neki szóló szerepek. Winona Ryder azonban visszatért, és köszöni szépen, jól érzi magát középkorú színésznőként.

„Néha úgy gondolom, hogyha sikeres voltál tinédzserként, illetve a húszas éveidben, akkor sokkal nehezebb dolog lesz a harmincas éveidben, mert az emberek még mindig naivaként gondolnak rád. Hiába leszel egyre idősebb, az ő fejükben még mindig úgy élsz, mint egy kislány. Ezzel meg kellett küzdenem, de úgy érzem, megszabadultam ezektől a kötöttségektől, a koromnak megfelelő szerepekben játszhatok, ez pedig nagyon jó érzés…Természetesen örülök, ha az emberek felemlegetik a régi filmjeimet, de semmi bajom nincs az öregedéssel, az idő múlásával… Úgy gondolom, a világ nem zárult be előttem, a közönségen és a stúdiókon múlik, hogy lehetőséget adnak-e a nőknek, hogy a koruknak megfelelő történeket mesélhessenek el” – nyilatkozta a Vogue magazinnak Winona Ryder, aki – bármennyire hihetetlen ez sokak számára – 2021. október 29-én ünnepli ötvenedik születésnapját. 

A kezdetek

A színésznő Winona Laura Horowitzként látta meg a napvilágot 1971-ben a minnesotai Winonában. Míg első keresztneve születési helyét jelöli, második nevét szülei egy kedves barátjuk, Laura Huxley iránti tiszteletből választották, keresztszülőknek pedig nem mást választottak, mint Allen Ginsberget és Lawrence Ferlinghettit, Timothy Learyt, a hippi és pszichedelikus mozgalom egy ismert alakját, illetve Philip K. Dicket, a legendás amerikai sci-fi írót. 

Rydernek két féltestvére van, Sunyata és Jubal, illetve egy öccse, Urie. „A szüleim kissé őrültek. Igazi radikális baloldali értelmiségiek, akik a hatvanas évek hippijeinek utódjai. A szüleim udvariasnak neveltek. Igazán jól tették, hogy nem mondták meg azonnal, mit tehetünk és mit nem. Semmit sem til­tottak meg kereken, in­kább megmagyarázták: miért nem volt helyes, amit tettünk. Azt hiszem, így kell manapság nevelni a gyerekeket” – mesélte egyszer édesapjáról, Michael D. Horowitzról, illetve édesanyjáról, Cynthia Palmerről. 

Már nem egy őzikeszemű naiva, és ezt nagyon élvezi

A 16 éves Winona Ryder (Fotó: Aaron Rapoport/Corbis/Getty Images)

Winona hétéves volt, amikor egy kaliforniai kommunába költöztek. „Nem volt áram, nem volt televízió. Petróleumlámpával olvastunk, és a képzeletünket kellett használnunk” – emlékezett vissza a színésznő erre az időszakra, ami nem tartott olyan sokáig, három évvel később ugyanis Petalumában telepedtek le. A kisvárosi élet annyira nem jelentett számára otthonos közeget, az általános iskolában és a középiskolában is rendszeresen piszkálták diáktársai. Időközben viszont elkezdett színészetet tanulni San Franciscóban, és első filmszerepét egy olyan videónak köszönheti, amivel egy teljesen másik szerepre jelentkezett, és amit végül nem is ő, hanem Annabeth Gish kapott meg.

A Lucas című film készítői viszont meglátták benne a lehetőséget, ő lett a főszereplő egyik barátja, ekkor vette fel a Ryder nevet, akkoriban ugyanis pont édesapja egyik Mitch Ryder-lemezét hallgatta. Akárcsak a Lucas, következője filmje, az 1987-es  Square Dance sem volt egy óriási siker, viszont előbbinek köszönhetően figyelt fel rá Tim Burton, aki ráosztotta a Beetlejuice – Kísértethistória női főszerepét, és Lydia Deetz karakterének köszönhetően az egész világ megismerte a nevét. Ő azonban nem tudta felhőtlenül élvezni a sikert. „Óriási siker volt a film, de sajnos az iskolában még jobban piszkálni kezdtek miatta, szörnyszülöttnek, boszorkánynak neveztek.”

