Naomi Campbell
A későbbi ikonikus szupermodell, Naomi Campbell 7 évesen, Bob Marley Is This Love című slágerének videójában alakította az egyik gyerekszerepet. Kislányként persze még nem fogta fel, hogy egy élő legendával dolgozhat, utólag azonban annál büszkébb rá. A topmodell ma is rajong Marley-ért, olyannyira, hogy amint azt egy interjújában elárulta, szülés közben is az ő zenéjét hallgatta.
Patrick Swayze
Patrick Swayze nevét az 1987-ben készült Dirty Dancingnek köszönhetően ismerte meg a világ, az 1990-es Ghosttal pedig örökre beírta magát a filmtörténelembe. 1982-ben azonban még ismeretlen arcként, egy táncosokból álló csapatban tűnt fel a Toto zenekar Rosanna című dalának klipjében. Érdekesség, hogy a videóban Cynthia Rhodesszal táncolt, aki öt évvel később a Dirty Dancingben aztán Pennyt, Johnny Castle első táncpartnerét formálta meg.
Elijah Wood
A Gyűrűk Ura Zsákos Frodója 8 évesen, Paula Abdul Forever Your Girl című slágerének videójában kezdte pályafutását. 6 évvel később – akkor már néhány kisebb filmszereppel a háta mögött – újabb klipben, a The Cranberriees Ridiculous Thoughts című videójában volt látható. Ugyanebben az évben kapta meg aztán a Flipper egyik főszerepét.
Matt LeBlanc
Matt LeBlanc pályája 1987-ben egy ketchupreklámmal vette kezdetét. Három évvel később Jon Bon Jovi Miracle című klipjében kapott lehetőséget, 1991-ben pedig az akkor még szintén csak feltörekvőben lévő Alanis Morissette Walk Away című dalához készült videójában, illetve a Tom Petty and the Heartbreakers Into the Great Wide Open című klipjében is elvállalt egy-egy szerepet. 1994-ben, nem sokkal a Jóbarátok indulását megelőzően Bob Seger Night Moves című videójában bukkant fel. 2000-ben, immár világsztárként újra egy Jon Bon Jovi klipben, a Say It Isn’t So-ban láthattuk, olyan hírességekkel egyetemben, mint Claudia Schiffer, Arnold Schwarzenegger vagy Emilio Estevez.
Angelina Jolie
Bár Angelina Jolie Jon Voight és Marcheline Bertrand lányaként színészcsaládba született és már 11 éves korától tanulta is a színészmesterséget, karrierje ettől még nem kapásból a mozivásznon indult. Tinédzserként előbb modellként kezdett dolgozni, majd több klipben is látható volt, így Lenny Kravitz 1991-es Stand by My Woman, a Meat Loaf Rock and Roll Dreams Come Through és a The Lemonheads It’s About Time című videójában.
Jennifer Lopez
A kilencvenes évek elején Jennifer Lopez tartalék táncosnőként kezdte pályáját Janet Jackson tánckarában. Az akkor 24 éves Lopez szerepet kapott az énekesnő 1993-as That’s The Way Love Goes című dalához készült klipben is. Öt évre rá aztán megkötötte az első saját lemezszerződését is, innentől pedig már ismerős a történet…
Wentworth Miller
Még mielőtt A szökés című sorozattal ismertté vált volna, Wentworth Miller Mariah Carey két videójában, az It’s Like Thatben és a We Belong Togetherben is feltűnt. A színész utóbb úgy nyilatkozott: ezek a szereplések indították be a karrierjét, a sorozat producerei ugyanis itt figyeltek fel rá.
Channing Tatum
Ricky Martin She Bangs című slágeréhez 2000-ben, a Bahamákon forgattak klipet, melyben az akkor 20 éves, teljesen ismeretlen Channing Tatum egy félmeztelen pultosfiú néhány másodperces szerepében bizonyíthatott. A munkáért 400 dolláros gázsit kapott. Néhány hónappal később leszerződtette a neves Ford modellügynökség, és modellként bőségesen kapta a felkéréseket, a színészi debütálásra azonban még néhány évet várnia kellett.
Kim Kardashian
A kétezres évek elején-közepén Kim Kardashian Paris Hilton stylistjaként és barátnőjeként tett szert némi ismertségre. 2007-ben aztán részben ennek köszönhetően a Fall Out Boy Thnks fr th Mmrs című klipjében kapott szerepet, melyben csókot is váltott Pete Wentzzel, a zenekar basszusgitárosával. A zenész utóbb úgy nyilatkozott: a forgatás után egy darabig még tartották a kapcsolatot Kimmel, aki nagyon kedves személyiség volt és szerinte máig is az, még úgy is, hogy trilliószor híresebb, mint akkoriban.
Ke$ha
Ke$ha énekesnői karrierjét 2009-ben a Flo Rida-val előadott Right Round című duett indította be. Egy évvel korábban azonban még csak az egyik szexi lány volt a sok közül Katy Perry I Kissed a Girl című klipjében. A szereplésre maga Perry kérte fel, akivel akkor már évek óta barátnők voltak.