Már nem egy őzikeszemű naiva, és ezt nagyon élvezi

Winona Ryder a Beetlejuice című filmben (Fotó: Photo12 via AFP)

A kilencvenes évek királynője

Ezt követően Winona évente több filmben is szerepelt, volt, amely nem voltak kasszasiker, de a kritikusok szerették, és később kultfilm lett belőle, ilyen volt például az 1988-as Gyilkos játékok. A színésznő ügynöke állítólag nem szerette volna, ha elvállalja Veronica Sawyer szerepét, mert attól tartott, ez derékba töri a karrierjét, de nem lett igaza. „Korábban nem fordult elő, hogy egy forgatókönyvben vonzónak írtak volna le” – emlékezett vissza Ryder, aki egyik következő filmjében – legalábbis külsőleg – Lydia Deetz ellentettjét alakította, ő lett Ollókezű Edward szőke szerelme, Kim Boggs. A film minden szempontból siker volt, ami a szintén 1990-ben bemutatott Sellőkről már nem mondható el, nem hozott annyi pénzt a kasszáknál, de Ryder így is jó kritikákat kapott, sőt, még a legjobb női mellékszereplő kategóriájában Golden Globe-ra is jelölték. Ugyan a díjat ekkor más vitte haza, 1994-ben övé lett az Arany Glóbusz Az ártatlanság kora című filmben nyújtott alakításáért. „Ez volt az első alkalom, hogy színésznőként büszke voltam magamra” – nyilatkozta Ryder, aki nem titkolta, sokáig szégyellte, hogy ezt a hivatást választotta, úgy gondolta, hogy ez egy túl felszínes szakma, és persze a velejáró hírnév sem volt számára annyira komfortos.

„Amikor elmentem a barátaimmal egy koncertre, az emberek minden mozdulatomat figyelték. Megjegyzéseket tettek, nézd csak a cipőjét, biztosan került vagy 400 dollárba. Ezt nehezen viseltem. Szerény körülmények között éltünk, a szüleim a szenvedélyüknek éltek, nem azért dolgoztak, hogy pénzt keressenek, de elképesztő mennyiségű szeretetet és támogatást kaptunk tőlük, úgyhogy semmit sem bánok. De a lényeg az, hogy amikor az emberek úgy néznek rám, mintha egy igazán gazdag, elkényeztetett, kiváltságos ember lennék, akkor tulajdonképpen igazuk van, az is vagyok, de ez nem volt mindig így. Néha az emberek azt hiszik, hogy könnyű dolgom volt, a képernyőre születtem, de nem ez a helyzet” – nyilatkozta korábban a Rolling Stone magazinnak.

Winona Ryder útja a sikerig
Megnézem
Összes kép (5)

 

Winona Ryder dolgát nem könnyítette meg, hogy magánélete miatt rengeteget szerepelt a bulvársajtóban. Egy ideig Christian Slaterrel járt, majd több évig élt kapcsolatban Johnny Depp-pel, szakításunk után David Pirner, a Soul Asylum frontembere lett a partnere, akit Matt Damon követett. A színésznő végül nem egy kolléga, hanem Scott Mackinlay Hahn mellett találta meg a boldogságot, vele 2011 óta él párkapcsolatban. 

És lehet, hogy sokan összeboronálták őket, de Keanu Reevesszel tényleg csak barátok voltak, illetve most is azok. Ez a barátság pedig a Drakula című film forgatásán kezdődött, ahol a rendező, Francis Ford Coppola elég durva módon, szitokszavakkal próbálta rávenni a színésznőt, hogy elsírja magát, Reeves és a többi színész azonban nem volt partner ebben. A rendező és a színésznő évekkel korábban majdnem dolgozott már együtt, Winona Ryder játszotta volna Mary Corleonét, de végül egészségügyi okokból nem tudta vállalni a szerepet. „Szerencsére most már nem kell Francis Coppola kedvenc színésznőjének lennem ahhoz, hogy sínen legyen a karrierem. Most már tudom, hogy lehet véleményem, de korábban féltem ettől, annyira ijesztő volt. Azt hittem, ha megszólalok, az emberek azt fogják hinni, hogy megőrültem” – emlékezett vissza a Drakula forgatására egy 1994-es interjúban.

Winona Ryder szerelmei
Megnézem
Összes kép (6)

A színésznő egyébként nem csinált titkot abból, hogy oly sokakhoz hasonlóan a lelki, mentális problémák számára sem ismeretlenek, depresszióval, álmatlansággal is küzdött. „Volt olyan időszak, amikor biztosan azt gondolták rólam, hogy milyen szerencsés vagyok, miközben én a depresszióval küzdöttem. Ez vezetett oda, hogy elkészítsem az Észvesztő című filmet.” A színésznőnek több évébe telt, amire sikerült vászonra vinnie Susanna Kaysen saját, egy pszichiátriai osztályon szerzett tapasztalatai alapján írt könyvének filmes adaptációját. Az Észvesztő vegyes kritikákat kapott, de Ryder szereplőtársa, Angeline Jolie alakításért Oscar-díjat is kapott. Jolie karrierje ekkor felívelőben volt, Rydernek viszont egy újabb sötét időszak következett az életében mind magánemberként, mind szakmailag. Egy évvel azután, hogy saját csillaggal jutalmazták a hollywoodi hírességek sétányán, bolti lopáson kapták, 5500 dollár értékben tulajdonított el ruhákat egy luxusüzletházból. A színésznőt, aki állítólag gyógyszerek hatása alatt volt, amikor lopott, 2002-ben végül próbára bocsátás mellett kártérítésre és közmunkára ítélték. 

A visszatérés

A színésznő a botrányt követően több évre visszavonult. „Nem gondoltam volna, hogy az, hogy néhány évre kiszállok, veszélyes lehet a  karrierem szempontjából, bár sokan mondták, muszáj dolgozni ahhoz, hogy az ember a felszínen maradjon. Amikor készen álltam arra, hogy visszatérjek, csodálkozva néztem körül, hogy hova tűnt mindenki. Sok színésznek vannak hullámvölgyei, és ugyan mások számára úgy tűnhet, az enyémek elég mélyek voltak, tanultam belőlük, és hasznos volt eltávolodni egy kicsit a színészettől” – emlékezett vissza Ryder, aki többek között a Kamera által homályosan című filmmel tért vissza a vászonra, melyben olyan színészekkel játszott együtt, mint Keanu Reeves, Robert Downey Jr. és Woody Harrelson.

Ezt több másik szerepe is követte, 2010-ben például a Fekete hattyúban is láthattuk, mint egykori sikeres balerinát, aki sajnos abba a korba ért, amikor ideje átadni a helyét a fiatalabb generációknak. Bármennyire áthallásos is volt ez a szerep, szerencsére a párhuzam nem teljesen állja meg a helyét, ahogyan legelső idézet is mutatja, Winona Ryder úgy érzi, karrierjét még nem kell temetni, sőt, jól érzi magát ott, ahol tart, örül, hogy már nem kell naivákat játszania, miközben – ezt hangsúlyozta egy interjúban – tudja, hogy sok kolléganője küzd azzal, hogy koruk alapján diszkriminálják őket.

Joyce Byers szerepében tért vissza a Stranger Thingsben

Winona Ryder Joyce Byers szerepében a Stranger Things című sorozatban (Fotó: JC Olivera/Getty Images)

Mindeközben nem szabad megfeledkezni arról, hogy most éppen egy nosztalgiahullám seper át a filmes világon, és erre a hullámra ültek fel a Netflix 2016-ban indult sorozatának, a Stranger Thingsnek a készítői is, és ez a sorozat az, aminek köszönhetően egy teljesen új generáció ismerhette meg Winona Rydert. És annak ellenére, hogy a többgyermekes édesanya, Joyce Byers – ahogyan ő is mondaná – egy korának megfelelő szerep, alakításában mégis fel lehet ismerni a kicsit furcsa, kicsit naiv, kicsit lázadó, szorongó lányt, akit olyan sokszor játszott. „Szeretném, ha nem így lenne, de az a kép él rólam az emberekben, hogy szuper érzékeny és sebezhető vagyok. Az előbbi igaz, és nem hiszem, hogy ez rossz dolog. Ahhoz, hogy azt csináljam, amit csinálok, nyitottnak kell maradnom. De annyira elegem van abból, hogy az emberek megszégyenítik a nőket azért, mert érzékenyek vagy sebezhetőek. Ez annyira bizarr számomra… egyszerűen nem hiszem, hogy bármi baj lenne velük. Volt időszak, amikor hagytam, hogy ez teherként nehezedjen rám, és szinte szégyelltem magam miatta, de ezen egyszerűen túl kellett lépnem” – nyilatkozta, amikor Joyce Byers szerepéről kérdezték. 

És a múlt másként is visszaköszön, az első évad ugye azzal indul, hogy eltűnik Joyce Byers kisebbik fia, Will.

Petalumában, ahol a színésznő felnőtt, 1993-ban elraboltak otthonából a 12 éves Polly Klaast, Ryder komoly összeget ajánlott fel annak reményében, hogy Klaas nyomára bukkannak, de sajnos hetekkel később kiderült, a lányt meggyilkolták. „Ez a legrosszabb dolog, ami szülőként történhet veled, és ugyan láttam, min mentek keresztül Polly Klaas szülei, később ezt nem használtam fel a szerepemben, még mindig nagyon közel állunk egymáshoz” – mondta egy interjúban Rdyer, aki állítása szerint a Kisasszonyok című filmben nyújtott alakításával Polly Klaasnak állított emléket, mivel a film alapjául szolgáló regény volt a kedvence. 

Winona Rydert az utóbbi években persze nemcsak Joyce Byersként láthattuk, 2018-ban mutatták be például a Végállomás: esküvő című romantikus vígjátékot, amiben ismét Keanu Reeves volt a partnere, illetve 2020-ban ő alakította a Összeesküvés Amerika ellen című minisorozat főszerepét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top